Saepta, porticus saeptorum, saepta Agrippiana, ovile
Neve a saepta, orum n többes számú latin főnévből származik, amelynek jelentése ’kerítések, elzárt hely’. Ebből következik, hogy kerítésekkel elrekesztett hely volt a Campus Martiuson, ahol a köztársaság korában a rómaiak a szavazataikat adták le. A későbbiekben az ideiglenesen kötéllel és fa korlátokkal elkerített hely (Ovile) állandó formát öltött. Az épület a Via Lata és az Aqua Virgo mentén feküdt, a mai Via del Seminario és Via del Gesú között. Formáját tekintve quadroporticus, azaz olyan északra nyitott, négyszögletes tér, amit mind a négy oldalán fedett oszlopcsarnok vett körül. A térhez kapcsolódott két hosszanti oszlopcsarnok, a nyugati oldalon a Porticus Argonautarum (Kr. e. 25.) és a keletin a Porticus Meleagri. Északon az Aqua Virgo határolta, a déli részére pedig később a Diribitorium. Travertinből épült, nagysága 310 X 120 méter. Funkcióját tekintve egy szavazócsarnok volt, ahol a polgárok megszabott rendben, korlátokkal határolt téren át vonultak a szavazásokra, amikor a magistratusokat választották meg. Tekintve, hogy Rómában évente változtak a hivatalok, szükség volt egy rendezett területre, ahol tolongás nélkül, rendben folytak a szavazások. Egyes történészi kalkulációk szerimt a tér 30–70.000 szavazó befogadására volt alkalmas.
A Saepta Caesar nevét viseli, mert ő tervezte felállítani a Campus Martius régi szavazókörzetében. Nem egyetlen épület, hanem egy épületkomplexum része volt. Később hozzá csatolták a Diribitoriumot, a szavazást lebonyolító tisztviselők épületét, amelyben leadott szavazatokat őrizték, és levéltárként is funkcionált.
A Cicero Atticushoz címzett leveléből kereken egy római mérföld hosszú márványépületnek leírt szavazócsarnok építését talán már Caesar megkezdte Kr. e. 54-ben, de később Lepidus szerepel az építtetők között, és Agrippa alatt fejezték be Kr. e. 26-ban. Agrippa kővel burkoltatta és festményekkel, szoborcsoportokkal (pl. Chiron kentaur és tanítványai Akhilleusz és Pán, vagy Pán és Olymposz) díszítette, ekkor kapta hivatalosan a Saepta Iulia nevet. Az elnevezés a Iulius nemzetségnévre utal, Agrippa saját neve helyett Octavianus nemzetségnevét tüntette fel.
A Seapta eredeti funkciója ugyan a szavazások lebonyolításának könnyebbé és kényelmesebbé tétele volt, de később más célokra is használták. Amikor a császári közigazgatás előtérbe kerül és a comitiák szerepe névlegessé válik, a Saepta eredeti funkciója háttérbe szorult. Tiberius a senatusra ruházza a tisztviselők megválasztásnak jogát, így a szavazások helyett más funkciókat találtak a helynek. Már Augustus, később Caligula és Claudius gladiátori játékokat, venatiót (állathajsza) rendezett itt, Augustus és Caligula naumachiát (tengeri csata). Nero atlétikai bemutatókra használta. A Ludi Saeculari egyik színhelye. Két hivatalos eseményét jegyezték fel ezen kívül, Kr. e. 17-ban itt ülésezett a senatus, illyr hadjárata után itt fogadták Tiberiust.
A politikai funkcióit elvesztett tér eleganciája kedvelt találkozóhellyé tette. Később népszerűsége még nőtt, most már a tömeg szemében is. Martialis és Plinius tudósításai szerint luxuscikkek árusai töltötték meg, és még bizonyos rabszolga kereskedők is ide telepedtek. Különösen a szexuális célra használt fiatal fiúk voltak itt kelendők. A Kr. u. 80-as tűzben a Saepta is leégett, de hamar helyreállították, ugyanis ez volt a Domitianus-kori naplopók árusokkal megrakott, kedvelt bevásárló és pihenőhelye. A későbbi történetéről keveset tudunk, Hadrianus helyreállíttatta, a márványburkolat talán ebből az időből származik. Valószínűleg hasonló célra használták, még a III. századból is van róla egy feliratos írott forrás (CIL XV.7195), de későbbi sorsa ismeretlen.
Teljes feltárására nem került még sor, a Forma Urbis alapján van elképzelésünk róla. A porticus pilléreinek maradványait felfedezték a Palazzo Simonetti, Palazzo Doria-Pampjilj (négy belső pillér), Palazzo Bonaparte, Palazzo Venezia, és a San Marco és a S. Maria in Via Lata templomok alatt. A Saepta tere beépült, a legnagyobb nyílt terét a Santa Maria Sopra Minerva templom azonos nevű terecskéje őrzi.
© T. Horváth Ágnes