A Caelius-domb (Celio)

Egyike Róma hét dombjának. A mai via San Gregorio és a viale della Terme di Caracalla között elterülő domb korán betelepült. Szabálytalan alakban nyúlik el, a rómaiak két részre osztották, egy magasabb és nagyobb maiorra (nagyobb), ami nagyjából a nyugati terület, és egy alacsonyabb és kisebb minorra (kisebb). Ennek megfelelően két magaslata van, a Caeliolusnak hívott keleti, ahol ma a SS. Quattro Coronati templom áll, a nyugatin pedig ma a SS. Giovanni e Paolo található. A kettőt ma a via Claudia és a Piazza Celiomontana osztja ketté. A déli részén helyezkedett el az a völgy, ami az Esquilinustól választotta el. Itt folyt a tiszta vizű Marrana patak, és itt ívelt át délről keletre a Vallis Camenarum. A mai via Celiomontana azt a nyomvonalat követi, ahol valaha négy fontos vízvezeték, az Appia, a Marcia, a Iulia és a Claudia találkozott. A területet először Mons Querquetulanusnak nevezték a dombot borító tölgyerdőkről, ami minden valószínűség szerint a Porta Querqetulana elnevezésének az időbeni visszavetítése. Egyesek a nevét a Vulciból származó etruszk hadvbezértől, Caeles Vibennától eredeztetik, aki Servius Tullius király barátja volt, s a liviusi hagyomány szerint ide települt. Igen nehéz kapcsolatot találni a Caelius domb és a későbbi tekintélyes plebeius nemzetség, a Caeliusok neve között, minden bizonnyal a névazonosság bizonyítékai belemagyarázások. Valaha igen fontos utak keresztezték, a Via Appia (ma viale delle Terme di Caracalla) és a Via Latina. Ez utóbbi mentén a Caelius lábánál állt Róma egyik kapuja, a Porta Capena, aminek környéke a legősibb kultuszok színtere volt. Itt állt néhány olyan épület is, ami a Városba érkező császárok és tisztviselők kényelmét szolgálták. Legnagyobb épületei közé tartozott a Megistenült Claudius (Isteni Claudius) temploma és a Macellum Magnum (ld. Róma piacai). Középületei közül ki kell emelni a mai S, Maria in Domnica alatt feltárt tűzoltólaktanyát is. Ugyancsak itt állt a Castra Peregrina, aminek legújabb ásatásai a S. Stefano Rotondo keleti oldalánál folynak. A Castra Equitum Singularium a mai via Tasso területén keleti irányban helyezkedtek el. Maga a domb a köztársasági Róma elegáns lakónegyede volt. A Caracalla thermák alatti ásatások már jó néhány gazdagon díszített polgári villa maradványát a felszínre hozták. Ezek a lakóépületek különösen kertjeikről voltak híresek, amik a domb egész területét elfoglalták. Közigazgatási szempontból az augustusi felosztás nagyjából a földrajzi tagolást követi, ugyanis a keleti rész az I., a déli lejtők főként a II. és az V. régióba tartoztak.

