Mielőtt erről az épületről és a hozzá tartozó papi testületről megemlékeznék, szeretném előrebocsátani, hogy az a templom, amit a Forum boariumon mutogatnak Vesta templom gyanánt, s aminek képe – tévesen (!)– minden tankönyvben benne van, minden szépsége, kereksége és épsége ellenére sem Vesta temploma. Vestának ugyanis csak egyetlen templomot szenteltek Rómában, és az, az Aedes Vestae, a Forum Romanumon áll. (Azaz ez a gyönyörű műemlék nem az, aminek tartják!)
Vesta kerek temploma a Forumon állt, itt ápolták a papnők a szent tüzet. Egyike volt Róma legősibb szentélyeinek. Maradványai a Castor és Pollux templom, Caesar temploma, a Regia és a Vesta szüzek háza között találhatók. Maga az épület számos változatban létezett, gyakran leégett, de az eredeti formájáról keveset tudunk.
Annyi bizonyos, hogy mint minden Vesta templom, kerek alaprajzú volt, s a bejárata mindig kelet felől nyílt. Formája az örök tüzet, a napot, és az élet körforgását szimbolizálja. Kezdeti formájában elképzelhető, hogy nyitott, falak nélküli helyiség volt, ami az idők során, ahogyan maga a kultusz folyamatosan megőrizte tekintélyét, egyre díszesebbé, elegánsabbá vált. Eredetileg egy korai római háztípust követett.
A jelenlegi templom a III. században készült, majd 191-ben újjáépült, amikor Iulia Domna, Septimius Severus császár felesége elrendelte a templom helyreállítását. A 15 m átmérojű kerek belső teret 20 korinthoszi oszlop keretezte, ami egy márvánnyal burkolt magas podiumon állt. A külső fal féloszlopokkal volt díszítve. A belső cella volt a szentély, ahol az örök tűznek mindig égnie kellett. A templomot 394-ben Theodosius császár záratta be, amikor a nem keresztény kultuszokat végleg betiltotta. Ettől kezdve folyamatosan hordták el márvány díszeit, különösen a XVI. században, a mai római paloták alapanyagául. A ma álló részek 1930-ban épültek az antik maradványok felhasználásával.
Vesta és a Vesta papnők
Vesta a görög mitológia Olymposon mellőzött, csendes istennőjének, Hestiának a római megfelelője. Tekintélye azonban görög társnője fölé emeli: egyike a leginkább tisztelt római isteneknek.
Ahogy Janus az imák elején szerepelt, úgy Vesta a legvégén. Kultusza egyike Róma legősibb kultuszainak. Ő volt a civitasnak, a curiának, a családi tűzhelynek és a szüzességnek is az őrzője. Személye mindvégig a tűzhöz kötődött, ezért tisztelték meg ünnepén (Vestalia, június 9.) a molnárok és a pékek is. Jelképesen ő védelmezte az államháztartást is. Kerek temploma és az örökkön égő tűz a folytonosságot, a végtelenséget és az állami élet szakadatlan voltát és jólétét is jelképezte. A szentélyében nem volt szobor, vagy az istennő más jelképe, csak az igen korai idők szakrális szokásait megőrző szent tűz és a Palladium. Ez utóbbi Pallas Athéné szent szobra volt, amit a legenda szerint Aeneas hozott új hazájába Trója pusztulása után. A kultuszban tehát a Penates, a házi istenek és Vesta összetartoztak. Az évenkénti háromszori szent dara (mola salsa) osztásával jelképesen ők gondoskodtak az egész állam jólétéről is.
Szent tüzének őrzésére felállított papi testület hat papnőből állt. (Vestales virgines vagy sacerdotes vestales ). Róma alapítási mondájából tudjuk, hogy az alapító ikrek Rhea Silvia, egy Vesta papnő gyermekei. A történelmi hagyomány a papi testület felállítását azonban későbbre, Numa Pompilius király nevéhez fűzi. Az első papnők neveit is tudjuk, először kettőt választottak, Gazaniát és Vereniát, később még kettőt, Canuleiát és Tarpeiát. Servius Tullius alatt még kettővel növelik számukat, s ez már állandó marad.
Igen szigorú szabályok szerint válogatták ki papnőiket. A lányka nem lehetett hat évnél fiatalabb és tíz évnél idősebb. Tökéletes egészségnek kellett örvendenie, jó természettel kellett rendelkeznie, s mindkét szülőjének életben kellett lenni megválasztásakor, s csak az itáliaiak közül választották ki őket. Az ugyan nem volt szigorú előírás, de a legtekintélyesebb családok lányai közül kerültek ki a jelöltek, akik közül maga a pontifex maximus, Róma papi testületeinek feje választotta ki magát a felszentelendőt. Amikor felszentelték, felszabadult az atyai hatalom alól. A szülői házból az Atrium Vestae-be költözött. Szolgálata harminc évig tartott. Ebből tíz évig tanult, tízig szolgálta istennőjét és tízig tanított. Harminc év után visszatérhetett a polgári életbe, de ekkor elveszítette a Vesták kiváltságait. Vagyona felett ugyan szabadon rendelkezhetett, ami azt jelentette, hogy némi kiváltságként „fiúsították”, s akár férjhez is mehetett. A magánéletbe való visszatérés azonban ritka volt, általában megtartották pozíciójukat a vele járó méltósággal és kiváltságokkal együtt. Ma, ha belegondolunk, egy negyvenéves nő még a legszebb korban van, nyugodtan vállalhat gyereket is. Abban az idoben azonban már „ matrona ”-nak számított, persze csak akkor, ha gyereke is volt, hiszen a lányok 13 évesen elnyerték nagykorúságukat és általában férjhez adták őket.
Kiváltságos helyzetű, de szigorú előírású testület volt. Kiváltságaik közé tartozott, hogy vagyonukkal szabadon rendelkeztek, külön hely, a császár után mindjárt a második illette meg őket a színházi előadásokon és cirkuszi játékokon. Ha utaztak, ugyanúgy megillette őket a lictor, mint Róma legfőbb közméltóságait, hogy a tömeg tudja: valaki a legtekintélyesebbek közül közeledik. Napközben is közlekedhettek kocsin a városban, ami a többi polgár számára tilos volt.
Kiváltságaik közé tartozott, hogy menedéket adjanak a hozzájuk menekülőknek és megkegyelmezzenek a halálraítélteknek. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása a gladiátori játékokon volt, ahol felfelé emelt hüvelykujjuk az életet jelenthette a legyőzötteknek. Ők őrizték a legfontosabb állami dokumentumokat, a végrendeleteket, s a végveszélyben a legfőbb papnő, a virgo Vestalis maxima véleménye megfellebbezhetetlen volt.
Helyzetükkel azonban nem élhettek vissza, és szüzességüket szigorúan meg kellett őrizniük. A kötelességszegő papnőt viszont megvesszőzték, a szüzességi fogadalma ellen vétőt pedig elevenen eltemették a Forum boariumon.
Az első papnők után néhányuk nevét még megőrizte az emlékezet. Így Tarpeiáét, akit a szabinok öltek meg és a nevét viselo szikla alá temették; Aquilia Severáét, akit Heliogabalus császár a római közvélemény legnagyobb felháborodás ellenére elvett feleségül vagy Coelia Concordiáét, aki az utolsó virgo Vestalis maxima, azaz a papi testület utolsó főpapnője volt.
© T. Horváth Ágnes