S.Maria sopra Minerva

Róma egyetlen gótikus temploma. Mint számos korai keresztény templom ókori épületre épült. Elődje Minerva temploma volt, a ma látható épület alapjai az eredetiek. Azt a templomot Kr. e. 50-ben Pompeius építette Delubrum Minervae néven volt ismeretes. De nem csak ez az egy templom fekszik a mai alatt, hanem Isis temploma és egy Serapeum is található ugyanitt. Ezek maradványai a keresztény templom kriptájában őrződtek meg. A pogány romok egészen a VIII. századig láthatók voltak, amikor Zakariás pápa (741–752) keleti szerzeteseket telepített ide. Az ekkor épült templom mint St. Maria in Minerva (A Minerván lévő Szűz Mária temploma) volt ismeretes. A kis téren, a templom mellett áll a domonkos rendiek anyaháza. Ebben a nagy múltra visszatekintő épületben több tragikus per zajlott le: az inkvizíciós bíróság itt tárgyalta Giordano Bruno, majd Galilei perét. A téren, a templom előtt kecses kis szobor áll, Bernini rajza után 1667-ben Ercole Ferrata faragta ki márványból, egy kis elefánt hátán – a közeli Isis és Serapis templomból való – apró egyiptomi obeliszket hord. Az elefánt, amely a bölcsesség és jámborság jelképe, a kereszténység alapvető erényeire hivatott emlékeztetni. Tréfásan “Minerva csibéjének” nevezik. A finom szobormű alapzatára vésett négysoros latin verset VIII. Orbán pápa írta: ,Quisquis hic vides/Documentum intellige/ Robustae mentis esse/Solidam sapientiam sustinere. (Te, aki ezt látod, értsd meg a példát: erős lelke legyen annak, aki a tudomány súlyát hordozza). A templom egyszerű, sima, homlokzata keveset árul el a belső szépségéből, noha a régi gótikus épületen sokat rontottak a barokk korban, amely nem tudott mit kezdeni ezzel az „ódon” ízléssel, mígnem a múlt században nem éppen szerencsés kézzel megkísérelték a gótikus részleteket kihámozni a barokk burokból.A belső architektúra vörös festése, valamit a csillagokkal díszített mennyezet eredeti gót ízlésű restauráció, ami a 19. században készült. (S mint ilyen, unikum, ez az egy található Rómában.) A rózsaablak, a belső architektúra, a festés, ha nem volnának benne korinthoszi oszlopok és márvány padló (ami ugye antik), no meg kissé tompább szögű bolthajtások, akkor kissé délies ízlésű megismétlése lenne a chartresi katedrálisnak. Így ez a gótikus templom egy kicsit kevert még a barokk homlokzat nélkül is. No, de ettől római!

Ma a dominikánusok temploma, akik IV. Sándor pápától (1254–1261) kapták.

 Hogy miért ez az egyetlen gótikus templom Rómában? Ennek magyarázata a pápaság történetében rejlik: ez hatalmuk mélypontja. Hogy csak egyet említsek: 1308. a pápák avignoni fogsága. De vannak álpápák, ellenpápák, testvérharc, miegyéb, minden fontosabb volt a számukra, nem építkeztek. Emellett az antik romokból táplálkozó építészetnek könnyebb volt elvinni egy antik oszlopot, mint megépíteni az északi gót csodákat. Ezért lesz a reneszánsz igen gazdag, mert az antik attól az építészeti stílustól nem életidegen.

A templomot számos szép és jelentékeny síremlék díszíti, előkelő és gazdag világi, valamint egyházi személyek temetkeztek ide, ezért – még életükben – nagy adományokat adtak a rendnek. A jobb oldali hajó hetedik kápolnájában Diego de Coca bíboros síremlékét Andrea Bregno mintázta, a nagyszerű Utolsó ítéletet Melozzo da Forli festette, a nyolcadikat, a Carafa-kápolnát Filippino Lippi 1489-ből való falfestményei díszítik: a festmények Aquinói Szt. Tamás, a domonkos­rend nagy hittudósának életéből vett jeleneteket mutatnak be. (Ebben a kápolnában temették el (Carafa) IV. Pál pápát. Ez a pápa szigorította meg az inkvizíciós eljárást, s ellenszenves magatartása miatt a római nép gyűlölte. Halála után szobrát ledöntötték, az inkvizítorok székházát lerombolták).

