vagy Puteal Scribonianum (Libo-féle kerítés )
A puteal latin szó eredetileg kútkerítést, kútfedelet jelent. A kútkerítés később szilárd, zárt falazattá lett. Innen ered az ehhez hasonló kerítés, illetve a kútkerítéshez hasonló falazat elnevezése, amellyel villám ütötte, s ezért szentté vált helyet kerítettek be, hogy megvédjék a megszentségtelenítő járás-kelés ellen. Hitük szerint ugyanis Iuppiter villámával jelölte ki ezeket a helyeket, s ahová az isten „keze” ért, oda többé halandó nem léphetett. A puteal egyformán lehetett kör vagy négyszög alakú. A puteal Libonis, Róma Forumán volt, s olyan híres lett, hogy átvitt jelentésben magát a Forumot is jelölték vele, és az ott folyó ügyeket, különösen az argentariusok, a pénzváltók pénzügyeit, akik ehhez a helyhez közel állították fel asztalaikat.
Ez a puteal gyakran jelent meg a Scribonius nemzetség által veretett pénzeken. Kezdetben azt hitték, két puteal volt a Forumon, ma már csak egyet tartanak valószínűnek, azt, amelyik az Arcus Fabianushoz közel állt, s igen korai időkben, egy Navius nevű augur jelölte ki a helyét. Ezt a putealt építtette újjá Scribonius Libo. Libo ezt egy praetori tribunal, azaz ítélethozó emelvény szomszédságában állította fel, ahonnan a pénzváltók ügyleteit felügyelték.
Ma az Augustus diadalív szomszédságában fekvő hat travertin tömböt azonosítják a puteallal, bár semmiféle írásos utalást nem találtak rajtuk. Ezek egy kör alakú kerítés részei voltak, s ugyanúgy tartozhattak a putealhoz, mint a Basilica Aemiliához vagy a Gaius és Lucius Caesarok porticusához..
Lucius Scribonius Libo
Neves szenátori családból származott. Felesége, Cornelia, a triumvir Pompeius és a diktátor Lucius Cornelius Sulla unokája volt. Lányuk, Scribonia, Augustus második felesége, és hasonnevű fiúk a Kr. e. 34. év consula.
© T. Horváth Ágnes