A Forumon hat ismert basilica állt. Ezek közül csak négy romjait ismerjük, a másik kettő csak az irodalomból ismeretes. Ismerkedjünk meg a Forum valamennyi basilicájával, így itt ejtsünk néhány szót a ma már nem látható basilicákról is!
Basilica Porcia
Ez volt Róma ma ismert legrégibb bazilikája. Kr. e. 184-ben Marcus Porcius Cato építtette politikai megfontolásból a zsebébe nyúlva, azaz saját pénzén, miután a helyén néhány magánházat és üzletet lebontatott. Eredetileg a politikai viták fórumaként szerepelt. A Curia Hostiliától nyugatra állt a Vicus Lautomiarumon a Carcer tőszomszédságában . Kr. e. 52-ben ez az épület is leégett a P. Clodius Pulcher temetésén keletkezett tűzben, s ezután úgy tűnik, soha többé nem épült újjá. Jelenleg semmit sem találtak meg belőle, helyén a Via Tulliana vezet keresztül.
Basilica Opimia
A római köztársaság kései korszakának basilicája. L. Opimius consul építtette Kr. e. 121-ben az Aedes Concordiae mellett, amit ugyanakkor építtetett újjá. Amikor Kr. e. 7-ben Tiberius a Concordia templomot felújította, ezt a basilicát lerombolták, hogy teret biztosítsanak a templom újjáépítéséhez. Ma semmi sem látható az épület romjaiból.
Basilica Aemilia (Basilica Fulvia, Basilica Fulvia-Aemilia, Basilica Paulli)
A Forum északi részén található. Ez az egyetlen köztársaságkori basilica, amelynek romjai ma láthatók a Forumon. Az északkeleti részen a Curia Iulia és az Antoninus és Faustina temploma között található.
Rendkívül impozáns, 70 × 29 méter hosszú, háromhajós épület volt, amit kétszintes oszlopcsarnok vett körül. A főhajó 12 méter széles volt és délről és északról egy-egy mellékhajó vette körül. Ezt az alaprajzi elrendezést minden újjáépítése alkalmával megőrizték. A padlózata színes márványborítású volt, a legfinomabb fajta márványokból (giallo, cipollino, porta santa) készült, melynek néhány darabja a mai napig megmaradt.
Jogi és főként gazdasági ügyletek színtere volt. A Forumra néző porticusban volt a Tabernae Novae. Innen három bejárattal nyílt a Forum főutcájára.
Kr. e. 179-ben építtette M. Aemilius Lepidus consul és Marcus Fulvius Nobilior, ezért néha mind a kettőjük nevén emlegetik az épületet. 159-ben P. Cornelius Scipio Nasica Corculum censorsága idején egy vízórát állíttatott fel a basilica mellett. Ez volt Róma első vízórája. Ennek az időmérő eszköznek a használata aztán kiszorította a napórákat.
78-ban M. Aemilius Lepidus egy későbbi leszármazottja, M. Aemilius Paullus állította helyre, s egyben tovább szépítette néhány vésett pajzzsal és portréval. 65-ben a fia érmein már kétemeletes oszlopcsarnok látszik. Az épület többször leégett, egyéb elemi csapások is nyomot hagytak rajta, így Kr. e. 55–34 között ismét felújították, ezúttal L. Aemilius Paullus és fia, L. Aemilius Lepidus Paullus. Az épület berendezésére Caesar adott pénzt galliai zsákmányából. Ha hihetünk, s miért ne hihetnénk Pliniusnak, akkor ez volt a korabeli Róma, s így az akkori világ egyik legpazarabb épülete. 54 után a latin szerzőknél mint basilica Paulli jelenik meg. A természet azonban a pompás épületet továbbra sem kímélte, Kr. e. 14-ben ismét leégett, ekkor az Aemilius nemzetség nevében Augustus építtette újra. Ekkor a tabernákat egy impozáns kétemeletes oszlopcsarnokban helyezték el. Ez volt a Forum legismertebb oszlopcsarnoka és Augustus két adoptált unokája dedikálta Kr. e. 2-ben. (ld. ajánlási felirat, Gaius és Lucius Caesar porticusa) Kr. u. 14-ben ismét leégett, akkor Augustus állíttatta helyre. Kr. u. 22-ben a nemzetség utoljára restaurálta, akkor ismét egy M. Aemilius Lepidus, a Kr. e. 34-ben helyreállító fia.