S. Stefano Rotondo

A magyarok nemzeti temploma. Piros téglás, egyszerű, kör alaprajzú épület. Alakja miatt sokáig azt hitték, hogy Nero vásárcsarnokából alakították át. A latin kereszténység építészetében ritka, kör alakú alaprajza (rotondo) emeli az épületkülönlegességek sorába és Itália legszebb kör alaprajzú bazilikájaként ismert. A templom az V. században épült egy Krisztus idejében keletkezett Mithras-szentély romjaira. A bazilikát a Liber Pontificalis feljegyzése szerint a 468 és 472 között uralkodott I. Simplicius pápa szentelte fel.
Az első vértanú, Szent István diakónus tiszteletére szentelt templom (Jeruzsálem kapuinál Kr. u. 35 körül köveztek halálra) 1454 óta szorosan kapcsolódik a magyar történelemhez. Ekkor épült meg mellette a magyar pálosok rendháza. 1578-ban a jezsuiták vették át, s megalapították a magyar kollégiumot magyar kispapok részére. Mivel azonban a török időkben csak igen kevesen tudtak Magyarországról Rómába jönni, XIII. Gergely pápa összevonta a német nyelvterület papképző intézményével, és megalakította a Collegium Germanicum et Hungaricum-ot.
A Santo Stefano Rotondo „kétszeresen” is István. A Szent István király által alapított római magyar zarándokházat ugyanis lebontották a Szent Péter bazilika sekrestyéjének építése miatt. Kárpótlásul épülhetett meg 1750-ben a gyönyörű körtemplom Szent István király tiszteletére szentelt magyar kápolnája.
Ide temették el 1523-ban Lászai János foesperest, gyulafehérvári kanonokot is, aki szentföldi és római zarándokútjai hatására, egy nevezetes reneszánsz emlék, a gyulafehérvári székesegyház Lászai-kápolnájának megépítése után, erdélyi stallumát odahagyva római magyar gyóntatói megbízást fogadott el. A Szent Péterszékesegyház magyar gyóntatójának síremléke a kőpadlóba van süllyesztve, melynek latin nyelvű felirata méltán híres.
Fordítása: Vándor, ha látod, hogy az, ki a fagyos Dunánál született, most római sírban pihen, ne csodálkozz: Róma mindannyiunk hazája.A nagy múltú templomot több ízben átépítették. A koncentrikusan, két körben elhelyezett oszlopok három „hajót” alkotnak, s a görög kereszt alakjában elhelyezett négy kápolna egyikét a mi Szt. István királyunk tiszteletére szentelték. A templom falaira Pomarancio és Tempesta festők a XVI. Században 34 jelenetben festették meg a vértanúk kínzásainak, kivégzésének legválogatottabb módszereit.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2004-ben kezdte meg a római Santo Stefano Rotondo Szent István Kápolnájának helyreállítását, nemzetközi együttműködések keretében. 2006 tavaszára sikerült teljes egészében feltárni és restaurálni a bazilika magyar kápolnájának római kori padlózatát. A padlómunkákkal párhuzamosan elkészült a főoltár fehér carrarai márványtagozatának tisztítása is.
Az egész templom területén egyedül a Szent István kápolnában megmaradt, színes márványkockákból álló egyedi aljzat helyreállítását és kiegészítését követően 2007-ben a felújítási munkálatok a falakon folytatódtak tovább. Úgy tűnik, a falak kutatása is újabb meglepetésekkel szolgálhat: az előzetes vizsgálatok során beigazolódott a falképes szakértők azon feltételezése, mely szerint az 1776-ban készült falfestések alatt más rétegek is találhatók. A megkezdett rétegkutatások függvényében kerül sor az egyes falképek, falkép együttesek restaurálására, és a számítások szerint – várhatóan két-három év múlva – eredeti pompájában fogadhatja majd a látogatókat a Szent István királyunk tiszteletére a XVIII. században kialakított magyar kápolna. Az oltár védfalán látható a trónus mellett jobbra Sarolta álma (Szt. István első vértanú megjósolja Szt István király születését)
A templom az utóbbi 50 évben számos restauráláson, megújuláson ment át. A padlózat teljes felújítása után a templom 2007. március elsején ismét megnyithatta kapuit mind a látogatók előtt, mind pedig vallási szertartások számára.

/Forrás: Ürögdi Gy., Peregrino, epiteszforum.hu /

S.Stefano Rotondo honlapja

(Catella)

Clivo di Scauro (Clivus Scauri, Scaurus lejtő [feljáró])