 A templom szentélyében levő főoltár alatt van nagyobb részt eltemetve Sienai Szt. Katalin (1347-1380) (A feje Sienában van!)

Emberszerető, türelme mérhetetlen volt. Mikor egyszer panaszosan imádkozott az őt ért igazságtalanságok miatt, látomása volt. Krisztus két koronát kínált neki. Gyémántos aranykoronát és egy töviskoronát. Válasszon! Az egyiket itt viselheti a földön, a másikat az örök életben. Ő a tövisest választotta. Többé nem lázadozott. Sokak kérték tanácsát, segítségét. Sokakkal levelezett. Leveleit nem maga írta, hanem tollba mondta. Híre nagy volt még távoli vidékeken is. Az 1374-es pestisjárvány során áldozatos szeretetet tanúsított, csodák vették körül, látnoki képességei, nagy ereje, amivel még nagy bűnösöket is meg tudott téríteni, egész Európában híressé tette. 1376-ban Avignonba is elment, rábeszélte XI. Gergely pápát, hogy Rómába visszatérjen. Alapított kolostort, pestises betegeket ápolt. Mást sem tett: békét közvetített, tárgyalt, imádkozott, vezekelt.

 A főoltár mellett a feltámadott Krisztus remek márványszobra Michelangelo műve. A szabadon álló, a keresztet magához ölelő Krisztus alakja valamely antik istenszobrát juttatná eszünkbe, ha nem áradna belőle az a mély hit, amelyet Michelangelo e művében kifejezésre akart juttatni. A hozzá zarándokló vallásos emberek annyira tisztelték a nagy szeretetet sugárzó szép szobrot, hogy lábát aranyozott bronzlemezzel vonták be, nehogy a sok csók elkoptassa. A Megváltó meztelen ábrázolását az egyházi körök egyes tagjai kifogásolták, úgyhogy – a művész halála után — aranyozott bronzból készült kis leplet helyeztek rá. A gyönyörű mű szinte él. Gondoljunk Sebastiano del Piombo, a kiváló festő mondására, hogy ennek a szobornak maga a térde többet ér egész Rómánál!

 Az oltár mögött két pápa van eltemetve, két Medici: X. Leó, a reneszánsz humanizmus és művészet nagy pártfogója és a legszerencsétlenebbnek nevezett VII. Kelemen, aki alatt a Sacco di Roma tönkre tette a várost, és megtörtént a nagy vallásszakadás. Mindketten trónuson ülnek, fáradt tekintettel, merev testtartással maguk elé tekintenek. Közöttük van eltemetve a jeles humanista, Pietro Bembo bíboros, aki ugyan számos művet, kötetnyi verset írt, de csak egy élte túl, a Raffaello sírjára vésett elegáns disztichon. Ha a főoltár melletti ajtóhoz jutunk, álljunk meg a padlóba eresztett, középkori barátot ábrázoló sírnál. Örök mécses ég felette, pislákoló fényénél olvasható, egyszerű, kolostori latinsággal írt felirat árulja el, hogy a „festők dicsősége, tüköre és ékessége” nyugszik itt, a domonkos rendi Fra Beato Angelico. A nagy művész élete utolsó szakaszában Rómában dolgozott, főművei azonban a firenzei S. Marco-kolostor felejthetetlenül szép falfestményei. Halála napjának – 1455. március 10. – évfordulóján számos művész keresi fel sírját, hogy tisztelettel adózzék a jámbor életű szerzetes-festőművész emlékének.

Ma a templom címzetes főpapja Cormac Murphy-O’Connor kardinális, a londoni Westminster katedrális főpapja.

(caesarina-krisssz)

Share This