Az ősi Comitium emlékei közül maradt ránk, egy nagyobb szentélykörzet része volt. Magát a szent helyet Volcanalnak nevezték.
25a Vulcanal (Volcanal)
A tűz istenének, Vulcanusnak (a görög Hephaistos) emelt oltár. Magának az oltárnak a létezéséről az antik szövegekből ugyan tudomásunk volt, de csak 1899-ben találta meg Giacomo Boni, egy olasz régész. A szent hely a Curia Iulia és Septimius Severus diadalíve között, a föld alatt található. A legkorábbra datálható része még vaskori, a Kr. e. VII. vagy VI. században keletkezett, de a legtöbb része jóval későbbi, az oltár Kr. e. 350–300 körüli, de valószínuleg már egy sokkal korábbit pótoltak vele.
A szentély egy nyitott, patkó alakú oltárból, egy feliratos, valószínuleg kultikus oszlopból és egy feliratos kőből (sztélé), az un. Lapis Nigerbol állt. Az oltárnak csak az alapja, az oszlop és a sztélé alsó fele maradt ránk, ugyanis lerombolták és kövekkel borították a tetejét, amikor Sulla Kr. e. 80-ban átszervezte a Comitiumot.
Mára nem sok maradt az ősi szentélybol, csupán néhány emlékdarab támasztja alá a latin auctotok laírásait.
Van egy fogadalmi szobor, amit szintén a szentélykörzet részének tartanak, talán a fogadalmi oszlop tetején állt, s egy augurt, madárjóst ábrázol.
25b Lapis Niger
A Lapis Niger egy négyszögu, fekete kővel borított mélyedés. Ezt Pompeius Festus leírása alapján az ókorban eleinte Romulus sírjának, illetve annak a helynek tartották, ahonnan rejtélyes módon a mennybe szállt, később Tullus Hostilius király, vagy Faustulus sírjának vélték. Ez a legenda, különösen a Romulushoz köthető történet nagyon sokáig élt, olyannyira, hogy a modern útikönyvek sem átallják sugallni a gyanútlan nézelődőknek, hiszen igazukat magán a Forumon található „eligazító” tábla is alátámasztja.
Akármilyen kedves is a történet, a valósághoz nem sok köze van. A Lapis Niger és a környező emlékek eredetileg a Volcanal részei voltak, de az az egy biztos, hogy mostanáig ezen a kövön találták meg a legrégibb latin nyelvű feliratot.
Ennek a korát Kr. e. 570–550 körülire teszik. Maga a felirat mind a mai napig az egyik legizgalmasabb latin nyelvészeti talányok egyike. Már megjelenése is szokatlan, bustrophedón, azaz úgy írták, hogy a betűk és a sorok az első sor után nem balról jobbra következnek a másodikban, hanem mint az ökör szántása, jobbról balra, majd a harmadikban ismét balról jobbra stb. fordul. Ettől még megfejthető lenne, mert ezt az írásmódot alkalmazták a hettiták és a görögök is pl. a gortyni törvények feliratán, de csak a sztélé egyharmada maradt fenn, s az sem egészen világos. Valószínűleg a szentély védelmét kinyilvánító felirat lehetett.
Ma ugyan már más sorrendbe rendezik az oldalakat, egy-egy betűt a fentiekkel ellentétesen próbálnak értelmezni, de lényegében még mindig áll, ami olvasható rajta. A következőt sikerült rekonstruálni róla:
(1) quod hon … / … sakros es / ed sord …
(2)… a has / recei : i … / …euam / quos : r …
(3)…m : kalato / rem : ha … / … od : iouxment / a : kapia : dotau …
(4)…m : i:te :r… / …m : quoi : ha / uelod : nequ … / …od : iouestod
(5)…lou i(?) quiod …
Amit pedig ebből értelmezni lehet:
Az 1. sor a hely szentségét nyilvánítja ki ( sakros esed ). A 2. a királyokat említi ( recei = királyok) , ami feltétlenül a királyság korára datálja magát a feliratot. A harmadik a királyi szolgát ( kalatorem — calator ) és az áldozati állatot ( iouxmenta — iumenta ) említi.
Maga a hely valószínűleg olyan szentély lehetett, ahol maga a király mutatott be áldozatot az összegyűlt tömeg (király szolgái) előtt.
A fekete márványpadló, ami ma látható Augustus császár idejébol származik. A föld alatti részek általában nem mindig látogathatók.
© T. Horváth Ágnes