A tűz azonban úgy látszik, kedvelte, mert 283-ban megint leégett, s ettől kezdve fokozatosan pusztult. Alarich gótjai 410-ben felgyújtották, lerombolták a tetőt és a központi teret, de a porticus megmaradt és helyre is állították, a VI. században még új padlóborítást is kapott, ami még az 1500-as években is állt, erről a reneszánsz mesterek rajzai tanúskodnak. 1504 után a porticus maradványait lebontották és ahogy ez már Rómában szokásos volt, Bramante felhasználta a Palazzo Riario, vagy mai nevén Palazzo Giraud-Torlonia építkezésénél. Az épület színes márványpadlójában ma is láthatók azok a bronz pénzérmék, amik akkor olvadtak bele a padozatba, amikor a gótok felgyújtották a bazilikát.
A basilica frízének egy darabját az északkeleti falra erősítettek, ez Róma alapítását ábrázolja. Ma az Antiquarium Forensében őrzik az eredetijét. A fő és mellékhajókat elválasztó afrikai márványból készült oszlopoknak néhány darabja, impozáns oszlopfők, finoman vésett díszítés-töredékek új és újabb szépségek meglepetésével érik a látogatót. A fő felirat két kisebb töredéke megőrzött néhány betűt a feliratból: „…PAUL…RESTI…”, azaz a Paullus-féle helyreállításnak állított emléket.
Ma egyébként fájdalmasan kevés látható az épületből, és még történetét ismerve is igen élénk fantáziára van szüksége annak, aki lelki szemei előtt látni akarja.
A kapcsolódó történelmi személyek:
Marcus Porcius Cato , akit a Censorius, Censor, Priscus, Superior, Sapiens, Orator melléknevekkel különböztettek meg a többi Catótól. A római jellem eme mintaképe Kr. e. 234-ben született Róma mellett Tusculumban. Még alig tizenhét éves, amikor Fabius Maximus oldalán részt vett a Hannibál elleni csatákban. Campaniában, Tarentumnál és a Metaurus melleti csatában is harcolt. Katonai kiválósága mellett gazdálkodónak se volt utolsó, emellett jogtudománnyal foglalkozott. 204-ben Szicília quaestora, majd praetor, s 195-ben consul. Proconsulságát Hispaniában töltötte az ott lakó népek lecsendesítésével. 191-ben M. Acilius Glabrio alvezéreként harcolt Antiochos ellen.
A háború után Rómába ment, ahol L. Valerius Flaccusszal együtt Kr. e. 184-ben censorrá választották. Censorságát a különös szigorúság, az erkölcsök védelme, a közélet megtisztítása jellemezte. Ő volt az, aki fáradhatatlanul szorgalmazta Karthágó végleges legyőzését. Innen a bármely tárgyban elmondott beszéde végére fűzött szállóigévé vált mondata: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam”, azaz „bizony mondom, Karthágót el kell pusztítani”.
Igazi kemény római jellemként kitartott minden ősi szokás mellett, külsejében és életmódjában is szigorúan ragaszkodott a régihez: beszéde, tekintete, életmódja szigorú, egyszerű volt, minden fényt és pompát kerülő.
De nemcsak polgártársaitól követelte meg a régi szokások betartását, hanem saját magától is.
Munkáinak egy része sajnos elveszett, de töredékekben ránk maradt a római történelemmel foglalkozó Origenes címu könyve, valamint egy teljes mezőgazdasági szakmunkája, a „De re rustica”, a falusi munkákról. Kr. e. 149-ben 85 éves korában halt meg.
