A Porta Maggiore közelében, valahol a Lateráni Szent János Bazilika és a Falakon kívüli Szent Lőrinc bazilika között félúton tündöklik elénk a Jeruzsálemi Szent Kereszt Bazilika hófehér barokk homlokzata. Azon a helyen épült, ahol Nagy Konstantin császár édesanyjának, Ilonának palotája állt, amelyet egykori tulajdonosáról, a nép által csak szír disznónak (= ses sorianus) gúnyolt Heliogabalus császárról (218-222) sessoriánus palotának hívtak.
Az elbeszélések szerint, amikor a császárfiú, Konstantin igazságtalanul elűzte magától feleségét, a 80 éves anyacsászárnő Jeruzsálembe zarándokolt, hogy engesztelésül felkeresse Jézus szenvedésének színhelyét. Utazása alkalmat nyújtott arra, hogy az akkoriban megtalált szenvedésereklyéket összegyűjtesse, és a Golgota földjével együtt Rómába szállíttassa.
Ezeket őrzik a ciszterci szerzetesek által gondozott bazilikában, amelynek kápolnájáról a IV. században már említést tesznek az iratok, s amelyet a VIII. században két ízben is restauráltattak róma püspökei.
A kegykápolna 1484 óta büszkélkedik a felejthetetlen mozaikboltozattal, a bizánci stílusú, arany izzású háttér előtt mosolygó Krisztus-arccal, Szent Ilona és más szentek alakjával. A spanyol Carajaval bíboros készíttette, aki pápai követként Magyarországon is járt, s aki maga is fölkerült a mozaikcsodára, nem is akármilyen ábrázolásban: Szent Ilona megsimítja a térdelő bíboros tonzúrás, kopasz fejét. A mozaik tervezője a híres reneszánsz festő Antoniazzo Romano volt (Csodálatos Angyali Üdvözlete a Santa Maria sopra Minervában látható).
A kápolnát borító szent föld, amelyen Szent Ilona imádkozott, a zarándokok gyűjtő szenvedélye miatt annyira megfogyatkozott, hogy 1854-ben a magyar Hess kapitány saját költségén cementtéglákkal boríttatta be. Ma üvegtető alatt látható. Maga a bazilika a barokk jegyeit viseli, jóllehet sok régi vallásos művészeti alkotás is megmaradt. Az apszisfreskó – amit szintén Carajaval rendelt meg – Melozzo da Forli műve. A szent kereszt történetét ábrázolja.
Különös kincse a bazilikának a cinquecentóból származó szenteltvíztartó, amelyben nem szokványos módon márványhalak „úszkálnak”, valamint a XII. századi mozaikpadló.
(peregrino)