(Sosianus Apollo-temploma, Apollo Medicus-templom)
A Porticus Octvia mellett állt. Apollo kultusza ezen a helyen a Kr. e. V. századra megy vissza, amikor valahol itt egy oltárt állítottak fel az istennek. Az első templomot Kr. e. 433 és 431 között építtette Gaius Iulius Mento consul. A Gyógyító Apollónak (Apollo Medicus) ajánlották, aki megóvta őt a pestisjárványban. Ekkor még a pomeriumon (városhatár) kívül állt, ugyanis Rómában a városhatáron belül nem állíthattak fel szent helyet az idegen kultuszoknak. Apollo kultusza görög eredetű volt. Sokáig ez a templom volt a senatus üléseinek helye, ha azok a pomeriumon kívül gyűltek össze. Augustus palatinusi Apollo-templomának megépítéséig ez volt az egyetlen Apollo-templom Rómában.
Többször is restaurálták, így Kr. e. 353-ban és 179-ben is. Ez utóbbi alkalommal Marcus Aemilius Lepidus censor egy porticust építtet a templomtól a Tiberis partjáig a Spes-templom háta mögött. A templomhoz fűződő csodák (prodigium) között feljegyezték, hogy kultuszszobra ifj. Scipio halálkor három napig könnyezett.
Ma használt nevét C. Sosius consulról kapta, aki Kr. e. 34-ben megkezdte újjáépíteni, de a munkálatok a polgárháború miatt félbeszakadtak. Folytatásukra csak akkor kerülhetett sor, amikor az Antoniust támogató Sosiusnak Augustus megbocsátott. Ekkor a radikális felújítás Kr. e. 25-ben befejeződött, Sosianus nem csak újjáépíttette, de számos műalkotással is díszítette. Maga a cella is tele volt műalkotásokkal, például Lysippos és Scopas szobraival. Itt állt Thimarkidés Apollo Cytharoedus (Lantos Apollo) szobra. Gyakran adott helyet a senatusi üléseknek.
Igen magas, nagyjából 5 méteres, tufából, és az előző épületek építőanyagából készült podiumon állt, hatoszlopos pseudoperipteros volt, azaz a peristasis oszlopsorát a templom oldalainál a cellafalon féloszlopok helyettesítették. Nagy, három sorban hat–hat oszlopot tartalmazó pronaosa volt. A 15 méter magas oszlopok Luna (Carrarai) márványból készültek, és korinthoszi rendűhöz hasonló (olaszul corinzieggiante, magyar megfelelője nincs) oszlopfőket hordoztak. A valósághű akantuszlevelekkel díszített oszlopfőn a klasszikustól eltérő, több növényi motívum látható. Az oszloptestek kannelúrái változó szélességűek, az oszloplábazat bordázott mintás, gyöngysoros astragalos-díszítése az augustusi művészet jellegzetes megoldása. A cellafal féloszlopait travertinből faragták. Az architrávon bukranionok és kandeláberek között tölgy és babér girlandok (ágak) állnak. A kandeláber a fény szimbólumaként Apollóra utal, miként két szent fájának lombozata is. Ugyancsak Apollóra mutatnak az oszlopfők abacus-rozettáinak kígyós motívumai. Az oszlopközök (lacuna) bukranionos–palmettás díszítése jellegzetesen neoattikai.
A fríz töredékei egy áldozati felvonulást jelenít meg, áldozati állatok és római tisztviselők sorakoznak rajta. A felvonulás egy diadalmenethez kötődik, hadizsákmányt és megkötözött foglyokat visznek magukkal. A megkötözött foglyok öltözéke nem Sosius diadalmenetére, hanem Augustus győzelmeire utal. Más töredékeken csatajelenetek láthatók.
A cella belsejében, a két hosszanti fal mentén, keskeny podiumon afrikai márványból (giallo antico) készült oszlopsor állt. Az oszlopközökben aediculákat (fülke) alakítottak ki, amelyekben szobrok álltak. Ez a megoldás ugyanaz, mint amit az Augustus-forum Mars Ultor templomának cellájában alkalmaztak.
A Thetarum Marcelli építésekor homlokzati lépcsőjét lebontották, és két felvezető lépcsőt építettek a pronaos két oldalán. Ez a megoldás a Forum Romanum Divus Julius-templomának és a Caesar-forum Venus Genetrix templomának lépcsősorára emlékeztet.
Az oromzat szoborcsoportja erősen töredékes formában maradt meg. Eugenio La Rocca szerint az amazonharcot jeleníti meg. Középpontjában Athéné áll, mellette Thesus és Heraclés, illetve az amazonok. A mű eredeti görög alkotás, Kr. e. 440–430 táján készült. La Rocca szerint az eretriai Apollo szentélyből hozhatták Rómába, és Pheidias munkájának tartja. Ezt az álláspontot több kutató is vitatta, Carlo Gasparri szerint a Niobé történetet meséli el. Mindkettő köthető Apollóhoz, a stílus viszont kétségtelenül klasszikus görög.
A templomot a későrómai korban legalább kétszer restaurálták, majd fokozatosan birtokba vették, és lakás céljára használták, úgy, hogy összeépítették a Marcellus színházzal. A templom maradványait 1928-ban fedezték fel, ekkor görög eredetiről készült műalkotások gazdag gyűjteménye került innen elő. 1930-ban kibontották a Marcellus-színház oldalát, és lebontották a középkori lakóházakat. Ma három oszlopa áll, amit 1940-ben állítottak fel a gerendázat egy darabjával együtt, valószínűleg nem az eredeti helyükön. A templom dekorációs elemei a Musei Capitolini Centrale Montemartini gyűjteményében láthatók.
© T. Horváth Ágnes