Az i.sz. 64. évi római tűzvészben szinte egész Róma megsemmisült. Ezt követően kezdte meg monumentális palotájának építését Nero császár. Suetonius szerint így vette birtokba új otthonát: „Végre kezdek emberi módon lakni!”
Óriási parkok, mesterséges tavak, ligetek szőlőskertek épültek a palota tőszomszédságában, sőt még állatkertet is létrehoztak. A palota előtt állt Nero 31,5 m magas aranyozott szobra, a Colossus, amely a császárt Helios isten alakjában ábrázolta. A fényűzésre mi sem jellemzőbb, mint hogy a lakosztályok szobái gyöngyházberakással, drágakövekkel voltak díszítve, ebédlője mennyezete elefántcsontból készült, és a legnagyobb művészek festményei voltak a falakon. A Római Birodalom hatalmas bevételei ellenére a császár költekezése 67-re kiürítette a kincstárat, bár ez a csőd csak részben írható az Aranyház építésének számlájára. Nero úgy halt meg 68-ban, hogy a Domus Aurea még korántsem készült el.
Amikor a zűrzavaros 68-as év után végül Vespasianus lett a császár, az amúgy is meglehetősen fukar, bár kedélyes természetű uralkodó leállíttatta az építkezéseket. (Ő volt az, aki minden eszközt megragadott a kincstár feltöltésére, így szállóigévé vált a nyilvános illemhelyek megadóztatása után, fia szemrehányására tett mondása, hogy „a pénznek nincs szaga.” Temetési menetében római szokás szerint mimusszínész játszotta el a császárt, és hangosan megkérdezte a jelenlevőktől, hogy mennyi a temetésének költsége. Amikor meghallotta, hogy tízmillió sestertius, azt mondta, hogy százezret adjanak neki, és aztán tőle bedobhatják a Tiberisbe is.)
A luxusnak számító részeket, a tavat, a kerti házat eltüntették, és elkezdték felhúzni az Amphiteatrum Flaviumot, közismertebb nevén a Colosseumot. A többségében görög földről származó, számtalan műkincset Vespasianus középületekben állíttatta ki.
Az Aranyháznak már pusztán a fenntartása is nagy pénzt emésztett fel, ezért megváltásként hatott, amikor 100-ban – talán nem is véletlenül – tűzvész pusztította el. Ekkor Traianus a palota egyes részeit felhasználta újonnan épülő közfürdőjéhez. A többi pusztulásnak indult, és lassan el is felejtették, hogy valaha is létezett palota a Mons Oppiuson.
1506-ban szőlőbirtok volt már itt, és ekkor egy munkás alatt megnyílt a föld. A tulajdonos és emberei leereszkedtek, és különös világ tárult a szemük elé. Értesítették a hatóságokat, akik többek között Michelangelo jelenlétében felhozták a híres Laokoón-csoportot és más alkotásokat. A falfestmények és minták nagy hatást gyakoroltak a művészekre, akik furcsának találták ezt a szín- és formavilágot. Mivel pedig azt hitték, hogy barlangot találtak, a barlang olasz elnevezéséből (grotto), grottesche (magyarul groteszk) néven illették ezt a stílust.
Idővel amit lehetett, azt kivittek belőle, a falak festményei is erősen megrongálódtak, ma már csak erős képzelőerővel lehet felidézni, milyen is lehetett belülről egy ilyen hatalmas luxuspalota.
Aki ma sétál a falak között, annak talán csalódást okozhat, hogy az izgalmas Aranyház egykori pompájából semmi sem maradt, csak a csupasz falak állnak. Az akkori világ legtehetségesebb festőinek műveiből csak a jószerencse (és a restaurátorok hada) mentett meg néhányat igen rossz állapotban, a terekben szinte semmi nincs kiállítva, és az épület állaga is olyan romos, hogy csak kísérővel szabad bemenni. Az idegen nyelven nem vagy kevéssé tudó magyarnak ilyenkor marad a képzelet. Aki azonban szívesen repül vissza képzeletben az ókorba, aki hagyja, hogy a hely szelleme hasson rá, aki szívesen mereng el a szerencse forgandóságán, annak talán érdekes lehet így is. Romjaiban is lenyűgöző alkotás, amelyet mindenképpen érdemes felkeresni, ha éppen valamelyik terem életveszélyes megrongálódása miatt nincsen bezárva.
(Fabius Maximus)