Az apró körszentély, aminek csak az alaprajza rajzolódik ki szinte láthatatlanul a romok között, a Cloaca Maximára vigyázó Venus tiszteletére épült a Basilca Aemilia déli lépcsőjénél, a Cloaca Maxima fölött. Felállítását a mesélőkedvű római szerzők Titus Tatius szabin királyhoz kötik, ahhoz a királyhoz, akitől a monda szerint a rómaiak elrabolták a szabin nőket, majd a kibékülés után társuralkodóként Romulus mellett uralkodott, bár nevét nem szerepeltetik a hét római király hagyományos felsorolásában. A valóságban természetesen nem épülhetett ekkor, hiszen a Cloca Maxima csak később, az etruszk királyok alatt, a VI–V. század fordulóján készült el, így másik két királyhoz, Tarquinius Priscushoz és zsarnokként elhíresült utódjához, Tarquinius Superbushoz köthető megépíttetése. Néhány kövét 1899–1901 között fedezték fel a Basilica Aemilia alatt.
Bár a római mitológiában Venus Cloacina a Cloaca Maxima védőistennője, maguknak a rómaiaknak saját mitológiájukból ez az istenség teljesen értelmezhetetlen volt. Eredetét, mint már említettem, szabinnak tartják – így magyarázták számukra idegen voltát –, de valójában etruszk istenség. Az etruszk kultúra jobban betagozódott a római szokásrendbe, ezért nem tűnt idegennek, így hát kerestek egy más etnikumú eredetet neki.
A víz, minden formájában a termékenységhez kötődik, így a termést veszélyeztető fölös csapadékvíz elvezetését szolgáló csatorna is azt a célt szolgálja, hogy a földek megfelelő termékenységgel rendelkezzenek, s ne „fulladjon meg” a növényzet a sok víztől. Mondhatnánk úgy is, hogy az épp megfelelő mennyiségű vizet biztosító istennőről van szó. Etruszk eredetije a termékenység általános védelmezője volt, de mint minden funkcionális isten, megjelenési formájához speciális feladatok is fűződtek. Ő a házasságban történő szexuális érintkezés istennője volt. Ez a magyarázata a Venusszal való azonosításnak, bár maga Venus csak a szexualitás, a nemi aktus, de nem kifejezetten a gyermekáldás céljából történő szexualitás védőistennoje volt. (Venus Cloacina ebben e formában akár keresztény védőszent is lehetne).
Ejtsünk néhány szót itt magáról a Cloaca Maximáról is! Ugyan a Forumon járva nem sok látható belőle, de minden lépésünk alatt ott érezhetjük ezt a nagyszerű építményt.
A Cloaca Maxima volt a mai ismereteink szerint a világ legkorábbi csatornarendszere. A Capitolinus, Palatinus és Quirinalis között fekvő egykor mocsaras vidéket, Tarquinius Priscus csapolta le nyitott csatornákkal. Ezeknek a csatornáknak a fő ága volt a Cloaca Maxima, amelyet az egyébként meglehetősen nedves terület alatt építették ki, hogy az összegyűjtött csapadék- és talajvizet a Tiberisbe vezesse. Építésének kezdetét Kr. e. 510 körülre teszik, s a Superbusként, Gőgösként hírhedtté vált, utolsó etruszk király, Tarquinius rendelkezésének tartják.
A nagy építkezésben valószínűleg etruszk „mérnököket” alkalmaztak. Etruria mocsaras vidéken fekszik, ahol fontos feladatként utakat, hidakat, csatornákat, erődítményeket kellett építeni, s így nagy mesterségbeli technikai tudással rendelkeztek. Ismerték a boltívet és a boltozatot, amelyeknek nem voltak ugyan feltalálói, de rendszeresen ők alkalmazták első ízben. A boltozat ettől az időtől kezdve mindig élő, és a vasbeton-korszakig nélkülözhetetlen eleme maradt az építészetnek . Maguk a munkálatok hosszú időn át folytak, és a szegényebb rómaiaknak kitűnő munkaalkalmat biztosítottak.
A latin szerzők elbeszélései arra is rávilágítottak, hogy ez az építmény minden nagyszerűsége ellenére sem tartozott Róma legkiesebb helyei közé, elvégre a város szennyvízét is szállította, s gyakran előfordult, hogy méltóbb temetkezési hely helyett egyeseket ide dobtak holtuk után. Itt végezte pl. a meggyilkolt ifjonc, a rómaiak szemével extrém reformer Heliogabalus császár, de Szt. Sebestyén is. Ez utóbbi „kétszer hal meg”, mert mindenki ismeri a nyilakkal a testében szenvedő mártír ábrázolásait, de azt már kevesebben tudják, hogy ezekbe a nyilakba nem halt bele. Egy jámbor római özvegy, Iréne házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült.
Amikor ezután megjelent, mint feltámadottat fogadták. A vértanú a halálos szenvedést ugyan egyszer már kiállta, de neki többször is meg kellett ízlelnie a halál misztériumát. Sebestyén újra a hóhérok kezére került, és másodszor is halálra ítélték. Most már biztosabbra mentek, bunkókkal verték halálra, és a Cloaca Maximába dobták. A jelenet ábrázolásának legnépszerubb alkotása az itáliai festészetben a manierista Ludovico Carracci vászna a XVI. századból. 
Ma Cloaca Maxima Tiberisbe vezető nyílásai a Ponte Rotto híd és a Ponte Palatino mellett láthatók. Egy, a belsejébe vezető lépcső megnézhető a Forumon a Basilica Iulia mellett, valamint külső építménye megtekinthető a Saint Giorgio in Velabro templommal szemközti részen.
Itt egy régebbi képen a Monte Palatino melletti nyílása látható.
© T. Horváth Ágnes