Basilica Ulpia

Basilica UlpiaA forummal egyazon napon avatták fel. Építését Traianus saját pénzéből fedezte. A forum kőlapokkal fedett tere felett három lépcsőfokkal helyezkedett el. Méreteit tekintve ez volt a legnagyobb a Rómában addig megépült basilicák közül.

A basilica két oldalán dupla folyosóval határolt hatalmas, mintegy 9000 m2-es terem volt. Méretei: 176 x 59 méter (ami római mértékben kerek szám: 600 x 200 római láb), a központi tér 88 x 25 m. Díszítése a források alapján kissé keleties ízlésre vallott. Padlózatát színes márvánnyal borították. Az elnyújtott négyzetes alaprajzú tér két keskenyebb oldalából két félköríves exedra nyílt. A délkeletit „atrium libertatis”-nak nevezték, itt folytak a rabszolga felszabadítások jogi ügyletei. Ezeket kettős oszlopsor választotta el a központi tértől. Ennek oszlopait szürke egyiptomi gránitból készítették.

Basilica UlpiaA basilica belsejében valóságos oszloperdő állt, ami a látogató számára valószínűleg megnehezítette a tájékozódást. A négyzetes fal hosszában kétsoros oszlopsor keretezte és osztotta fel központi csarnokot. Ez az oszlopsor, szokatlan módon nem hosszanti, hanem koncentrikus hajókra bontotta a teret. Az oszlopok két emelet magasak voltak, a kettőt frízekkel díszített architráv választotta el.  Az alsó szint oszlopai szépen erezett rózsaszín phrygiai márványból készültek, igen dekoratív kannelúrákkal. A felső szinten lévőket cipollino márványból faragták. Az oszlopok kompozit lábazaton álltak és fehér márvány korinthoszi fejezetük volt. Az alsó oszlopok 36, a felsők 30 római láb magasak voltak, A központi tér felett emellett még egy kb. 25 méter magas mennyezet emelkedett. Padozatát, mint feltárt emlékei igazolják, sárga numidiai márvánnyal borították, ami „lucullusi” vörös és fekete márványlapokkal váltakozott. A basilica két oldalán futó folyosó attikája dák hadifoglyokkal és pajzsokban elhelyezett portrékkal, köztük Nerva és Agrippina minor arcképével volt díszítve.

A basilicába a hosszanti főhomlokzaton nyitott három bejáraton keresztül lehetett bejutni.

© T. Horváth Ágnes