Porticus Deorum Consentium

( A „megegyezés” isteneinek porticusa )

A tufa falazat maradványainak tanúsága szerint a Kr. e. II. vagy I. században emelték a Tabularium alatt, a Capitolinus domb lábánál a Várost védelmező dei consentes, a hat istenpár (Iuppiter–Iuno, Neptunus–Minerva, Apollo–Diana, Mars–Venus, Volcanus–Vesta és Mercurius–Ceres) tiszteletére. Formája a görög dodecatheon-nak felelt meg. Két részből állt, az alsó szinten hét kis szobácska található. Ezek rendeltetése máig ismeretlen, egyes feltételezések szerint boltocskák voltak. Ezek fölött egy márvánnyal kövezett emelvényen szintén egy sor apró szobácska állt. Ezek 4 méter magasak és 3,7 méter mélyek voltak. Ezekből hetet feltártak további öt még a föld alatt van. Ezek előtt állt a cipollino márványból készült korinthoszi oszlopos porticus, amelyet később leromboltak.

Az oszlopsor két oszlop közötti részein állították fel a tizenkét isten szobrát. Varro elbeszélése szerint ezek aranyozott szobrok voltak.

A mai formájának eredetije a Kr. u. 80-as tűzben elpusztult régi porticus helyett valamikor Hadrianus uralkodása alatt épült. Többször restaurálásra szorult, utoljára Kr. e. 367-ben Vettius Agorius Praetextatus, a pogány római műveltség utolsó nagy képviselője a térhódító kereszténység elleni tiltakozásul hozatta rendbe.

Ez volt a kereszténnyé lett Róma utolsó helyreállított pogány emléke. Maradványait először 1834-ben találták meg, majd 1858-ig folyamatosan restaurálták és állították fel megmaradt oszlopait. Ma kilenc korinthoszi oszlop áll belőle. Ezek és az entablatura az eredeti formát őrzi.

Deorum Consentium , azaz a római pantheon legfőbb hat istenpárja. eredetük igen összetett. legtöbbjük ugyanazon indoeurópai istentől származik, mint azok a hellén istenek, akikkel később azonosították őket, és akiknek számos funkcióját is átvették. De akad kis-ázsiai és etruszk vonásuk is. Ezeket az isteneket a rómaiak saját ízlésük és szükségük szerint alakították az állam legfőbb védelmezőivé. Nézzük meg őket!

Iuppiter : Eredetileg indoeurópai égisten és termékenységisten. A görög mitológiában Kronos és Rhea legifjabb fia. Kezdetben az égi jelenségek istene volt, az időjárás kedvező alakulásáért felelt. Az ő akaratától függött az eső, a vihar és a villámlás. Majd a törvények védője, a polisztársadalom pártfogója lett. Működése kiterjedt az egész természetre és az emberi élet minden területére. Az állam legfőbb istensége, az istenek és emberek atyja. Az igazságosság és dicsőség ura. Mint „deus fidius” a hűség és az eskü szentségének istene. Számtalan megjelenési formája volt. Mint Iuppiter Optimus Maximus a legfőbb isten. Iuppiter Fulgur : a villámlás istene, Iuppiter Veiovis vagy Vediovis : a gonosz zivatart hozó Iuppiter, Iuppiter Lucretius : a villámlás ura, Iuppiter Stator : a hadakat megállító, a győzelmet hozó, Iuppiter Feretrius : a zsákmányhozó. Attributumai a villám és a sas.

Iuno: Iuppiter nővére és felesége, a római mitológiában nagyjából ugyanazzal a hatáskörrel rendelkezik, mint férje. Eredetileg argosi eredetű, a föld istennője. A rómaiaknál ő is az időjárási jelenségekhez tartozó isten volt, Mater Mutuának , a felkelő nap első sugarának nevezték. Később a család, a terhes nők és a házasság védője. Nem csupán a házasság istene, hanem az egyetemes termékenység jelképe is. Ő is több alakban volt jelen. Iuno Matuta : a „jó feleségek”, értsd a csak egyszer férjhez ment nők védője; Iuno Laciana az asszonyi munkák védője. Iuno Pronuba : a házasság védője, Iuno Domiduca : a kötelességekhez való hűség védnöke, Iuno Moneta : a naprakészség istennője, Iuno Regina : az istenek királynője. Szent növénye a gránátalma (a szerelem gyümölcse), szent állatai a páva és a liba. Szépségét számos költő megénekelte.

Neptunus: Iuppiter fivére, a klasszikus mitológiában a tenger korlátlan ura, a hajósoknak vagy segítője, vagy elpusztítója volt. Személyében a félelmetes, féktelen természeti erőket, a vihart, a földrengést tisztelték. Hatalmi jelképe a küklopszok által készített háromágú szigony (tridens) volt. Ősalakjában ló (Poseidón Hippias) vagy bika képében megjelenő termékenységisten volt. Ez az alakja mindvégig fennmaradt Árkádiában, ahol ló képében imádták. Kultusza különösen a iónok körében volt igen népszerű, bár legfőbb szentélye a Kolonna- (Sunion) fokon épült fel. Az ő tiszteletére tartották az isthmosi-játékokat, amely a görögség egyik közös ünnepe volt.

