Útitervek, ötletek

 

Mondják, hogy Róma megismeréséhez egy élet is kevés, de mit tegyünk, ha csak pár nap áll rendelkezésünkre? Két útiterv ajánlatot állítottunk össze, 2 és 4 napos látogatásra. A térkép segítségével előre végiglátogathatjuk a helyszíneket, a jelölőre kattintva egy ablak jön elő, ha ott a képre kattintunk, a látnivaló leírásához jutunk (ha mégsem, akkor még nem készült el).  Húzd a sárga emberkét a kívánt helyre, és körbe is tudsz nézni a környéken. Természetesen ez csak egy javaslat, ami alapján megtervezheted a saját utadat. Jó virtuális bolyongást!

 
Kétnapos útiterv:

Nézheted teljes oldalon is a térképet.

Négynapos útiterv:

Nézheted teljes oldalon is a térképet.

Tervezzünk előre a költségekkel (2014)

 

Igénytől, elvárástól, színvonaltól függően változnak az árak.

Repülőjegy: irányonként 7-15 ezer Ft/ fő ár mostanában kb. reális fapados társaságnál, tehát feladott csomag nélkül. Egy római kiruccanás költségvetésében nem ez a számottevő összeg. Ha mindegy az időpont akkor persze lehetőség van még olcsóbban foglalni.

Transzfer busz: 4-6 €/fő/irány. A társaságok nevére keresve részletes tájékoztatást kapunk. ( ajánlott keresőszavak a transzfer Terravision, Shuttle, Tirreno)

Transzfer vonat 8 illetve 14 €/fő/irány

Transzfer door to door 25 € + 6 € minden további utasra

Taxi: A reptér és a Város között kötött árak vannak, a csomagok viteldíja is benne van. Indulás/beszállás előtt tisztázzuk: Fiumicino reptér-Róma: a Róma Város címerével ellátott kocsik az Aurelianusi falon belül 48 €, Tiburtina vasútállomás 55 €, Ostiense 45 €. Ciampino reptér-Róma Aurelianusi falon belül: 30 €, Tiburtina vasútállomás 35 €, Ostiense 30 €

Szálloda: Ajánlott a Terminitől max. 6 metrómegállóra elhelyezkedő szállást választani, számos foglalási oldal van, különböző időszakokban akcióznak, érdemes a szállodák saját oldalán és egy összesített – pl. a tripadvisor – oldalon is lecsekkolni az árakat, visszajelzéseket. 2 főre általában 50-55 € alatt csak közös fürdőszobás szobákat találni, tapasztalataim szerint 60-80 €/ éj átlagban a főszezonban két főre, olasz reggelivel. (kávé és croissan). Idénytől, igénytől, luxustól és a látványosságoktól mért távolságtól függ minden.

Étterem árak: pizza margherita nagyon ritkán 3 euróért is van, átlagban azért 5-9 €, fehér és vörös pizzát tüntetnek fel az étlapokon, általában nincs külön ketchup hozzá. Pasta 4-15 €. Ha van pane e coperto (szerviz díj): 1-2 €/fő fentieken túl (mielőtt leülünk, érdemes tisztázni van-e, és mennyi.). Nagy mértékben attól függ, hogy milyenek az igények. Az olasz ízek csalogatóak, szabadságon vagyunk, jól esik megpihenni, így aztán nem csak az ár lesz szempont. Vendéglátóhelyek bőséggel vannak. Érdemes elkerülni a közvetlen látványosságok melletti éttermeket, azok lehúzósak lehetnek, bár a Piazza del Popolón és Pantheonnál is étkeztem már a látványban gyönyörködve, 15-20 euró/ fő számlával. Menü árak: 10-15-20 € általában 2-3 fogás, és bor/ásványvíz. Gyakran eltérő a menüben kérhető ebéd és a vacsora ára, vannak helyek, ahol csak hétvégén van menü, és van, ahol csak az étterem bizonyos részében szolgálnak fel menüt.

Ásványvíz: éttermekben gyakran csak 1-1,5 literes (üvegben) van 2 € fölötti áron, élelmiszerüzletben belvárosi kisboltban 0.80-1,5 környékén is vehetünk hűtött 1,5 literest, és a kicsik is kb. azonos árban vannak. Discountban persze akár 0,25-ért is hozzájuthatunk. A nasonik (utcai kis kutak) frissítő vize nagyon finom.

