Iuppiter Optimus Maximus capitoliumi temploma
A mai Via del Tempio del Giove-n állt. Maradványait 1578-ban a Caffarelli palota építésekor jórészt eltüntették, majd 1865-ben, illetve 1876-ban találták meg újra a Palazzo Caffarelli és kertje helyén.
A római államiság szimbólumának számító templom építését a római hagyomány szerint Tarquinius Priscus a sabin háború során határozta el, és vagy ő maga, vagy csak később Tarquinius Superbus kezdte építtetni a Capitolium magaslattól északra. A templom eredeti helyén álló szent helyek közül két oltárt, Terminusét a pronaosban, Juventasét pedig Minerva cellájában megőrizték. Az isteneknek szentelt szobrokon és oltárokon kívül itt őrizték a Sibylla könyveket (libri Sybillini) is.
Az itt felhalmozott, már a Kr. e. VII. századtól őrzött fogadalmi ajándékok közül fennmaradt egy etruszk feliratos bucchero váza, aminek alapján a régészek a korai etruszk jelenlétet is igazolni látják.
Az építmény határozott politikai üzenete a latin szövetség felé az volt, hogy Róma a szövetség kizárólagos székhelyük, hiszen a capitoliumi szentély méreteiben felülmúlja a mindazideig a latiumi népek közösnek tartott szentélyét, a Mons Albanuson épült kegyhelyét. Az első komolyabb, tufából épült épületet M. Horatius Pulvillus consul szentelte fel a köztársaság első évében, Kr. e. 509-ben szeptember 13-án. Ez a templom tufából épült.
Az eredeti templom archaikus etruszk stílusban épült. 177 római láb (53 méter) széles és 200 római láb (63 méter) hosszú volt, így nagysága megközelítette a Pantheonét. Alapozása meg-felelt méreteinek, formája peripteros sine postico volt, azaz három oldalát egy sor oszlop (a fal hosszában összesen 3, az előcsarnok oszlopcsarnokában szintén 3) díszítette, míg hátoldalán ajtó nélküli fal határolta. Mélyen kiképzett pronaosához (előcsarnok) lépcsősor vezetett fel, és három sorban 6-6 oszlop állt a cellák előtt.
A pronaosból ugyanis nem egy, hanem három párhuzamos cella nyílt az ún. „capitoliumi triász” számára, középen Iuppiter Optimus Maximus, balra Iuno Regina, jobbra Minerva számára. A cellák előtt három sorban 6-6 dór oszlop állt (araeostylus).
Kr. e. 179-ben a templomot gondosan restaurálták, falait és oszlopait stukkóval borították, az itt őrzött fogadalmi ajándékok jó részét eltávolították, illetve rendezték. Ezt követően a templomhoz vezető clivus Capitolinus rendezése 174-ben, a templom új mozaik-padlója pedig 142-ben készült el.
Ez a templom Kr. e. 83. július 6-án, Sulla diktátorsága alatt leégett, elpusztult a Iuppiter-szobor, s megégtek a Sibylla könyvek is. Sulla ekkor rögtön hozzáfogott az újjáépítéshez. Görög mintákat követve Iuppiter új szobrát az athéni Athene Parthenos és az olympiai Zeus szobor mintájára Apollonios ké-szíttette aranyból és elefántcsontból (chryselephantin). Ennek számos márványmásolata – pl. Musei Vaticaniban őrzött Otricoli Iuppiter – maradt fenn.
A templom pompájának emelésére márványoszlopokat hozattak Athénből, kirabolván az antik világ legnagyobbnak készülő templomát, az Olympeiont. Az épületet számos festett terrakotta szoborral is ékesítették, melyek közül a legnevezetesebb egy quadrigát hajtó Iuppiter volt, ami mint akroterion emelte az épület ünnepélyes megjelenését. Ezt egy Veiiből származó etruszk mester, a potonacciói Apolló alkotója, Vulca készítette.
Az új templomot Sulla halála után Quintus Lutatius Catulus szentelte fel, majd Augustus korában szintén átépítették. Az újraírt Sibylla könyveket – Augustus politikai propagandájának részeként – ekkor vitték át a Palatinuson álló Apolló-templomba. Ezután nem sokkal a templom ismét leégett abban a tűzben, ami Kr. u. 69-ben keletkezett Vitellius és Vesapsianus polgárháborújában. A helyreállítást Vespasianus kezdte, de fiai, Titus és Domitianus alatt is folytatódtak.
Az erdetileg dór rendű templomot korint-hoszinak építette újjá pentelicumi márványból. Egy megmaradt oszlopa 72 római láb (21,3 m) magas. Az antik források szerint Domitianus volt az, aki több ezer talentum aranyat használt fel a tetőt borító bronzlapok aranyozására. A templom kincseinek széthordása az V. században kezdődött meg, Stilicho az aranyozott bronzajtókat, Geiserich a fedél aranyozott lemezeit vitte el, s a pusztítást a középkori pártvillongások fejezték be. Magassága miatt gyakran vonzotta Iuppiter villámait, de a VI. század végén még forrásunk van arra, hogy az épület állt. A romjait a XII. században fedezték fel újra. 1545-ben több márvány oszlopát kiásták, és Róma különböző épületeihez használták fel. Az egyik márványfefezetet például oroszlánná faragták át a S. Trinita dei Monti melletti Medici villa számára. Számos részlet megtalálható még belőle a S. Maria della Pace Federico Cesi kápolnájában is.
Ma csupán az alapfal néhány maradványa látható belőle a Palazzo dei Conservatori második emeltén, és néhány nagyobb összefüggő falrész az udvarán. A Palazzo Senatorio mindkét szárnya a templom egykori szürke, albai tufa alapzatára épült. Felfedezték a Saturnus templomhoz vívő fedett lépcsőház nyomait is, amivel közvetlen kapcsolatot teremtettek a Forum és a Capitolim területe között. Ennek bejárata a későbbi Vespasianus és Titus templom mellett még megtalálhatók.
Legújabban a Palazzo Caffarelli és a Capitoliumi Múzeumok térségében folyó ásatások kimutatták, hogy a templom teljes egészében elfoglalta a palota mai területét és túlnyúlt a mai múzeumi épületek oldalain.
© T. Horváth Ágnes