Bejárata északra nyílt, egy oszlopos porticuson keresztül lehetett megközelíteni. A porticus egy széles térbe torkollott, ami egy három kiugró résszel rendelkező podiumra vitt. A porticus mögött három, a nagy peristylium felé néző reprezentációs terem helyezkedett el. Ezeket hivatalos fogadások, ünnepségek idején használták.
A középső terem volt a legnagyobb, az Aula Regia, aminek gazdag díszítése vonta magára a figyelmet. Falai 3 méter vastagok voltak, és nyolc falfülkét hordoztak, amikben szobrok álltak. Ezekből két nagy szobrot találtak meg, amelyek most Pármában vannak, az egyik Herculest, a másik Bacchust egy szatírral ábrázolja, s mindegyik 3,5 méter magas. Mindkettő zöld egyiptomi márványból készült. A mennyezet 30 méterre állt a talaj fölött. Tetőzete fából készült, de a terem méretei olyan nagyok voltak, hogy csak libanoni cédrusokkal lehetett áthidalni. Az oldalfalakhoz színes márványoszlopok tapadtak és a terem végében egy trón számára kialakított apszis kapott helyet. Ez volt az audiencia terme, a császár itt fogadta a követeket, és itt folytak a magánkihallgatások is. Az ásatások azt bizonyították, hogy ez alatt a terem alatt Nero egy hasonló felépítésű termet építtetett, csak sokkal kisebbet. Domitianus Aulája 38 x 31 méteres volt.
Az Aula előtt egy a palota első udvarára néző porticus volt, ami az area Palatinára nézett. A császár itt jelent meg reggelente a salutatio alkalmával, amikor szokás szerint fogadta barátait és clienseit. A fogadórésznek saját bejárata nyílt nyugatról, a basilica mögül, ahol csatlakozott a cryptoporticushoz, ahhoz a zárt, földalatti folyosóhoz, ami a túloldalon lévő Domus Tiberianával kötötte össze.
A jobboldali terem az északnyugati sarokban, amit „basilica”, néven emlegetnek az irodalomban, feltehetően a császár tanácsosainak ülésterme volt. Jelenlegi magassága 16,3 méter, ami csak az első szintjének felel meg. A termet oszlopsor bontotta három hajóra, mint a basilicákat, innen az elnevezés. A hátsó fala apszissal záródott. Az apszisos megoldás a palota minden termében visszaköszön. Ezt szánták a császár helyének, ahol a tömegtől távol, mégis a legkitüntetettebb ponton, a figyelem középpontjában foglalt helyet.
A basilica alatt tárták fel az Aula Isiacat.
A baloldali terem volt a Lararium. Ennek funkciójáról némi vita folyik. Egyesek szerint a császár magánkápolnája, azaz őseinek szentélye, mások szerint a császári testőrség terme lehetett. A Lararium alatt tárták fel a griffek házának nevezett köztársaságkori épületet.
A palotán belül déli irányban egy eredetileg porticusszal övezett peristyliumba jutunk. Ezt a császári udvar „Sziciliának” nevezte. A peristylum belső falait cappadociai márványtáblák borították. A császár kedvelte ezt a nagy fényvisszaverésű márványt, hiszen az üldözési mániában szenvedő uralkodó mindig rettegett, s a tükörként funkcionáló falak lehetővé tették, hogy közöttük sétálgatva a háta mögé lásson, nem leselkedik-e rá merénylő valamelyik oszlop mögött. A peristylum közepén hatalmas medence állt, amiből egy nyolcszögletű szökőkút emelkedett ki, melynek falai labirintust alkotnak.
A víz és a színes márvány volt Rabirius terveinek egyik fő alkotóeleme. A harmadik dolog az arany bőséges alkalmazása, negyedik, ami kortársaira leginkább hatott: a magasság, és a hatalmas terek alkalmazása. A pompa és a tágas tér Domitianus ideológiájába az istenség kifejezője volt. Ő maga gyakran hasonlította magát Iuppiter Optimus Maximushoz, de ez sem akadályozta meg merénylőjét abban, hogy négy évvel a palota elkészülte után meggyilkolja.
Innen tovább délre a nagy ebédlőterem, a Coenatio Iovis nyílt. Az ebédlő alatti ásatások Nero palotájának két ebédlőjét is feltárták, az egyik 64-es tűz előtt, a másik utána épült. A 64 előttihez tartozott egy lépcsőház, ami egy apró süllyesztett udvarhoz és egy triclinumhoz vezetett, ahol egy oszlopos pavilon alatti étkező kanapék álltak, két oldalon szökőkutas szobák, és az egész egy színházi épület kiképzéséhez hasonlított. A falakat és padlót egyaránt színes márvány borította. Az elrendezésben Domitianus követte elődjét, csak mindent sokkal nagyobb méretben és távlatban.
A Coenatio Iovis magassága megközelítőleg megfelelt nagyságának, mindkettő 106 római láb, azaz 31,6 méteres volt. Egy szürke egyiptomi gránitoszlopokból álló oszlopcsarnokon keresztül lehetett megközelíteni. Az oszlopcsarnokban egymás fölött három szinten helyezkedtek el az oszlopok, és mindhárom oszloprend képviseltette magát. Ugyan egyetlen töredéket sem sikerült találni ezekből, de Statius megénekelte Domitianus lakomáit, s feljegyezte, hogy az alsó sor oszlopai numidiai sárga, a középső phrygiai vörös, a legfelső pedig rózsaszín-szürke chiosi vagy zöldes carystosi márványból készült.
A Iuppiter ebédlőtermeként emlegetett helyiség bőséges és pazarló lakomáiról volt híres. Az uralkodó asztala a terem közepén egy alacsony emelvényen állhatott, ahonnan az azt körülülő, illetve római szokás szerint körülheverő vendégek megcsodálhatták a szürke oszlopcsarnokon keresztül nemcsak a pompás fogásokat, hanem a palota gyönyörű kertjeit, hűs szökőkútjait és medencéit, buja növényeit. A triclinum padlózata hypocastumot rejtett, azaz hűvös időben a padlófűtési rendszer segítségében kellemes meleget varázsolhattak az étkezőbe. Ezt a későbbiek során, a 120-as években Hadrianus építtette meg.
A triclinum két oldalán egy-egy szökőkutas udvar állt, aminek közepén elliptikus medence helyezkedett el. Ezek közül csak a nyugatit ásták ki, a keleti a Múzeum alatt fekszik. Eredetileg két emelet magasságban sárga numidiai márványból készült oszlopcsarnok vette körül. A medence ovális szerkezete téglából épült, de ez is színes márványborítású volt. Maga a környezet a tenger illúzióját kívánta kelteni. A színes márványburkolat ma is látszik a medence fenekén, jóllehet ez a rész valaha Nero palotájához tartozott.
A triclinum és a szökőkutas udvarok közötti hatalmas ablakokat valaha aranyozás borította.
E mögött a medence mögött nyílt egy porticusszal körülvett helyiség, amit Academiának neveztek. Ezekkel szemben, a triclinumtól délre állt két egyforma terem, amit könyvtárként használtak.
Van még néhány kisebb szoba és terem, aminek pontos funkciója még ismeretlen.
Az első udvar és a nagy ebédlőterem elsősorban olyan hatalmas fogadásokra volt tervezve, amin vendégek százai jelentek meg.
© T. Horváth Ágnes