Minerva : Iuppiter lánya, eredetileg talán a villám, később a bölcsesség istennője, a ház, a vár, a város és az uralkodók védőistene. Iuppiter megtestesült gondolata, képviselt mindent, amit az értelem teremtett: a mesterségeket és a háború művészetét. A háború és a béke istennője, a tudományok és a művészetek védnöke. Szent állatai a kígyó, a bagoly és a kakas.

Apollo : A görög mitológiában Zeusz és Létó gyermeke, a fény, a világosság istene, de eredetileg nem napisten. Kultusza prehellén eredetű, talán a kis-ázsiai Szmintheusz egéristen görög megfelelője. Születésének története azt meséli el, hogyan lépett erőszakosan prehellén elődje helyére. Eredetileg pásztor volt, de alakja több isten összeolvadásából keletkezett. Mint a nyájak oltalmazójának, neki szentelték Spártában a Karneia-ünnepeket (‘Bakkecske-ünnep’). A gyógyító és termékennyé tévő napfény istene, ezen túlmenően mindené, ami a fényhez tartozik. Napisten mivoltára elsősorban állandó jelzői utalnak: Phoibos (‘Ragyogó’), Lykios (‘Fénylő’) stb. A sarjadó vetés is a nap sugarainak köszönhette növekedését, ezért szentelték neki az aratási ünnepeket: Délosban a Déliákat, Athénban Thargeliákat, Spártában a Hyakinthiákat. A „Messzenyilazó Apollón” íjának szimbolizmusa a távolság feletti uralmat jelenti. Hatásköre fokozatosan kiterjedt az égre, a földre és a tengerre egyaránt. A hajósok a tengeri utak és kikötők védőjeként is tisztelték (Apollón Delphinios).

A görög gyarmatosítás során szerepe megnőtt, a mitológia szerint ő kísérte el az új gyarmatosokat. Apollón mint a szellem világosságának istene, megtanította az embereket a művészetekre, és rendelkezett a látnoki erő képességével. Leghíresebb jósdái a klárosi, didyméi, kolophóni, cumaei, délosi és delphoi. Ez utóbbi rendkívüli politikai súllyal bírt, kétértelmű jóslatai révén befolyásolhatta az egész görög politikát. Számtalan alakja létezett a római vallásosságban is. Ezek nagy része azokat a funkciókat őrzi, amelyek azokra az indoeurópai és kis-ázsiai istenségekre utalnak, melyekből aztán összeolvadt és kialakult a római Apollo személyisége. Eredetileg pásztor-, illetve a föld termékenységéért felelős isten volt, valamint a vadászat istene. Ezek a tulajdonságok jól kivehetők a római megjelenési formákból. Apollo Targello : a gyümölcsérlelő napfény istene; Apollo Sminteo : a gabonaraktárakat fosztogató patkányok kiírtjója. (Ebben az alakjában eredeti formája, a kis-ázsiai Szmintheusz egéristen rejtőzik némi változással.) Apollo Parnopio : a szöcskék és sáskák kiírtója; Apollo Licio : a farkasok legyőzője; Apollo Pythius : A Python sárkány (gigász) legyőzője.Neki szentelték a babért, a farkast, a szarvasbikát, a hattyút és a delfint.

Diana: Eredeti neve Artemis, a görögül ‘Mészárló’-t jelent. Homéros az „Állatok Úrnőjének” nevezi, már a mykénéi korban is tisztelt istennő volt. Eredetileg holdistennő. A mykénéi korban minden bizonnyal a növekedés biztosítója. Jelzője, a Kurothropos (‘fiúnevelő’) jelzi, hogy nemcsak a növények és állatok, hanem az emberiség jólétéért és szaporodásáért is felelős istennő volt. A mítoszok átértelmezésében vált csak szűzi vadászistennővé. Mitikus fejlődése elején határozottabban érvényesült természeti jellege, kimondottan az elemi erők hatalmát testesítette meg. Míg ikertestvére Apollón (latin: Apollo) eredetileg pásztor volt, a megszelídített állatok őre, addig Artemisz az érintetlen növény- és állatvilág védelmezője, a vadászat istennője. Görög eredetije a legkegyetlenebb istennő. Neki szentelték a szarvasbikát, a vaddisznót, a kutyát és a medvét.

Mars: Eredetileg a harcias thrákok földalatti, természeti istensége volt, aki a vad természeti erők istenéből fokozatosan vált a harc ősi, vad, öldöklő mivoltát megtestesítő istenné. Állandó jelzői: „vértől szennyes”, „vérrel soha jól nem lakó”, „sok könnyet okozó”, „emberpusztító”. Jóvágású ifjúként ábrázolták, de indulatossága, kegyetlensége miatt nem nagyon szerették az Olümposzon. A rómaiak egészen átformálták a kevéssé szeretett görög istent. A hellén mitológia geneológiáját megőrizve Iuppiter és Iuno első gyermeke. Romulus és Remus atyja. A rómaiak egyik legbecsültebb istene, a háború ura, a harcok vezetője. A tavasz, a csata és a tél istene. neki szentelték a farkast, a lovat és a harkályt.

