Augustus diadalíve
Augustus építtette diadalív, ami Kr. e. 36-ban készült a Sextus Pompeius felett aratott győzelem emlékére. Kr. e. 29-ben ezt politikai okokból az Actiumi csata emlékére emelt másikkal helyettesítette, vagy csak a feliratát módosította. A diadalív belső falán a consulok és a diadalmenetet tartott győztes hadvezérek listája volt olvasható. Ezt Fasti néven emlegetik a régészek, s maradványai a Palazzo dei Conservatoriban vannak kiállítva. Az ív valamikor a Castor és Pollux templom előtt vezető úton állt a Vesta templom mellett.
Ugyanezen a helyen 1546-ban egy nagy feliratos követ találtak, amely Augustustól származott Kr. e. 29-ból, így a diadalív azonosítása bizonyossá vált. Mára igen kevés maradt belőle, de számtalan pénzérmén megjelent, így lehetséges a rekonstruálása.
A Septimius Severus ívhez hasonló háromkapus diadalív volt, de csak a középső kapuja volt árkádos. A két oldalsó kapu teteje egyenes volt és nyeregtetővel záródott. A középső boltívet domborművek díszítették, amelyeken, egyes megmaradt darabjai alapján Victoria, a győzelem istennője jelent meg.
Ennek egyik legszebb darabja ma Koppenhágában látható, de a diadalív többi dekorációjának töredékei megtekinthetők az Antiquarium Forensében. A pénzveretek szerint a középső boltív felett a diadalív tetején egy quadriga (négylovas kocsi) állt, az oldalsó kapuk felett pedig szobrok magasodtak. A két oldalsó bejárat falán volt a Fasti. Ez a diadalkapu volt Róma első háromkapus diadalíve, ez szolgált a Septimius Severus ív mintájául, míg a Severus ív a Constantinus diadalkapu előképe volt.
A Forumon ma csak a diadalkapu alapjának egy része látható.
Caius Octavianus Augustus – egy név, amit mindenki ismer, s amit viselője sohasem használt. Eredeti neve Caius Octavius volt, s attól fogva, hogy Kr. e. 44-ben Iulius Caesar örökbe fogadta, ugyanúgy hívták, mint nagybátyját, azaz a Caius Iulius Caesar nevet viselte. Az Octaviusból származó Octavianus nevet ő maga sohasem viselte, csak a kortársai nevezték így Kr. e. 27-ig, amikor is a senatus az Augustus névvel ruházta fel, s a kortársak ezután ezt használták. Az Octavianus a későbbi íróknál azonban megmaradt a császár neveként, s a történelmi köztudat egy rosszul beidegződött vadhajtásaként minden tankönyvben gyökeret vert.
Octavius Kr. e. 63-ban Rómában született, Caesar unokahúgának, Atiának és Octaviusnak volt a fia. Kr. e. 45-ben elkísérte Caesart Hispaniába, aki számtalan kitüntetéssel halmozta el, így különböző papi tisztségekkel bízta meg, gyorsan előléptette a katonai pályán és felvétette a patriciusok sorába. Caesar meggyilkolása után rászállt a nagybácsi vagyona és politikai öröksége. Rokonai és barátai óva intették attól, hogy átvegye ezt az örökséget, ugyanis a polgárháború küszöbén ennek a tizennyolc éves fiúnak a darázsfészekbe kellett puszta kézzel belenyúlnia, ha a nagy elődje politikájának folytatója kívánt lenni.
Minden intelem ellenére elvállalta a feladatot. Nagybátyja vagyona nagyjából ráment arra, hogy kifizette azokat az összegeket, amit Caesar a római népre hagyományozott, s szinte vagyontalanul, igen fiatalon és ugyancsak kevés katonai és politikai tapasztalattal a háta mögött kellett megvívnia csatáját először is Antoniusszal. A Rómába érkező ifjú Octaviust bolondnak minosítő és vele politikai kapcsolatot felvenni nem akaró Antoniusnak Mutinánál 43. november 27-én szembesülnie kellett első komoly vereségével, és bölcsen számot vetve a politikai lehetőségekkel jobbnak látta szövetségre lépni azzal az ifjonccal, akit alig korábban ő maga igencsak lebecsült. Így jött létre Lepidus bevonásával a második triumviratus. Ezután elég erősek voltak ahhoz, hogy leszámoljanak ellenzékükkel. A szenátori ellenzék tagjait, köztük Cicerót proscribálással tették el láb alól, a Caesart megölőkkel pedig 42-ben a philippii csatában számoltak le. A brundisiumi szerződésben felosztott birodalom nyugati része Octaviusé, keleti része Antoniusé, Africa Lepidusé lett. Leghamarabb az első triumviratus még megmaradt ellenzékével, Pompeius fiával, a kalóznak felcsapó Sextus Pompeiusszal számoltak le, majd a leggyengébb triumvir, a politikailag nem számottevő tehetség Lepidus leléptetésével a Birodalom sorsa Antonius és Octavius között dőlt el. Antonius keleten Caesar örökébe lépett Cleopatra kegyeiben. A pénzre számító hadvezér katonáit bocsátotta a királynő rendelkezésére.