A Clivo di Scauro boltíveiAz út még mindig az eredeti antik nevet őrzi, Clivus Scauri, ez az egyetlen olyan ókori út amely legnagyobb részben mai napig változatlan állapotban fennmaradt. A Clivus Scauri létezését legkorábbról Jordanes Geticája, majd a 8. és 10. századból származó iratok bizonyítják, de minden bizonnyal korábban létezett, amit több felirat is bizonyít. Valószínűleg azonos a S. Gregorio feliratán talált „vicus trium Ararum”-mal (Három oltár lejtője). Az Arco di Dolabella-tól (Arcus Dolabellae, vagy Dolabella-ív) indult, csak kicsit más vonalon, mint amit mai formája őriz. Az út megnyitása az Aemilius Scaurus család egyik fontos tagjának köszönhető. (Valószínűleg Marcus Aemilius Scaurusnak, aki Kr. e 109-ben volt censor. [A Csámpás Aemilius]. Az ő házának maradványait láthatjuk ma a Forumon, nem messze Titus diadalívétől.) A császárkori út jellege a mai napig változatlan: maga épületek homlokzatai néztek szembe a két oldalán. A jellegzetességét adó, s az épületek eredeti stílusát követő, az út felett átívelő téglaboltozatok azonban középkori hozzátoldások, talán az épületszerkezet megerősítését szolgálták.Agapetus könyvtára A Clivo di Scaurót, az egyik oldalról, a Bazilika Ss. Giovanni e Paolo fala mellett egy Kr. u 2. századból származó insula bejárata szegélyezi, egy árkádos földszintes, kis boltokkal rendelkező lakóház. Az üzletek fölött lakások voltak, erre utal az utcára néző kettős ablaksor. 1887-ben fedezték fel a bejáratot, amely valószínűleg egyidejűleg a két mártír, (Szt. János [Giovanni] és Pál [Paolo]) lakhelyének bejárata lehetett, mint ahogy az ott elhelyezett díszkő is mutatja. János és Pál testvérek és ugyanakkor római katonák voltak, akik ezen a helyen szenvedtek mártírhalált Julianus Apostata (Kr. u. 361-363, Julianus, a Hitehagyott) idején, és itt temették el őket. A hely ezek után szentté és áldottá vált. A templom mai helyén először egy templomot (a Byzantius szenátorról elnevezett Titulus Bizantiis) állítottak, majd Byzantius fia, Pammachius megépíttette a Ss. Giovanni e Paolo bazilikát. Nagyon karakterisztikusak az opus latericium technikával, égetett téglából készült boltívek, melyeket a 16. században újítottak fel, és amelyek egyes feltételezések szerint már az ókorban is léteztek, de valószínűbb, hogy középkoriak, és a 15. századig dupla boltívsor volt látható. San GregorioA Clivo di Scaurón lefelé haladva, át a boltívek alatt, balra egy nagy apszisos bazilikaszerű aulát (terem) láthatunk mely Kr. u 6. században épült, és néhány tudós szerint ez lehet az Agapetus pápa (535. máj. 13.–536. április 12. között) által alapított nevezetes könyvtár (Biblioteca di Agapito) maradványai. A 22 méter széles, s ma már nem tudni, hány méter hosszú, apszisos épület falazatában a kőtömbök és téglák váltakozása adja az alapot. Az apszisba eredetileg hat magas és keskeny ablakot nyitottak, melyeknek magassága 6 méter volt. Agapetus egyesek szerint saját szülői házát ajánlotta fel a könyvtár létrehozására, de az épület eredeti funkciója sokkal inkább egy késő római palota, fogadóterem lehetett. A legutolsó adatok szerint nem Agapetushoz, hanem ahhoz az Anicius Petronius szenátori családhoz kötik, amelyikből Nagy Szent Gergely pápa származik. Gergely 575-ben alapított itt monostort a saját házának felajánlásával, ami a középkori leírások alapján udvarból, nimfeumból és triclinumból (étkező terem) állt. Ennek akár nimfeuma, akár triclinuma is lehetett a ma látható épületmaradvány.
A mai S. Gregorio Magno, a külső formájában 1629-33-ban, belső kiképzésében 1725-34-ben átalakított épület azonban a „könyvtártól” keletre található, közöttük számos köztársaságkori épületnek a maradványát találták meg, de semmi késő antik vagy kora középkori építmény nem található. Ez természetesen nem zárja ki, hogy előzménye a „könyvtár” lehetett, s később mozdították el innen.
A Clivo di Scauro végére érve tehát a San Gregorio Magno templomot láthatjuk, melynek érdekessége a templomhoz illesztett három kápolna, melyből az egyik (a szent Barbarának ajánlott) egy 2.-3. századból származó római insulára épült. Ma is felismerhető az insula homlokzati része és a két tabernae (kézműves boltok) bejárata, amit két márványtető takarja.

