Atrium Vestae a Forum északi részén áll a Palatinus lábánál. A Vesták a Kr. e. VI. századtól egészen a Kr. u. IV. századig, tehát mintegy ezer éven keresztül lényegében ugyanott éltek.
A köztársaság korától az Atrium Vestae a Vesták lakóházát jelölte, bár eredetileg ennél több volt, az egész szent kerület elnevezése, ami magában foglalta a lakóházon kívül a Vesta templomot és a Regiát is. Ezt a szent kerületet aztán a szakirodalomban hol Atrium Vestae-nek, hol Regiának emlegették. Ugyancsak a szent kerülethez tartozott a Domus Publica, amit Kr. u. 12-ben elhagytak a pontifexek és az eredeti épületet átadták a Vestáknak. Az irodalmi források tanúsága szerint létezett ezen a környéken egy szent ligetecske is ( lucus ), ami eredetileg teljesen kitöltötte az Atrium és a Palatinus közötti területet, de fokozatosan kisebbedett, végül teljesen eltűnt.
Ezt a szent ligetet megkísérelték az Atrium Vetae-vel, mint szent kerülettel azonosítani, de nincs elég irodalmi bizonyíték a kettő azonosítására. Ez a terület egy egyedülálló szakrális központja volt a királykornak, amikor az állam legfontosabb funkcióit a király és családja irányította, így a Vestákat is a király családjából választották. A királyok elűzése után a kultusz ápolását a legelőkelőbb patricius családok vették át.
Maga az elnevezés arra utal, hogy maga az Atrium volt a kerület legfontosabb épülete, s ennek atriuma (belső udvara) olyan tágas volt, hogy képes volt helyet adni akár a senatus tanácskozásának is. A ma látható romoknál az eredeti épület jóval kisebb volt. Az első ismert épület egy egyszerű házacska volt csupán, ami lehet, hogy a szentélyt is magában foglalta, azaz az északi része maga a szentély volt, a déli részen pedig hat, egymástól elkülönített szobácska állt a Vesták számára.
Az Atrium első maradványai 1549-ben kerültek napvilágra, majd 1883-ban és 1899-1902 között folytattak itt kiterjedt ásatásokat. Ezek az ásatások az épület köztársaság kori maradványait tárták fel. Ennek tanúságai szerint a Vesták lakóháza közvetlenül a Vesta templom mellett, attól kissé délre helyezkedett el, északi része érintkezett a Domus Publicával. 
Az egész épületegyüttes észak-nyugati tájolású. Ez arra utal, hogy maguk a maradványok korábbiak a Kr. e. II. századnál. Egy kis udvart találtak, aminek déli és nyugati részén körül egy sor szoba helyezkedett el. Ma is láthatók bizonyos falmaradványok, a padlózat és az épület Sulla korabeli északnyugati sarka. A Domus Publica a Vesták lakóházánál nagyobb volt és teljesen kitöltötte a Via Sacra és a Via Nova közötti területet. Ennek maradványai szorosan tapadnak a Vesták lakóházához, a két épület nincs elhatárolva egymástól, s ugyancsak teljesen kitöltötte a Nero által építtetett út teljes felületét.
Az Atrium főbejáratához közel, az északnyugati részen egy 3 X 2 méteres podium található, ami egy oltár volt, eredetileg aedicula Vestae-nek nevezték. Azt feltételezték korábban, hogy az istennő szobrának emelt épület lehetett, mivel magában a Vesta templomban nem volt szobra. (ld. bővebben: Aedicula)
A márványburkolat és az oszloplábazatok néhány darabja ma is az eredeti helyén található, a koronapárkányzat egy Hadrianus korabeli feliratot őriz, ami az akkori helyreállítás emlékét örökítette meg.
Az Atrium minden valószínűség szerint a Nero korabeli tűzben teljesen leégett, és az újjáépítéskor, mint maga az egész körzet, teljesen új formában épült újjá, s ekkor megváltoztatták a tájolását is. A ma látható romok ennek az épületnek a maradványai. Ez egy trapezoid alakú fallal volt körülvéve, melynek nagysága megközelítőleg megegyezett a későbbi épület nagyságával. Az épület átkerült a Via Nova túloldalára, s ezzel teljesen elvált a Regiától.
