az augustusi béke oltára
A korának legjobb mesterei által faragott oltár három és fél éves munka eredménye volt, a hispaniai és galliai hadjáratok teremtette birodalmi békét, Augustus sikeres hazatértét volt hivatva kifejezni. Ez a birodalmi béke volt az, amit később Pax Romanaként emlegettek. A Béke (Pax) istennője a továbbiakban is meghatározó szerepet játszik Augustus politikájában. Az oltárt Kr. e. 9. január 30-án, Livia születésnapján avatták fel. Eredetileg a Via Flaminia mentén, a Mars mezőn állt. A Béke oltárának a háború istenének szentelt mezőn való felállítása mindenki számára sokat mondó, szimbolikus cselekedet, még akkor is, ha a birodalmi béke mindössze annyit jelentett, hogy az imperium átmenetileg felfüggesztette a hódítást, határait nem fenyegette komoly ellenség, és a polgárháború dúlta ország átmenetileg megpihenhetett a politika viharai után.
A ma látható művet teljes egészében először 1938-ban több száz darabból állították össze. A monumentális alkotás jelentős részletei a XV. században kerültek elő a föld alól a Palazzo Fiano építésekor. Egyes részek, és maga az oltár alépítménye beépült magába a palotába. A fehér carrarai (Luna) márványból készült hatalmas remek finom domborművei azonban szétszóródtak, egyes darabokat külföldre vitték, vagy más itáliai múzeumokban helyezték el. Legkorábbi említésük 1568-ból való, amikor a Palazzo Peretti (Palazzo Fiano-Almagià) építésekor az oltár délkeleti végének tíz nagyobb darabja került elő. 1859-ben újabb tizenhét darabot találtak egy építkezés alkalmával. Első restaurálást E. Petersen osztrák régész kezdeményezte 1902-ben, aki az ekkor előkerült ötvenhárom töredék és a korábbi, addig különböző eredetűnek tartott márványtöredék elemzésével bebizonyította, hogy ugyannak a műnek a részei. Arra is rávette az olasz kormányt, hogy ásatásokat végezzenek a Fiano palota alatt. Ez sikerrel is járt, mintegy öt méterrel a palota és az utcaszint alatt megtalálták az oltár eredeti márvány alépítményét. 1938-as restaurálásakor nagyvonalúan, a kor legmagasabb technikai csodáit bevetve, semmilyen költséget nem kímélve kiásták és kiemelték a még meglévő részeket, így kiemeltek 75 nagyobb és több száz apró töredéket, a nem Olaszországban lévő töredékeket másolatokkal pótolták, és az egész művet, ha nem is az eredeti helyén, hanem mintegy 450 méterrel távolabb, az Augustus Mausoleum mellett, de felállították.
A modern ásatások eredményei azt mutatják, hogy Hadrianus korában az egész építményt egy 40 x 36 római láb nagyságú, tufából és travertin tömbökből épített emelvényre helyezték. Az építmény magassága 4,60 m, alapterülete 11,62 x 10,62 m.
Az egész építmény két részből áll. Az oltár építészeti keretbe foglalva, magas, tetőtlen falak (saeptum) közé zárva állt, külső és belső falát egyaránt gazdag díszítés borítja. Falait kívülről két reliefes sáv díszítette. Az alsó növényi ornamentikát, a felső emberi alakokat mutatott. Alakjai a mitikus ősök mellett egy jámbor uralkodót és családját mutatják be, aki az isteneknek bemutatott áldozatra vonul. A művészettörténeti jelentőségében a Parthenon frízéhez hasonlított alkotás nem az olimposzi isteneket, hanem a három őselem, a föld, a levegő és a víz allegóriáját mutatja. Mellettük Roma istennő ül Honos és Virtus között. A domborművek az alexandriai hellenisztikus stílus hatásait tükrözik.
Az eredetileg a Mars mezőre nyíló homlokzaton Róma alapító atyái, Aeneas és Romulus, Mars és Faustulus látható. Szintén az alapításra utal egy töredék, amin egy madár ül egy fügefán, ami valószínűleg a Lupercalia barlang mellett állt. Ez az alapító ikrek és az anyafarkas történetét idézi.
A külső fal két oldalán található a legeredetibb részlet, az áldozati menet. A már említett szakrális cselekmény nem egy elvont esemény, mint a Parthenon frízének menete, hanem Augustus hazatérése után bemutatott béke-áldozat. A menetet maga Augustus vezeti pontifex maximusi mivoltában. Mellette lictorok, a flamines maiores és az állam legfőbb tisztségviselői, majd a princeps családja következik. Utánuk a senatus tagjainak ünnepélyes menete vonul. Az ünnepélyes menet alakjait a portrészobrok realitásával ábrázolta a művész. Az életszerű portréábrázolás az etruszk realizmus vívmánya volt.
A fal két díszítősávját meanderes csík választja ketté. Az alsó sáv növényi mintái is a legfinomabb életszerűséggel faragottak, élettől duzzadó akantuszlevelek kígyóznak, csavarodnak meander-spirálba. Finoman felnyúló indáik palmettát képeznek, felettük virágok, madarak, köztük Augustus kedves istenségének, Apollónak a hattyúja. Ez a végtelenül kifinomult alsó rész rokon pl. a Livia-ház kertfreskóival, s ugyanazt a természethű, természetkedvelő életérzést tükrözi.
A külső fal belső oldala egykori faszerkezetű építményt idéz, amin áldozati edények (paterae) sora látható. Felettük a köztársaság korának jellegzetes áldozati motívumai, az ökörkoponyák (bukranion) között gazdagon díszített gyümölcs- és virág girlandok függenek. Ezek felett rozettákat láthatunk. Az egész mű a kor legjobb művészeinek kifinomult ízlését és pazar mesterségbeli tudását vetíti elénk. Nem véletlenül tekintik a római művészet virágkorának tekintett időszak fő művének.
A díszítőelemek stílusa és motívumai átölelik az addigi történelmet. Hellenisztikus hatások, etruszk portréművészet, köztársaságkori motívumok és a birodalmi eszmét képviselő császári család jeleníti meg azt a politikai hatást, amit tükrözni kívánt.
Maga az áldozati oltár a felvezető lépcsővel szemben áll egy lépcsős podiumon. Ennek nagysága 6 X 7 méter, magassága 3 méter. Az oltár körül U alakban elhelyezett archaizáló korlát hellenisztikus hatásokat, vagy Kr. e. IV-III. századi hatásokat tükröz, hasonlít a Forumon található Vulcanalia szent kerületéhez.
A mű alkotója, alkotói ismeretlenek. Szimbolikájáról, stílusairól könyvtárnyi irodalom született. Kézenfekvő párhuzamai a Parthenon domborműveivel, tökéletesen szimmetrikus korinthoszi oszlopai, meanderei és palmettái miatt sokan görög hatásra, az újattikai művészet képviselői vélnek ráakadni művészében. A kivitelezés elsőrangú művészre, a kompozíció nagyon tudatos művészetpolitikára mutat. A hatás önmagáért beszél, ezért talán nem is olyan fontos, hogy készíttetőjének minden szándéka, alakjainak minden szimbolikája, készítőjének személye kiderüljön. Ma a Tevere partján látható egy modern üvegpalotában. Bemutatóterme beengedi és kizárja a XXI. századot, csak a fények és a csend jut át a falakon. Nagyon ajánlom a nyüzsgéstől megfáradt vándornak, hogy pihenjen meg itt, feltéve persze, hogy kifog egy viszonylag turistátlan, csendes napot.
© T. Horváth Ágnes