Tempio del Divo Claudio (Az Isteni Claudius temploma) és a Nympheum Neronis

Isteni Claudius templomának romjai a Celio domb nyugati oldalán láthatók. A templomot nem kis álszentséggel ifjabb Agrippina emeltette (a talán általa) megistenült férje emlékére, miután az Kr. u. 54-ben meghalt. A még be sem fejezett templom Kr. u 64-ben súlyosan megsérült a Nero idején kitört nagy tűzvészben, majd ezek után a melléképületeket Nero beillesztette a Domus Aurea hatalmas épületkomplexumába. (A templomi részt nem használták, Nero nem is újítatta fel.) Később Vespasianus visszaállította a szakrális funkciókat és befejeztette az építkezést. A Ninfeo Nerone metszeteA templomból mára nem maradt fent semmi, de a Forma Urbisnak köszönhetően ismerhetjük az alakját, (a Forma Urbis, Róma 1:246 arányú hatalmas térképe, melyet Septimius Severus alatt 203-211 között készítettek). A templom egy téglalap alakú podiumon (emelvény) helyezkedett el, ami a dobtetőn állt, s az épület magasságát ezzel a Palatinus magasságáig emelte, hogy a környező kertek közül kiemelve már messziről észrevehető legyen. A templom 175×205 m alapterületű volt, ezt két emelet magasságban különböző helyiségek vették körül. Díszes oszlopcsarnok, a porticus Claudia övezte. A podium nagy része a körülötte elterülő agyagfalakból készülhetett, melyből sok fennmaradt a keleti és a nyugati oldalakon. A keleti oldalon, a mostani via Claudia mentén láthatók egy égetett agyagtéglából készített, nagy nyílásokkal rendelkező építmény romjai. A ruisztikus claudiusi stílusban megépített falak a Nero-féle építkezésben a díszlet szerepét vették át, ezek zárták le a Domus Aurea kertjeit. Eredetileg ellipszis vagy négyzet alakú tereket kereteztek, amik „víztározóként” működtek, melyet a Nero építette vízvezeték táplált. (Ez korábban talán márvánnyal lehetett befedve) Ez az un. víztározó táplálta a Domus Aurea szökőkútjait, melyek közül az egyik eredetileg a Claudius-templom része lehetett, és elképzelhető, hogy innen kezeltek egyes „vízijátékokat” is. A nyugati oldalon található falmaradványok valószínűleg annak az épületnek alkothatták a homlokzati részét, melynek közepén egy hatalmas bejárati lépcső állt, aminek maradványai Ss. Giovanni e Paolo közelében láthatók, ez egy agyaggal borított nyolc árkádos egységből álló maradvány. Ebből a részből is lehet következtetni az eredeti homlokzatra, aminek teljes nagysága nem látható, mert a mai utcaszint alatt 6 méterre fedezték fel a korabeli járdaszintet. Rusztikázott travertin tömbjei legszebb példái a korabeli építészeti stílusnak. A másik két oldalról nem maradt fent semmi, csak egy nagyon kis torzó az északi oldalon, amely egy ismeretlen, nem túl jelentős funkciójú épület lehetett. (valószínűleg valami „vízijáték” kiegészítője lehetett)