Publius Clodius Pulcher (A Szép Publius Clodius)
Egyike Róma kalandos életű „fenegyerekeinek”. Részt vett a harmadik mithridateszi háborúban, majd a kalózok elfogták Ciliciában, de mindkettőt megúszta. A kalózok Pompeiustól való félelmükben bocsátották szabadon. Miután Kr. e. 65-ben megjelent Rómában, azonnal botrányt kavart, zsarolással bevádolta Catilinát, majd hagyta magát megvesztegettetni, s azt is feltételezik, hogy csatlakozott az összeesküvéshez, de mint Caesarra, rá sem tudták rábizonyítani. Ezután quaestornak jelölték, de Bona Dea ünnepén, amikor csak a nők tartózkodhattak Rómában, női ruhában belopózott Caesar házába, hogy annak feleségével mulathasson. Caesar csak vonakodva állíttatta szentségtörésért (nem házasságtörésért!) bíróság elé, s ezután gyorsan el is vált a feleségétől. Clodius viszont némi vesztegetéssel elsimította a dolgot. Caesarral rejtélyes módon továbbra is jó viszonyban maradt, annak közbenjárására adoptálta egy plebeius, s így néptribunnak jelöltethette magát, s meg is választották. Ekkor számos törvényjavaslatot terjesztett be. Így például azt, hogy aki római polgárt bírósági tárgyalás nélkül jogtalanul megölt, száműzessék. Ez világosan Cicero ellen irányult, akit a Catinina-összesküvés felszámolása miatt támadtak. Szegény Cicerót száműzték is, aki ugyan minden ékesszólását bevetette, de nem tudott mást elérni, mint hogy „csak” 400 római mérföldre kellett a Várostól eltávolodnia. Clodius ezután leromboltatta Cicerónak az államtól kapott házát, s nagy építkezésekbe kezdett rajta. Ezután hatalmas úr volt, aki nem tisztelt senkit és semmit. Magát Caesart és Pompeiust is megsértette, a neki nem tetsző hivatalnokokat eltángálta, a templomokat kirabolta. Amikor Cicero visszatért Rómába és visszakapta a házát, Clodius egyszerűen felgyújtatta. Megostromolta Milo házát, s aedilisként ragyogó húzással ismét sikerült kikerülnie a felelősségre vonást.
Ezután consul szeretett volna lenni, ezért kibékült Pompeiusszal. Az események ilyetén fordulata után úgy tűnt, csendes lesz élete folyása, de Kr. e. 52-ben ismét összetűzött a consulságra pályázó Milóval, aki nehezményezte, hogy Clodius praetorságra pályázik, s egy ilyen összetűzés alkalmával Milo emberei a Via Appián megölték.
L. Opimius
A 121. év consula. Keveset tudunk róla. Kr. e. ő pusztította el a boráról híres, fellázadt Fragellae városát. Ugyancsak ő volt az, aki fegyverrel kergette fel az Aventinusra C. Gracchus híveit, megölette a tribunust, majd jutalmat tűzött ki annak, aki Caius levágott fejét neki kiszolgáltatja. (Meg is kapta.)
M. Aemilius Lepidus
A római Aemilius patricius nemzetség legnevezetesebb és legtehetségesebb sarja. Kr. e. 201-ben V. Ptolemaios Epiphaneshez, majd a macedóniai V. Philipposhoz küldött követ. 191-ben Szicília praetora. Kr. e. 190-ben kitüntető bátorsággal harcolt Szíriában III. Antiochos ellen.
187-ben és 175-ben consul, 179-ben censor, 180-tól pontifex maximus. Az ő nevéhez fűződik a Via Aemilia megépítése. Hatszor választották meg a senatus elnökének, prineps senatusnak. Kr. e. 152-ben mint ünnepelt hazafi hunyt el. Az apja tehetségét utol nem érő fia jórészt atyja hírneve miatt jutott egyre magasabbra. Így választották meg a nem túl érdemes ifjút a második triumviratus tagjai közé is.
Marcus Fulvius Nobilior
A népes Fulvius nemzetség tagja. Kr. e. 191-ben diadalmenetet tarthatott hispaniai győzelmeiért. Legnevezetesebb tette Kr. e. 189-ben az aitóliai szövetség legyőzése volt. Róma számára igen előnyös szerződést kötött velük, s az önként meghódolt Ambrakiából, mint a görög művészet nagy tisztelője számos műkincset vitt Rómába. A hadizsákmányt is a múzsáknak építendő templomra fordította. Kr. e. 186-ban az olympiai játékok mintájára ő rendezte az első sportjátékokat görög atlétákkal. Kr. e. 179-ben volt censor.
Publius Cornelius Scipio Nasica Corculum
Róma egyik legbefolyásosabb nemzetségének, a Corneliusoknak a tagja. A nagy Scipio Africanus, a zamai győző veje volt. Ő maga Aemilius Paullus oldalán Macedóniában harcolt, s mint consul Kr. e. 155-ben legyőzte a dalmatákat. Censorként és consulként egyaránt közmondásos volt szigorúsága. Róma belső békéjének megőrzése érdekében ellenezte Karthágó lerombolását. Görögországból ő hozta be, s kezdte Rómában először használni a vízórát (clepsydra).
© T. Horváth Ágnes