Ötemeletes insula

insula

insulaA S. Maria Aracoelire felvezető lépcső mellett láthatók azok a részei, amik a II. Viktor Emanuel tiszteletére épített emlékmű építésekor lebontott római bérházból megmaradtak. 1927-ben fedezték fel az épület maradványait, amikor lebontották a XVII. században épült St. Rita templomot, aminek magját, a S. Biagiót a XII-XIII. században a római insula második és harmadik emeletéből alakították ki. A területrendezéskor meginduló ásatásai 1931-1942-ig tartottak.

Ezekből az időkből származó  régi képeslapokon jól követhetők a bontás különböző fázisai és az ásatási munkálatok. Az épületből kevés maradt meg, egy része ma is az Aracoelihez vezető meredek lépcső alatt található, nagyobb részét viszont lebontották.
A harangtorony és a korábbi templom freskóval díszitett kápolnája szépen megmaradt és megőrizte a római kori épület belső, udvari homlokzatát is. A Krisztust ábrázoló freskó a XIV. század-ban készült. Ma ez a részlet, az előtte lévő házrész elbontása miatt, az utcáról is látható.

insulaMaga az insula téglából és római betonból készült a II. században, nagyjából egy időben a Traianus-féle “mercati”-val. A földszinti rész ma,  a századok alatt feltöltődött talajszint miatt 9 méterre a járdaszint alatt fekszik. Ezen a szinten valószínűleg üzletek voltak, a különböző emeletek is más és más funkciókat láttak el.  Az üzletek (taverna) boltozatos bejáratai fölötti ablaksor arra utal, hogy a boltok gazdái üzletecskéjük felett alakították ki szűkös otthonaikat. Az üzletek fölé fából készült mennyezetet húztak,  így különítve el egy teret lakásuk számára. Ez a fából készült mennyezet/padlózat mára természetesen már eltűnt. A tabernák egy olyan udvarra néztek, melyet egy pilaszterekre támaszkodó árkádos folyosó vett körül.

A felsőbb szintek is sokablakosak, ami azt jelzi, hogy nem gazdagok lakta előkelő épülettel, hanem kicsinyke lakások sokaságával van dolgunk, amelyek egy szűk folyosóra nyilván a levegőt és a világosságot nem kaphatták egy nyitott atriumból, hanem az utcára nyíló ablakokon keresztül. Ezeken az ablakpárkányokon virágzott Róma egyik virágoskertje, itt honosodott meg a cserépben nevelt zöld növény, virág tartásának szokása. Ez visszavarázsolta a vidéki életet a szűk sikátorok közé, de egyszersmind veszélyeztette az alatta járókat a fejükre potyogó cserepek esőjével.

Az első három emelet hátsó homlokzatával a domboldal csaknem függőleges falához támaszkodik. A második szint, ami ma részben az utcaszinten áll, valaha magasföldszint volt.  A harmadik emeleten lévő, travertin tömbökön nyugvó balkonokra a domboldalról lépcsősor vezetett fel. A legfelső szinthez tartozó tágasabb lakásokat római mesteremberek lakhatták.

insulaAz emeletek magasságával az insulában szinte arányosan csökkennek a lakóterek méretei. Az alsó szinten tágasabb, a felső szinten pedig szűk folyosóról nyíló, cellaszerű egyhelyiséges apró lakások nyíltak. Feltételezik, hogy az utóbbiban, mivel elrendezése a Palatinus rabszolga-negyedének elrendezésére hasonlít, ugyancsak rabszolgák laktak. A legfelső szinthez ugyanis derékszögben csatlakozott egy magánlakrész, ami az Arx irányába foglalta el a domboldalt, s feltehetően az ehhez tartozó személyzet lakott a szűk cellácskákban.

Az insula teljes megjelenésében alátámasztja azokat az értesüléseket, amik Martialis és Juvenalis költeményeiben jelennek meg. Martialis a “ducentas scalas”-ra, a kétszáz lépcsőre panaszkodik, amit meg kell másznia, hogy lakóhelyül szolgáló celláját elérje.

“Haec per ducentas cum domum tulit scalas

Seque obserata clusit anxius cella

Gulosus ille, postero die vendit.”

(Martialis, Epigr. XII. 20.)

insulaJuvenalis pedig a tűz- és összeomlás fenyegette épületekről beszél.

Kiszámították, hogy az épületben meglepően sokan, nagyjából 380-an lakhattak. Maga az insula, az itt lakók életkörülményei, amelyek korántsem nevezhetők se kényelmesnek, se igazán humánusnak, a császárkor II. századára, mint ostiai példák is mutatják széles körben jellemzőek voltak. Ha a mai körülményekhez akarnánk a szegények szálláshelyeit hasonlítani, amolyan kevéssé komfortos kollégiumhoz viszonyíthatnánk.

© T. Horváth Ágnes

Share This