SS Giovanni e Paolo

Az ásatások 1887-94-ben és 1913-ban igen érdekes épületeket hoztak napvilágra. A templom alatt található épületegyüttes a korai kereszténység legékesebb hírmondója. A ma is látható részek egy 3. századbeli, több emeletes domusból (magánház) maradtak fent, melyet két különálló házból építettek össze. Az egyik a Kr. e. 1. század végéből származó insula, melynek három emeletes homlokzata a templom bal oldali falába van beillesztve. Ennek építészeti stílusa a szokásos, árkádok, lent üzletek, fent lakótér. Az nyugati oldalon az első három taverna volt a ház központja, illetve volt egy nagy hátsó kert is. Az emeleti lépcső már nem létezik, valószínűleg a harmadik tavernából indult, itt két sorban ablakok voltak, melyek a lépcsőházat fogták közre, így jutott természetes fény minden szintre. Az insula jobb oldalán található egy másik hárombejáratos homlokzati rész, mely a mai via Tempio del Claudio-ra nézett. Ennek az épületnek a maradványai a templom É-Ny-i részében vannak, ezek egy fürdő és néhány lakás maradványa a felső emeleten. Az 1856-os ásatások több maradványt is a felszínre hoztak, de ezeket később betemették. Mikor ezt a két házat egybeépítették a második ház kertje lett a domus központja és szökőkutakkal és mitologikus jeleneteket ábrázoló freskókkal díszített nimfeummá alakították át. A freskók Liberát (Proserpina) ábrázolják, amint visszatér az Alvilágból, hogy megkezdődhessen a tavasz. Társaságában van anyja, Ceres, és bátyja Bacchus is. Egy másikon a hajósokat védelmező Venus látható. Ez a nimfeum jórészt a mai via Claudia alatt fekszik, amit 1880-ban nyitottak meg, keresztülvágva az egykori romokat, s megváltoztatva a környék közlekedési útvonalait. A 4. század második felében Julianus Apostata uralkodása alatt a Nero-féle komplexum funkciót váltott. Az utolsó keresztény tulajdonosok halála után (a tradíció szerint itt halt mártírhalált 361 január 26/27-én a két testvér, János és Pál, akik római katonák voltak és később keresztények lettek) az épület részlegesen leromlott, majd a mártírok szentélye lett. (Építéséről ld. Clivus Scauri is.) Ebben az időszakban végeztek el az épületen néhány fontosabb átalakítást. Egy freskókkal díszített gyóntató kápolnát építettek a hajdani nimfeum lépcsősora alá, és egy kis ablakot nyitottak a hátsó falon. Az ablakocska arra a kútra nézett, ahol a két szent volt eltemetve. Ez a temetkezési szokás élesen ellentmondott a római temetkezési jognak, ami előírta a városfalakon kívüli temetkezést, de megfelelt a keresztény gyakorlatnak, ami szerint a szentek teteme fölé templomot emeltek, s a templomkertekben és altemplomokban gyakran temetkeztek. Így a híveknek lehetősége nyílt közvetlenül a szentekhez imádkozni, gyónni. Az 5. század elején felépítették a háromhajós bazilikát, a földszinti részeket törmelékekkel töltötték fel és tartófalakkal vágták ketté. Az építkezés I. Nagy Szent Leo pápa nevéhez fűződik. Ezt a templomot 1084-ben a normann hódítók pusztították el, majd II. Paschal (Paszkál) (1099-1118) pápa kezdte el újjáépíteni, amit az architráv felirata alapján 1150 körül Giovanni Conti de Sutri. kardinális fejezett be. Története során többszöri javításra és átépítésre szorult, így 1715-1718 Fabrizio Paolucci kardinális és átépíttette késő barokk stílusban. Az utolsó fontos átalakítást a 20. században Francis Spellman kardinális kezdeményezte, akinek tituláris temploma volt, és Joseph Kennedy biztosította az átépítés és az azzal egyidejű ásatások anyagi hátterét.
A felújítás során helyreállították a 12. századi homlokzatot, aminek porticusát 1158-ban építtette IV. Hadrianus (Adrián) pápa. Az architráv feletti galériát 1216-ban toldották az épülethez, de később átalakították. Ugyancsak 11. századi a templom román stílusú harangtornya, ami szintén 1150 körül épült az Isteni Claudius templom travertin köveinek felhasználásával. A harangtorony egyedi díszítései a „bacini”-nek nevezett mázas kerámia tányérok, amelyek mór eredetűek, és növényi, illetve arab betűkből kialakított ornamentikája egyedülálló a keresztény templomokon, s Európában ilyen díszítést ezen kívül csak Amalfi, Ravello és Salerno egy-egy templomán találtak. A SS. Giovanni e Paolo kerámiái Malagából kerültek az épületre. Ma a templom múzeumában láthatók. Rómában hasonlóval ezen kívül csak a San Francesca büszkélkedhet.
A bazilika támfalai a 13­-14. században épültek. Az épület apszisa lombardiai hatást mutató román stílusa miatt szintén egyedülálló Rómában. A monostor harmadik szintjén egy ablakpár jelzi Keresztes Szent Pálnak, a passzionista rend (1746. április 28-án hagyták jóvá a Passzionisták kongregációjának megalapítását) alapítójának szobáját. Ugyancsak ebben az épületben élt egy időben a VI. Pál által boldoggá avatott Dominic Barberi, aki a rend szellemében Angliában térített.
A templombelső kialakítása az 1718-as állapotot tükrözi, bár számos korábbi részletet is őriz. Így a 13. századi cosmatesque padlózat érintetlenül megmaradt.
A főoltár mögötti baloldali kápolnában található bizánci stílusú freskót (Krisztus és az apostolok) 1255-ben készítették. A kápolna ugyan zárva van a nagyközönség előtt, de kérésre a sekrestyés megmutatja ezt a korának ritka fennmaradt emlékét. Ugyancsak rejtve van a nagyközönség előtt az a sekrestyében található Antoniazzo Romano által 1455-ben festett festmény, ami a Madonnát a Gyermekkel és Szt. Jánost és Pált ábrázolja.
A kazettás mennyezet 1598-ban készült.
Az oltár alatti antik porfír urna őrzi Szt. János és Pál relikviáit. Ezt 1558-ban helyezték el az altemplomban, s innen 1726-ban került az oltár alá.
Az apszis Dicsőséges Megváltó freskóját 1588-ban festette Pomerancio. Alatta három 18. századi freskó, középen Szt. János és Pál fejevétele Giacomo Trigától, két oldalán G. D. Pistrani képei, Szt. János és Pál istenüknek és a szegényeknek ajánlják javaikat, valamint Terentianus megtérése. Ez az utóbbi annak a birodalmi tisztviselőnek állít emléket, aki felügyelte a mártírok kivégzését, s aki, miután fia ezen szentek közbenjárásával gyógyult meg, megtért.
A jobb oldali folyosó mellett egy kupolás kápolna található, amit azért építettek hogy otthont adjon Keresztes Szt. Pál ereklyéinek. Ezt a szent életének jelenetei díszítik.
A bejárat mellett két kápolna található. A jobboldaliban temették el a 4. században Saturnius mártírt. A bal oldalon vannak annak az észak-afrikai Scilliumból való tizenegy mártírnak az ereklyéi, akiket 180-ban öltek meg Karthagóban miután megtagadták, hogy átadjanak egyet Szt Pál levelei közül.
A templomnak alapot adó római lakóépületet feltárták, ma az ásatási terület bejárata Keresztes Szt. Pál kápolnája alatt található. A munkálatok Fr. Germano Stanislaus vezetésével 1887-ben kezdődtek és 1958-ban fejeződtek be. A két épület maradványai között sok 2. és 3. századi pogány és keresztény freskót találtak, valamint egy kora középkori imatermet. Az ásatásokon talált tárgyakat kiállítás mutatja be.