Venus: A tökéletes szépség és a szerelem istennője. Thessaliai eredetű istennő, innen került Kis-Ázsiába, majd vissza a hellén vidékre. Modern magyarázatok szerint neve a föníciai „Astoret” hellenizált alakja. Mitológiai szerepe lassan alakult és többször is változott. Maguk a görögök is idegennek tartották. Hésiodos szerint Urános lánya, Ciprus szigeténél született a tenger habjaiból, Homérosz szerint azonban Zeus és Dióné titanis gyermeke. Az előbbi az elterjedtebb a népi névmagyarázat miatt. Mint aki a habokból született (Pontia) parancsolt a tengernek, s mint a hajózókra áldást hozó istennőt tisztelték (Euploia: ‘Kedvező utat adó’). De uralkodott minden élőlény felett, mint a korlátozást nem ismerő szerelmi szenvedély istene. A szerelem minden formáját képviseli, leggyakoribb melléknevei: Uránia ‘Égi’, Pandemos ‘az érzéki’, Az örök tavasz, a szépség, az élet szimbóluma. Mint Venus Genetrix : a termékenységet hozó Venus. Neki is számtalan megjelenési formája volt, ezek hol a szerelemistennőhöz, hol a görög mitológiából ismert történetek egyes mozzanataihoz, hol választott római védőistennő mivoltához kapcsolódnak. Legfontosabb megjelenési formái Rómában: Venus Vulgivaga ‘a tömeg Venusa’, azaz kéjvágy istennője. Venus Pontia : a tengerészek védője, Venus Murcia : a férfivágyakat kielégítő Venus, Venus Cloacina : a Cloaca Maxima istennője, Venus Libitina : az esquilinusi halottak istennője. Neki szentelték a galambot, a verebet, a delfint, a rózsát, a pipacsot és a citrust.

Volcanus: Egyes mítoszok szerint nem Zeusz fia, hanem Athénéhez hasonló módon született, egyedül Héra gyermeke. Kis-ázsiai eredetű istenség. A tűz, a kovácsmesterség, a munka fizikai oldalának megtestesítője. Művészi fokon űzte mesterségét, a keze alól kikerülő munka egyszerre volt műalkotás és varázserejű remek. Az ő műhelyében készültek többek között Arés fegyverei, Hélios napkocsija és Zeusz jogara is. A kézművességre sokat adó görögök számos látványos ünnepséggel adóztak neki, ilyenek voltak az eleinte évente, majd négyévenként megrendezett Héphaisteia és Khalkeia ünnepek. Fő kultuszhelye Lémnos szigetén található. Jelképei a kalapács és az üllő. A rómaiaknál Iuppiter és Iuno második fia, Maia férje. A tűz, a vulkánok és földrengések, valamint a kovácsmesterség istene.

Vesta: a házi tűzhely, a város és állam tüzének visszavonultan élő védelmezője, a házi béke istennője. A legcsöndesebb, legkevésbé jelentős olymposi istennő. Kultuszának a mindennapi életben megtalálható színhelye volt: a konyhai tűzhely. Általában mindenből áldoztak neki, aminek elkészítésénél a tűz égett. Kultusza indoeurópai eredetű, neve a szanszkrit ‘égni, fényleni’ szóból származik. A csendes kis istennő a rómaiak egyik legfontosabb kultuszának szimbóluma, Iuppiter és Iuno nővére, szűz istennő, az állam és a család jólétének istennője. Az örökkön égő tűz jelképezi.

Mercurius: Zeusz fia, a találékonyság, a furfang, a leleményes ügyesség megtestesítője. Hatáskörébe tartozott minden, ami szerencse dolga. Eredetileg a hellének szél- és levegőistene volt, akinek indoeurópai eredetére az ind Sarameyasszal való rokonságából következtethetünk. Ezután a nomád pásztorok védőistene lett. Psychopompos (‘Lélekvezető’) mellékneve arra utalt, hogy ő volt az élet és halál útjain a vezető, s mint ilyen, a klasszikus mitológiában a hérósok pártfogója.

A rómaiaknál Iuppiter és Maia fia, a pásztorok, az álmok és a tolvajok istene. Az úton járók védnöke, az istenek hírnöke. A nyelvek, a nyelvtudás és a testedzés patrónusa.

Ceres: az istenasszonnyá lett anyaföld, a föld termékenységének és a földművelésnek a megszemélyesítője. Ő tanította meg szántani és vetni az embereket. Neve eredetileg „Földanyát” jelent, de voltaképpen gabonaistennő, s a nevével jelölt funkciót átengedte Geának. Egyiptomban Isis, Rómában Ceres néven tisztelték, itt is Iuppiter nővére. A vetés és a mezőgazdaság istennője. Férje Liber, a bor és a szőlőművelés istene.

© T. Horváth Ágnes