Péksütemény: az itthoni árak kb. 1,5-2,5 szerese.

Bor, palackozott: emlékeim szerint közértben min. 3-5 € egy 7 dl-es bor, de figyelem, a biztonsági átvilágításon ( pl.reptér, bazilika) nem szállítható dugóhúzó.) A beülős helyeken lényegesen drágább, érdemes házi bort kérni, (vino della casa): olcsó(bb) és finom.

Grappa: még sohsem vettem. 🙂 6-14 €.

Limoncello: 5 € alatt még 0,5 literest sem láttam, a reptéren 14-18 €-ért veszem a Sorrento/Capri 1 literest.

Pezsgő: közértben 5-7 € környékén kezdődik.

Sör: közértben olcsóbb, 1-2 € kisboltok hűtőpultjából 2-4 €, étteremben fölötte.

Sajt: nagyságtól, típustól, érleléstől függően változik, de drágább mint nálunk.

Szendvicsek: 1-5 €

Szeletelt pizza: kg-ra adják, különböző vastagságban, annyit vágnak le, amennyit kérünk: 3-5 €/fő, hozzá ½ l. ásványvíz 1-2 €.

Kávé cappucino állva, nagyon ritka a 0,70 €, de elvétve még van. Általában 0.80-1.50 között. Leülve: életem legolcsóbb cappucinója 0.80 € volt idén egy kantinban, de jellemzően 2 € fölött van.

Fagylalt: általában 3 méret van, kanállal kenik. 1,5-2,5 € a legkisebb, egy 3,5 € adag általában elég, de van 5-6 €, sőt 12 eurós is.

 

Belépők

 

Múzeumok: általában 5-12 € a felnőtt belépő fejenként, a Colosseo Forum Romanum és a Palatino hármas egy kombinált jeggyel látogatható, a Colosseo-ba másik napon is mehetünk, a másik kettő nem választható külön.

A gyerekeknek 18 év alatt az állami múzeumok ingyenesek, 25-26 éves korig nemzetközi diákigazolvánnyal és a 65 év feletti EU-s állampolgárok részére váltható kedvezményes jegy. Születésnapon az ünnepeltnek ingyenes, de a regisztrációs jegyeket ingyenes jogosultság esetén is ki kell váltani. Az adott látványosság oldalán meg kell nézni a nyitvatartási időket, mert évszakonként változik, a pénztárak nyitva tartása általában 1 órával rövidebb, mint a múzeumé/ásatásé, és általában a hétfő szünnap.

A templomok ingyenesen látogathatók, a kerengőkbe grottákba jegyet kell venni, általában 5 €/ fő. A 4 pápai bazilikában nincs szieszta, a többiben déltől 3-4-ig általában van, mise alatt nem lehet körbejárni.

Városkártya: a 3 naptári napra szóló 36 €, a 48 órára érvényes 28 €. Bővebben: www.romapass.it oldalán, vagy a Róma-kártya oldalon.

 

Közlekedés

 

Az alábbiak és a Roma Pass nem használható a reptéri be-és kijutáshoz. vonaljegy 1,50, az utazás megkezdésétől 100 percen belül bármennyi buszra és 1 metróra felszállhatunk.

napijegy 6 €, érv: 00.01- 24.00 (buszon csak ha az első érvényesítés esedékes, metrónál mindig használni kell.)

3 naptári napra szóló jegy: 16,50€

heti bérlet: 24€

havi bérlet: 35 €

A 10 éven aluli gyerekek felnőtt kíséretében ingyen utazhatnak, 2 felnőttel és érvényes jegyükkel max. 2 gyerek. A nyugdíjasoknak is venni kell jegyet, bérletet teljes áron.

Vásárlás: Mercato rione: a kerületi piacokon szendvics alapanyag, zöldség, reggelihez édes-és péksütemény, felvágott, szeletelt pizza, néhol porchetta beszerezhető.

Despar Todis Conan, Billa üzleteket érdemes keresni.

 

Pár hasznos tanács

 

A vendéglátó helyeken a toalett használatot kérésre ingyenesen megengedik akkor is, ha nem fogyasztunk semmit. A forgalmas, „átjáróházas” helyeken sajnos nem mindig feltétlenül tiszták.

Éjfél után nem árusítanak szeszes italt, az utcán italozást nem feltétlenül nézik jó szemmel.