A restaurálás után, 2002. január 11-én az alsó részt is újra látogathatóvá tették (Case Romane). A Clivo di Scaurón van a bejárat, mert az eredeti bejárat helyén ma a templom áll. Előjegyzéssel látogatható.

Nero szobrának talapzata

A Colosseum és Tempio Venere e Roma között van egy 7,5 m oldalhosszúságú, négyzet alakú terület ahol Nero szobrának talapzata áll. Ez egy 35 m-es bronz szobor volt, elképzelhetően a valaha készített bronzszobrok legnagyobbika, hiszen az antik világ egyik csodájának tartott rhodoszi kolosszus magassága 32 és 36 méter között lehetett. Nero nem titkolt szándéka eme alkotás túlszárnyalása volt. A mű a massiliai születésű Zenodorosz (Xenodóros) alkotása, Új-Hélioszként ábrázolta a császárt, akinek fejéből napsugarak áradtak ki. A kolosszális méretű szobrot, aminek anyaga Plinius szerint ezüsttel és arannyal kevert bronz volt eredetileg a Domus Aurea átriumának közepére állították fel, de Hadrianus császár, hogy tágasabb helyet biztosítson a Venus és Roma templomának, áthelyeztette a ma is látható talapzatra. Az áthelyezést 12 pár elefánt segítségével oldották meg. Nero bukása után a szobrot nem rombolták le, de folyamatosan alakítgatták, hogy megfosszák eredeti, és rossz emlékezetű mivoltától. Már Vespasianus császársága idején elkezdték átalakítani, hogy ne Nerót hanem Hélioszt, a Napot jelképezze. Commodus idején átmeneti módosítás történt, mikor a császár parancsára Héraklész képére alakították, mert Commodus, Héraklészt (Hercules), a legnagyobb hérószt látta magában újjászületni.
A talapzat 1933-ig lényegében érintetlenül állt, ekkor azonban teljesen lerombolták, ma csak az alépítménye látható.Feltételezik, hogy ez a maradvány is a Colossushoz vezető lépcső része volt.

