A Cordonata felső végénél állnak, kétoldalt vigyázva Róma államiságának egyik legfontosabb terére. A szobrokat 1561-ben találták meg a Circus Flaminiusban felállított Castor és Pollux templom romjai között. A Mars mezőn végzett kutatás töredékeiben hozta felszínre a két szobrot, amelyek eredeti magassága 5,5 és 5,8 méter volt. Mindkettőt egyetlen darabból álló pentelicumi márványtömbből faragták. A szobrok részletesebb vizsgálatakor arra a következtetésre jutottak, hogy nem lehettek kultuszszobrok, hanem a templom bejárata mellett két oldalt a homlokzati lépcsősor tetején álltak.
A fejek restaurálása után – egyiket teljesen, a másikat az orr, az áll és a haj töredékeiből állították össze – úgy tűnik, hogy erősen valószínűsíthetően Augustus unokáinak, Gaius és Lucius Caesarnak a portréi. A két fiatalon elhunyt fiút vagy még életükben, vagy röviddel haláluk után azonosították az isteni ikrekkel.
© T. Horváth Ágnes