Váltsunk itthon utasbiztosítást, és ajánlott kiváltani az EU-s egészségbiztosítási kártyát. Vigyük a bankkártyánkat, a szokványos visa/mastercard általában elfogadott.

A buszvezetők felé kézzel egyértelműen jelezni kell, ha arra várunk, mert ha nincs leszálló akkor nem minden esetben állnak meg. A felszállásra az első és az utolsó ajtókat használjuk, míg a középső ajtók csak a leszállásra használatosak, ezt pictogrammok is jelzik.

Érdemes néhány alap kifejezést megtanulni olaszul. Pl. illik köszönni, úgy tapasztaltam, kb. du. 2-ig Buon Giorno, később már a Buona Sera használatos. Megköszönni Grazie vagy Grazie Mille , és az erre adott gyakori válasz a prégo. Egy nagyon fontos szó mindenképpen van még:a kijárat = uscita.

Tervezésnél ajánlott előre megnézni a sztrájk-infót.

Bármilyen hihetetlen, Itáliában a netes foglalás 1-4 euróval drágább fejenként.

Sajnos számos helyen találkozhatunk bosszantó és agresszív (pakisztáni, egyiptomi ) utcai árusokkal, készüljünk fel előre és legyünk határozottak.

A Vatican külön állam, az Omnia-kártyán kívül más (pl. Roma Pass) nem használható, és a kedvezmény is másként van meghatározva.

Vigyázzunk értékeinkre, a zsúfolt buszon utcai zenészek bámulása közben is legyünk elővigyázatosak, a pénzt cipzáras táska belső zsebébe ajánlott tenni.

Kényelmes és vastagabb talpú cipőben menjünk, mert nagyon sok a macskakő. A naptejet, napszemüveget és a jó kedvünket is vigyük magunkkal.

Program ötletek azoknak, akik gyerekkel utaznak a Városba

 

Közlekedés: 10 éves kor alatt kísérővel ingyenes, felette teljes árú bérlet, jegy kell.
Múzeumok: az állami múzeumok 18 éves korig ingyenesek (útlevelet szoktak kérni), a regisztrációs jegyet is ki kell váltani (ingyenes!) ilyen pld. a Foro- Colosseum-Palatino. A többi múzeum fizetős, esetleg csökkentett árú jegy van (pld: Vatikán).

Kisgyerekkel érdemes szabadtéri programokat (parkok, Gianicolo; Villa Sciarra, Villa Torlonia, Villa Doria Phampilj; Tevere part, hidak, Tivoli, Forum (bár itt kevés az árnyék) Ostia Antica, tenger, Castelgandolfo, stb) vagy max 1 órás múzeumlátogatásokat tervezni.

A Borgheseben klassz sétát lehet tenni, csónakázó tó és állatkert is van. Segway, kerékpár, kisautó bérelhető, 1-2 szökőkútban szoktak pancsolni, hűsölni.

Ha van rá keret, lehet konflisra, hop on hop off buszra szállni, ha nincs akkor marad a busz.

A vízzel működtetett óra (Hydrocronometer) is jó ötlet, ami egy Giacomo Della Porta által épített palota udvarán található a Via del Gesu 62 alatt. Van egy másik a Borghese parkban is.

A Colosseum és a gladiátorok megmozgatják a gyerekek fantáziáját, élvezhetik az utcai pantomimeseket, zsonglőröket, bohócokat, zenészeket, élő szobrokat. A Navonán, Trasteverén, Pantheon környékén, Angyalhídon, Angyalvárnál mindig van belőlük. Ostia Anticát szintén élvezhetik, a kocsma és a nyilvános WC tuti siker, de a színháznál is rögtönözhetnek egy előadást, verset, vagy valamilyen mutatványt. A látogatók tapssal jutalmazzák majd.

A Spanyol Lépcső fiatalos program.

Bár a Trevit felújítják, de a tér nyüzsgését is élvezhetik a gyerekek.

Állatkert: A fent említett Borghese Villa Bioparcoja és a a Via Portuensén van egy Szafaripark is valahol a Fiumicino mellett. Ez kedden zárva. (És kicsit kiesik a várostól).

Van egy madárház a Villa Sciarrában a Trasteverén, mellette játszótér.

Egyébként sok park van a városban, lehet bringát és görkorit segway-t is bérelni.

Autóval/busszal/vonattal Tivoli is közeli célpont, a Villa D’Este szökőkútjai minden korosztálynak nagy élmény.