Ludus magnus

A via Labicana és a via San Giovanni in Laterano között található, az utcaszint alatt a ókori Róma Domitianus (81-96) császár által építtetett gladiátor iskolájának maradványa, a Ludus Magnus. A mostani ásatások az épület nyugati részét hozták felszínre, ám így is felismerhető a küzdőtér. A Ludus Magnus igazi formáját a Forma Urbis-nak köszönhetően ismerhetjük. Az épületben található egy 62×45 méteres aréna, melyet márványból készült lépcsősorok vettek körül. Az arénának két normál és egy VIP bejárata volt, ami az aréna rövidebb tengelye mentén elhelyezkedő páholyokhoz vezetett, ahonnan az előkelők az edzéseket szemlélték. A stadiont kettős árkádsor vette körül, a sarkokban kis, háromszög alakú szökőkutak voltak, melyek közül egyet helyre is állítottak. Az É-Ny-i oldalon voltak a gladiátorok emeletes szállásai. Ezek hasonlóan a római bérházakhoz apró cellákból álló szálláshelyek voltak, melyeknek számát 130-ra teszik. A vasfegyelemnek alávetett gladiátorok napi szigorú edzésmunkája börtönhöz hasonló életmódra enged következtetni. A gladiátorok napi rendszerességgel itt edzettek, és itt is éltek. Ahhoz, hogy eljussanak a Colosseumhoz, egy földalatti járatot használtak, ezen a Colosseum K-i bejáratához jutottak. A Ludus Magnus-t Domitianus idejében egy késő köztársaság kori lakónegyed helyére építették. Ebből padlórészek maradtak fent a Caelius felé eső oldalon. Az iskola maradványain látszik egy Traianus kori felújítás is, a ma látható romok jó része ehhez a másodlagos réteghez tartoznak. A Ludus Magnus körül valószínűleg több hasonló kisebb kiképzőközpont állhatott, melyeket szintén Domitianus építetett. Ezek mind a Colosseum keleti részénél álltak. A négy Ludus közül a legnagyobb a nevében is jelzett Magnus volt, a másik három a Ludus Matutinus (vadászok kiképzőközpontja) ahol a venatores edzettek, akik a reggeli nagy állat-ember csatákban vettek részt. Ludus Dacicus és a Ludus Gallicus, a gladiátorok származási helyéről kapták a nevüket. A gladiátor iskolák közelében voltak elhelyezve a Colosseum más kisegítő helységei is. Pl. spoliarium, (vetkőztető) ahová az összecsapás után a holtesteket vitték, és itt távolították el a páncélzatot, fegyverzetet is. A saniarium, ez egy un. baleseti elsősegélyhely volt, ahol a sérült gladiátorokat gyógyították, ápolták, illetve a a szcenikai gépezeteket kezelő Summum Choragium, mely egy raktár volt, ahol a díszleteket, a gépezeteket, kosztümöket és minden elképzelhető rendeltetésű és származású kelléket tároltak, amire csak szükség volt, hogy létrehozzák a Colosseumban tartott „műsorok” látványvilágát. Ugyancsak itt helyezkedtek el a Colosseumot fedő velariumot kezelő tengerészek kaszárnyái (Castra Misenantium) is. Végül meg kell említeni az armamentariumot, (fegyvertár), ahol a gladiátorok által használt fegyvereket tárolták és itt volt fegyver- és a páncélkovácsok műhelye is, akik javították ill. készítették a fegyvereket, vérteket, páncélokat.

(régi vendég, caesarina)

Share This

A webhely sütiket (cookie - kis méretű szöveges file-ok) használ a szolgáltatások biztosításához és a látogatottság elemzéséhez szükséges adatok gyűjtéséhez, amelyet Ön az oldal használatával elfogad. További információ

Tájékoztató a cookie-k használatáról Mi a cookie (azaz süti)? A cookie-k (sütik) kisméretű, szövegből és számból álló fájlok, amelyeket a böngészés során a weboldal kiszolgálója helyez el az Ön számítógépén. A cookie (süti) önmagában semmilyen módon nem képes az Ön azonosítására, kizárólag az Ön gépének felismerésére alkalmas. Milyen célt szolgálnak a cookie-k? A cookie-k az Ön számítógépén tárolásra kerülnek, és lehetőséget biztosítanak egyes adatainak lekérdezésére, az Ön internethasználatának nyomon követésére. A cookie-kat abból a célból kezeljük, hogy többet tudhassunk meg a weboldal látogatóinak információhasználati szokásairól, amely információkat a weboldal tartalmi és funkcionális fejlesztésére használunk, biztosítva a weboldal jobb használhatóságát. A cookie-k alapján meg tudjuk állapítani, hogy hányan látogatták meg a weboldalt, hány új látogató van, és a látogatók mely oldalakat nyitották meg. A Weboldal független látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak kinyerése érdekében a Szolgáltató igénybe veszi a Google Analitycs szoftvert. A Google Analitycs is cookie-kat használ.

Bezárás