A decennalia vagy decennia szó eredetileg azt a játékokkal megkoronázott ünnepet jelentette, amivel a római császárok trónra lépésük tizedik évfordulóját ünnepelték. A szokás eredete, ha eltekintünk az ősi életerő-szertartásoktól, akkor Rómában konkrétan Augustus korára megy vissza, aki nem életfogytig tartó hatalommal ruháztatott fel, hanem tíz évre fogadta el megbízatásait, majd ennek letelte után újból meghosszabbították ugyanennyi időre.
Nem messze a Rostra Vandalicától öt oszlop lábazata látható. Egy olyan emlékoszlop-csoport részei voltak, amelyek közül négy a tetrarchia császárait,
az ötödik Iuppitert hordozta. Az oszlopokból semmi sem maradt fenn, a lábazatok viszont előkerültek. Ezek közül az egyik leglátványosabb a decennaliának nevezett, domborművekkel díszített fehér márvány alapzat. Az alap hatalmas oszlopot hordozott valaha. Ez az oszlop valószínűleg nem egyedül állt a Curiával szemközt, hanem egy, a vicennaliát (húsz éves uralkodást) ünneplővel párban. Feltehetőleg 303-ban állították fel Diocletianus és uralkodótársai, az ún. tetrarchia uralkodói részére. Ezek Diocletianus és Maximianus Augustus és Caesarjaik Galerius és Constantius Chlorus voltak.
A Diocletianus uralkodását ünneplő oszlopok közül az elsőt 1490-ben találták meg a Forumon, de ez sajnálatos módon elveszett. Feliratát azonban ismerjük: ez „ Augustorum vicennalia feliciter ” ( az Augustusok boldog húsz éve ) volt. Ez volt hivatva a kétszer tízet, azaz a húszéves jubileumot megörökíteni. A ma látható oszlop-alapzat 1547-ben került elő a San Adriano templom homlokzatánál, lábazatán a Curiában látható Traianus domborműhöz hasonló jelenetekkel.
Az egyik oldalán a győzelem két istennője jelenik meg, közöttük egy pajzson a felirat:
CAESARUM DECENNALIA FELICITER
( A Caesarok boldog tíz éve )
A másik oldalon a suovetaurilia , vagy suovitaurilia szertartása látható. Ez a római vallás egyik legszentebb szertartása volt, melynek során disznót ( sus ), birkát ( ovis ) és bikát ( taurus ) áldoztak Marsnak, hogy bocsásson meg az embereknek és tisztítsa meg az országot.
A harmadik oldalon valószínűleg a császár (a feje elpusztult az oszlopon) Romának és Marsnak mutat be áldozatot.
A negyedik oldalon kilenc ünnepi tógába öltözött férfi menete látható.
A kapcsolódó történelmi személyek:
CAIUS AURELIUS JOVIUS VALERIUS DIOCLETIANUS (284. szeptember 17. – 305. május 1.)
Diocletianus alacsonyról jött, egy felszabadított rabszolga fia. Illyriában született, szép katonai karriert futott be, de durva és hiányos műveltségű maradt.
Hatalomra kerülése egyszerre volt drámai és romantikus. Nyilvánosan leleplezte és saját kezűleg ütötte le Apert, az utolsó katonacsászár, Carinus gyilkosát. Az, hogy neki magának is köze lehetett ehhez a gyilkossághoz, ezzel a letaglózó ütéssel egyszersmind le is került a történelmi napirendről. Ezután tartósan megszilárdítja hatalmát. Sikerének titka az volt, hogy felismerte: a hatalmat meg kell osztania szövetségeseivel ugyanis az így megteremtett érdekszövetség elejét veszi az összeesküvéseknek. Ennek megfelelően a birodalmat kettéosztotta. maga mellé vett egy társcsászárt, egy Augustust, s mindketten választottak egy-egy alcsászárt, akit Caesarnak neveztek. Az így létrejött rendszert tetrarchiának nevezzük.
Diocletianus Augustus-társa Marcus Aurelius Valerius Herculeus Maximianus (286–310-ig) 293. március 1.-tol uralkodótársaik, al-császáraik pedig a Caesarok.
Így uralkodott tehát Keleten Diocletianus Augustus és a paraszti származású, jó katona Caius Galerius Valerianus
(305. május 1- 311. május 1.) Diocletianus később adoptálta Galeriust és hozzáadta a lányát. Errol a történetrol szól Móra Ferenc Aranykoporsó c. regénye.
Nyugaton Maximianus Augustus és az uralkodói családból származó Caius Flavius Valerius Constantius Chlorus ( 293-305-ig társcsászár, 305. május 1-tol 306. július 25.) volt az úr. Ez az intézkedés gyakorlatilag kettészakította a birodalmat, de jó eredményekkel járt, s a cél, a hatalom decentralizálása stabilizálta a birodalmat.
Uralmuk alatt új közigazgatási rendszert, a birodalom utolsó politikai formáját alakították ki. Belpolitikájuk a feltétlen tekintélyuralmi rendszeren alapult, s lényegét tekintve katonai diktatúra volt. Átalakult a hadügy is, bevonta a birodalom védelmébe az egyes területek őslakóit is. Kidolgozták a csapattestek gyors mozgathatóságának rendszerét, s a csapatok gyors áthelyezése az őslakosok bevonásával lehetségessé vált anélkül, hogy egyes határszakaszok védtelenül maradjanak.
A gazdasági életet kettős pénzügyi- és adóreformmal helyezték szilárd alapokra. Ebből az adókivetés módja nagyon modern és körültekintő, elvileg igazságos rendszer és lehetővé tette egy átgondolt költségvetés elkészítését. Az uralkodó garantálta ár- és bérrendelet viszont nélkülözött a birodalom jó részében minden reális gazdasági alapot.
Hatalmuk feltétlen elismertetése érdekében a császárok a Iovis (Iuppitertol származó) melléknevet viselték és dominusnak (urnak) nevezték magukat. Ez a császári hatalom korlátlanságát volt hivatva kifejezni. Ezt külsőségekben is kifejezték. A keleti főpapok káprázatos öltözékében jelentek meg, jelenlétükben az alattvalók leborultak. Még a névadásban is hatalmukat hangsúlyozták, a királyi tanács nem „concilium” = együtt ülés, hanem a „consistorium” = együtt állás nevet kapta.
Ezzel a keleties hatalommal szemben a keresztények passzív ellenállással védekeztek, ami az utolsó nagy keresztény-ellenes rendeletek kiadásához vezetett. A belső megszilárdulás eredményes külpolitikát eredményezett. 296-ban Britanniát visszaszerezték bitorlójától. Eredményesen harcoltak az alemannok, frankok, a mauretaniai őslakók ellen. Galerius a Duna mellett a carpusok és a iazygok felkelését verte le. Arménia határát kitágították, aminek következtében megszilárdult a mezopotámiai római uralom.
A hatalom megosztása azonban nem volt problémamentes. Diocletianus elképzelése, hogy az Augustusok lemondanak, Caesarjaik előrelépnek és maguk mellé új Caesarokat vesznek, szép, de nem kivitelezhető. A dinasztikus elveket háttérbe szorító uralkodási mód polgárháborút szült. Ebből a polgárháborúból pedig I. Constantinus került ki a végén győztesen, hogy ő dinasztiája még egy időre ismét centralizálja a római államot.
© T. Horváth Ágnes