Vidámparkból több is van Rómában. Az EUR negyedben a legnagyobb, a Luna Park a Via delle Tre Fontanén. Itt is lehet csónakázni, minigolf hullámvasút óriáskerék. A Colosseum környékén is van egy, a Parco Oppio.

Gianicolon a panoráma mellett pontban déli 12-kor van az ágyúlövés, és itt található Türr István tábornok szobra, emellett pónilovaglás és bábjáték is van.

A Quirinale őrségváltása változó időpontban van, nyáron 18.00-kor, télen 15.15kor, de (télen vas. 16.00).

A Largo Argentina cicáit elvileg egy Trasteverén lévő menhelybe vitték, de talán akad ott még 1-2. A napsütötte kövek romok között gyíkok és madarak is vannak bőven

Leonardo Da Vinci műveinek és tanulmányainak kiállítása. Kettő is van, egyik a Flavinio megállónál, a Popoló közelében, a másik a Centro Storicoban a Pal. Cancelleriaban.

A Fórum romjai között cézárok és császárok lehetnek, a diadalív alatt és a Szent Úton vonulhatnak az ott vásárolt fakarddal, egyéb maskarával, mint a győztes csaták díszmenetei. Aztán végig lehet vonulni a Via Fori Imperiali mindkét oldalán, a Császárok Fórumának maradványait megnézni, fotózkodni a császárok hatalmas szobrával.

Az Igazság szája kút is tetszik a gyerekeknek.

Sok helyen árulnak fából faragott mesefigurákat, a pinocchionak általában örülnek.

A Disney bolt a Via Del Corso 165. szám alatt, a Carpisa mellett van. Egész normális áron lehet néhány dolgot vásárolni

Az Aventinora a Kulcslyuk és a narancsliget melletti kilátó miatt érdemes felsétálni.

A suttogós trükköt is ki lehet próbálni a San Giovanni in Laterano Bazilikában.

A Termini közelében található a Diocletianus fürdőjéből kialakított S.M. d.Angeli templom meridiánja (Napóra) a templomban, a múzeum előkertje ingyenes, de látható pár rom, van árnyék és szökőkút is

Érdemes megérdeklődni, hogy a Római Magyar Akadémia fogad-e látogatókat, és oda elmenni. Gyönyörű a kertje, az egész épület kívül-belül, és a Borromini lodzsa különleges, csodálatos kilátással a Városra.

Egy Vespa üzlet tuti siker:)

A Szent Péter Bazilika kupolája fárasztó, de talán 8-10 évesek már elbírják és élvezik.

Idén újraindították a hajózást, hop on hop off is van.

Biztosan tetszene a fiatal-(és nem annyira fiatal) uraknak a Ferrari shopban szétnézni, a Cavour hídtól nem messze a Via del Corsobol nyíló Via Tomacelli 14. A 81-es Tomacelli megállója.

EUR-ban lévő múzeum (Museo della Civilta Romana) után van ott egy nagy vidámpark, csónakázó tó, stb.

Az Írógép (Vittoriano Emlékmű) liftes panorámája péntek-szombat-vasárnap tovább is nyitva van, a kávézós teraszon a sirályok is feldobják a hangulatot. A lépcsőn enni, ugrálni, leülni tilos.

A Vatikáni múzeumba csak akkor érdemes gyereket vinni, ha valóban érdeklődők, és jól bírják a strapát, járatosak is múzeumban mert egyébként nem kötné le őket. (Ott a rengeteg ember, és a több km-es séta miatt a felnőttek is nyűgösek). Az egyiptomi kiállítás, néhány szobor (főleg az állatosak) érdekelhetik őket, de a többi nem igazán.

4D-s időutazás, ez is egy jó program lehet. Minden nap 10.30-19.30-ig. Programok minden órában, foglalni ajánlott.

Zoomarine Nagyon korrekt, minden úgy van és olyan, mint a weboldalon. van egy naptár, amire ha rákattintasz, kiadja lent az aznapi attrakciókat, buszjáratot, nyitva tartást, stb. Egész napos program, van műugró-, fóka, papagáj- ragadozómadár-, delfinshow, simogatás, fotózkodás, csúszda, hullámvasút, napozó-strand, medence, 4D mozi, több étterem, csomagmegőrző, dinoszaurusz park is közel a bejárathoz.