A hármas sugárútrendszer alapkoncepciója elsőízben V. Miklós pápának a Borgo átépítésével kapcsolatos terveiben villant fel, majd kisebb mértékben a Ponte Sant’ Angelo déli hídfőjénél meg is valósult. Monumentális kialakítást azonban a város északi bejáratánál nyert, és itt talált leginkább eszmei indokoltságra. Ezt az eszmeiséget törekedett V. Sixtus kiaknázni.
Rómát évszázadokon át a zarándokok százezrei keresték fel. A néptömegek a Via Flaminián közelítették meg a várost, és a XVI. század második felében itt már új, reneszánsz kapu, a Porta del Popolo fogadta a zarándokokat.A kapun belépve szemük előtt futott szét a három út.
Ezek távlatában szinte megnyílt a város. Bár az utak a barokk beköszöntése előtt már megvoltak, s Róma fő látványosságához tartozott a fényes pompával bevonuló külföldi előkelőségek fogadása, a tér maga még nem volt méltó az együttesben rejtőző eszméhez. V. Sixtus – felismerve a helyszíni adottságokban rejlő nagyszerű gondolatot – az építészet monumentális eszközeivel kívánta kifejezésre juttatni a megérkezés ünnepélyességét. 
A tér közepén álló, II. Ramszesz korából (Kr.e. 13.sz) származó obeliszket még Augustus hozatta Rómába, és állítatta fel a Circus Maximuson.
Jelenlegi helyére V.Sixtus pápa helyeztette 1589-ben. A tér csak hosszabb idő után, több építési periódusban nyerte el végleges formáját, ezt megelőzően hosszúkás trapéz alakú volt. A Porta del Popolo északi homlokzatát Vignola tervei szerint még 1501-ben átalakították. A kapu város felöli homlokzatának kiképzésére csak később került sor, Bernini tervei szerint. Miután V. Sixtus pápa a Sta Maria del Popolo templomát Róma fő bazilikáinak rangjára emelte, az volt a terve, hogy a Strada Felice (Via Sistina) vonalát a Piazza del Popolora kivezeti. Erről a tervéről azonban a tereprendezés nehézsége miatt lemondott. A tér déli oldalán, ahol még V. Sixtus idején is egyszerű polgári lakóházak álltak, épült fel a XVII. század második felében a két szép kupolás templom: a Monte Pincio felől a Sta Maria di Montesanto, ettől nyugatra a Sta Maria dei Miracoli . Mindkettot Carlo Rainaldi tervezte, de a domb közelében álló templomot Bernini, a távolabbit Carlo Fontana fejezte be.
A tornyokat a XVIII. század vége felé építették. VI. Pius pápa megbízásából 1794-ben Giuseppe Valadier készített terveket az oldalsó térfalak megfelelő kialakítására. Valadier később módosította elgondolását, és az akkor már igen magas szintre emelkedett francia városépítészeti elvek hatására megvalósult a szép elliptikus alaprajzú tér, amely a Monte Pincio látványát a városképbe belevonta. A kapuzat monumentális motívuma már a Via Flaminián jövet messziről látható. A Porta del Popolo közelébe érve a várost övező, részleteiben még ősi, zárt falrendszer mögül emelkedik ki a Sta Maria del Popolo kupolája és tornya. Bal felől a Monte Pincio facsoportja s a dombra vezető újabb útvonal torkolata látszik. Áthaladva a kapuívek alatt, az érkező hirtelen városi környezetbe, monumentális térbe toppant. Szeme előtt kitárta magát a hatalmas város.
A három sugárút szinte beszívja a tekintetet. Bemutatkozik Róma. Az utak mai szemmel viszonylag keskenynek tűnnek, de az akkori forgalomhoz nem is volt többre szükség. Ennek ellenére a Piazza del Popolón az összhatás szempontjából minden méret, minden arány tökéletesen mérlegelt. Minden téralkotó elem harmonikus egységbe ötvözodik. A tornyos, kupolás templomok különösen a közrefogott sugárút, a Via del Corso felé terelik a tekintetet, és további mozgásra, a város szívébe való behatolásra ösztönzik az érkezőt. Ez a tér valóban ízig-vérig barokk koncepció. Önmagában, elszigetelten nem is létezik. Hiszen látványához az utak mély perspektívája is hozzátartozik. Tekintetünk a mélységbe hatol, és éppen úgy letapogatja az utcák távolba futó homlokzatait, mint ezek metszéspontjában az obeliszket és a templomokat. A Piazza del Popolo szinte előcsarnoka a városnak, ezért tovább mutat, új élményeket ígér. 
Ha elhagyjuk a teret, és végigmegyünk a Corsón, új felvonás következik, ekkor már az út szépségei bontakoznak ki. Ez a sugárút azonban ismét csak előkészítő szerepet tölt be a városközpont, a Piazza di Venezia, a fórumok, a Campidoglio előtt. Egyik hatás készíti elő a másikat. Így kapcsolódnak szervesen, láncolatosan egymáshoz az élmények a városszépség, a „városműfaj” sajátosságai szerint. A „tér-idő” szemléleti egységében kibontakozó harmonikus rendszer ilyen kiterjedésben – városméretben – a barokk Róma szülötte.
A Piazza del Popolo látványának elmaradhatatlan tartozéka a Pincio park-architektúrája, maga a domb – a dombok városának egyik legszebbike -, mely kelet felől zárja a teret. Csodálatos kilátás nyílik innen a városra, különösen alkonyatkor, amikor Róma háztetői bíbor és arany színekben ragyognak. A park szintén Valadier alkotása. Annak a villának a helyén fekszik, amelyet a Kr.e. I. században Lucullus ázsiai kormányzó építetett magának.
(krisssz)