Az új épület jóval nagyobb, mint az eredeti, s jórészt a Regia egykori területét is magába foglalja. A központi udvart már három oldalról fogták körül a szobák. Az északi oldalt lezáró fallal szemközti oldalon egy sor fülke volt, amely egy árkádon keresztül a Domus Aurea előcsarnokába vezetett. Keleten egy oszlopcsarnok teljesen kitöltötte a keleti fal és a Via Sacra és Via Nova közötti út (talán Vicus Vestae-nek nevezték) teljes hosszát. Ily módon nem maradt hely annak a szent ligetnek, amelyről azt gondolták, hogy az eredetileg nagyobb ligetecskéből még megmaradt.
Ez az épület is leégett és Domitianus állíttatta helyre, aki a nyugati részt teljesen átépíttette, az udvar köré egy oszlopos folyosót emeltetett, s az udvar közepére egy sekély hosszúkás medencét ásatott. Hadrianus a keleti sarokkal szemben egy sor szobát építtetett, ezáltal kitöltve a teret a ház és a korábban említett utca között. Ő záratta le a déli részen legnagyobb terem homlokzatát és új hátsó falat is húzatott. Ez a munka az Antoninusok alatt is folytatódott, ugyanis a terület kezdett elvizesedni, mert a Domus Tiberianához Hadrianus építtette toldások elzárták a napfénytől. Ezért a padlót 0,7 méterrel megemelték. Ekkor épült rá a házra két emelet. Az utolsó újjáépítés Iulia Domna nevéhez fűződik, aki miután az egész területet erősen megrongálta Commodus alatt egy tűz, megkezdte a helyreállítást.
Az addig 24 méteres kertet 69 méteresre hosszabbította, ily módon a teljes középső területet elfoglalta. Ezután még számtalanszor módosították az épületet, többek között Constantinus korában, amikor a négyszögletű belső teret kör alakúvá alakították, s még két kisebb medencét ásattak a meglévő két oldalára, miközben a középsőt feltöltötték, s helyére virágokat ültettek. A központi udvart ezután kettős oszlopsorral vették körül, amit később egy árkádos téglafallal váltottak fel. Az udvar körül a Vesta főpapnők szobrai álltak. Ezeket a kultusz betiltásakor eltávolították. A ma láthatók nem az eredeti alapzatokon állnak, hanem Septimius Severus korából valók. Az épület keleti végén egy finom márvánnyal burkolt nagy terem épült, aminek mindkét oldalán 3-3 szoba nyílt. Mivel ezek száma éppen hat, valaha a Vesták szobájának tartották, de ma már a lares szentélyeinek vélik. A déli részen egy kisebb teremben egy sor boltozatos cellát találtak, amik valószínűleg a penates szentélyecskéi voltak. Ennek a teremnek az északi részén találtak egy köztársaságkori oltárt. A központi udvar déli részén egy sor szoba volt, amik a házimunka színhelyei lehettek: a konyha, az őrlőhelyiség és a sütőszoba, ahol a rituáléhoz szükséges kenyerek, így többek között a mola salsa is készült. Ezek után egy sor, finoman dekorált szoba következett. A Vesták szobái az első emeleten helyezkedtek el.
Amikor 394-ben betiltották a kultuszt, a Vesták elhagyták ezt a helyet. Az épület ekkor a császári közigazgatás szolgálatába került, s a szobrokat is ekkor távolították el.
Az épület feltárásakor számos lelet került elő. Ezek közül a kincskeresők örömére két titkos pénzraktár, az egyik 1883-ban és 830, a X. század közepéről származó szász pénzérmét, valamint 397 római arany érmét találtak, ez utóbbiakat 335 és 467–472 közé datálják. Megtalálták 1919 körül Numa Pompiliusnak, a kultusz mitologikus alapítójának a Traianus korban készült, de az Kr. e. V. századi görög módon idealizáló stílusú szobrának fejét is.
Az Atrium korábbi rekonstrukciója nem minden régész véleményével egyezett, ezért újabb ásatásokat kezdtek. 2002. nyarán újra körbekerítették a területet, új feltárások kezdődtek a mélyebben fekvő maradványok után, így jelenleg a régebben szép parkként látogatható medencék között magasan áll a gaz. A terület a Forumon egy kerítésen keresztül tekinthető meg. A Palatinusról letekintve a néhány éve még rózsaágyásokkal díszített belső udvar kissé szomorú látványt nyújt, s a Vesta főpapnők gyomnövények és felburjánzott fű között merengve várják, hogy a régészek újabb fejezetet tárjanak fel régi életükből.
© T. Horváth Ágnes