Traianus könyvtárai a forumán
A létüket igazolják bizonyos irodalmi utalások, s ez volt az egyetlen, aminek könyvanyaga egészen a késő V. századig egyben maradt. A klasz-szikus szerzők művei mellett a caesarok emlékiratait, a sajnálatos módon csak pár szót tartalmazó töredékben fennmaradt Traianus kommentárt a dák háborúról, és a császári decretumok szövegeit is itt őrizték. Róma egyik legrangosabb közkönyvtára volt, amiben nemcsak istenek, hanem a legjelesebb irodalmárok is szobrot kaptak. Erre utal Sidonius Apollinaris levele, amelyben hírül adja, hogy irodalmi munkásságának jutalmául itt helyezték el a szobrát. Venantius Fortunatus még 576-ban arról ír, hogy Traianus forumán Vergiliust olvasnak.
Könyvállományának eredetéről nincs pontos adatunk, de az irodalmi utalások alapján arra következtethetünk, hogy Traianus ide helyeztette át Asinius Pollio könyvtárát. A hagyományokat követve két könyvtárépület egyike a görög, a másik a latin remekműveket bocsátotta az olvasók rendelkezésére. Egyes feltételezések szerint mintegy 2000 kötetre, azaz nagyjából 10 000 tekercsre tehető könyvállománya. Később ezeket átvitték Diocletianus thermájába.
Belsejét pompás arany-bíbor gránitszalagokkal elválasztott szürke egyiptomi gránit lapokkal kövezték le. Phrygiai pavonazzetto márványoszlopok díszítették. A polcok és fülkék között több szobor létét hitelesítik, így magának a császárnak és Minervának a képmását is.
Rekonstrukciójána vita folyik, a fenti kép két emeletes épületet sugall, s számos kutató van ezen a nézeten. Az oszlopok elhelyezése, a tetőszerkezet lehetséges rekonstrukciója viszont egy egyszintes, a forum többi épületéhez viszonyítottan kissé szegényesebb megjelenésű formát sejtet.
Ásatásaiból a felszínen semmi sem látható, bár a Trainus oszlop tere alatti részen egy részének feltárása ma is folyik.
© T. Horváth Ágnes,