A végzetes hibát több kisebb közjáték után Antonius azzal követte el, hogy végrendeletét a Vestákra bízta, akik törvényes felesége fivérének, Octaviusnak kiszolgáltatták azt az okmányt, amelyben Antonius Cleopatrától született gyermekeire hagyta a birodalom egyes tartományait örökségül. A magánbirtokként kezelt provinciák ügye casus belliként hatott, hadat üzentek Antoniusnak és Egyiptomnak, és Kr. e. 31-ben Actiumnál Octavius megverte hajóhadukat. Antonius igaz rómaiként öngyilkos lett, Cleopatra pedig, miután bájai és női leleménye nem hatottak Octaviusra, követte a halálba. Ezután Octavius a birodalom egyedüli ura lett. Annyit még el kell mondanunk az igazi római nagyságról, hogy bár Cleopatra Ceasartól született fia, Caesarion, aki esetleg törvényesen felléphetett volna Caesar örökségéért, menekülés közben meghalt, de az Antoniustól született gyermekeket Octavia, Antonius megcsalt felesége felnevelte, s például a lányt igen jól férjhez is adta a műveltségéről híres, költői tehetséggel megáldott numida uralkodóhoz.
27 januárjában a senatus döntött a Birodalom sorsáról. Január 13-án tíz éves proconsuli imperiummal ruházták fel Octaviust, aki ezzel a birodalom minden provinciája felett korlátlan hatalommal rendelkezett. 
Január 17-én az Augustus (‘Magasztos, Fenséges’) címmel tisztelték meg. Júniusban élethosszig tartó tribunusi hatalmat kapott, ami jogot adott neki a törvények előterjesztésére. Proconsuli hatalmát Rómára is kiterjesztették. Princeps senatus lett, azaz jogában állt elsőként véleményt mondani és szavazni a senatus ülésein. Mint pontifex maximus az állam legfőbb papi méltóságát viselte és minden papi testület alá tartozott. A censori méltóság pedig jogot adott neki, hogy összeállítsa a senatus névjegyzékét. Így a törvényhozó és végrehajtó, valamint bírói hatalmat egy kézbe tudta tartani. Az állam legfőbb magistratusának, consulnak már nem kellett lennie ahhoz, hogy az állam legfőbb embere is legyen. Erről a hivatalról le is mondott. De nem mondott le imperatori hatalmáról, s így a hadsereg legfőbb uraként minden hatalmat meg is tudott tartani.
Átalakította a birodalom igazgatását. Nem mélyreható, de fontos változás a provinciák igazgatásának megosztása a princeps és a senatus között. Törvényei szigorúan védték a régi római erkölcsöket. Előnyt biztosított a házasoknak és a több gyermekeseknek a hivatali előrejutásban, száműzte viszont a házasságtörőket. (Saját lányát is kénytelen volt száműzetésbe küldeni). Erőteljesen fellépett a római rabszolgatartó arisztokrácia hatalmának megszilárdítása érdekében, szabályozta a felszabadítható rabszolgák számát. Külpolitikája a természetes határok elérésére, a birodalom területének védelmére irányult. Nagy hódító háborúkat nem képzelt el, de uralma alatt került pl. Pannonia római kézre.
Augustus nem volt nagy hadvezér, ezt a tehetséget nem igen örökölte kitunő nagybátyjától. De elődjéhez hasonlóan nagyszerűen értett a legalkalmasabb segítők és munkatársak kiválogatásához. Kitűnő munkatársai közül ki kell emelni a legkiválóbb hadvezérek egyikét, Agrippát és a római irodalom aranykorának anyagi és szellemi alapjait megszervező Maecenast. A művészet és az irodalom soha nem látott virágzásnak indult. Augustus nem kevés büszkeséggel írta le Önéletírásában: „egy fából készült Rómát örököltem, s egy márvány épületekkel ékeset hagyok hátra.” A Palatinuson könyvtárat létesített Hyginus vezetésével, Livius megírta a római történelmet, Horatius, Propertius és Vergilius átplántálták Itáliába a görög lírát, a provinciák egy részében adományozott polgárjoggal megindult a birodalom romanizálódása, hatalmas építkezések folytak a Forumon, a Palatinuson és birodalomszerte. Kr. u. 14. augusztus 19-én halt meg Nolában. Életrajzát Suetonius örökítette meg, számtalan portré került elő Augustusról, melyek közül a legismertebb a felesége, Livia primaportai villájából előkerült.
© T. Horváth Ágnes