A templom a Palatinus északnyugati lejtőjén áll, s egy mai napig működő templomon belül időnként néhány része megtekinthető. A Santa Maria Antiqua templom két kisebb, már korábban állt hallba épült be a VI. század előtt. A VI. században szentelték fel, s három évszázadon keresztül készültek a díszítései. 649-ben, 705-ben, 741-ben, 757-ben és 772-ben készítették ezeket. Legnagyobb részüket sikerült restaurálni. Több mint 250 méternyi festményt őriztek meg a falak dacára az épület állapotának, s a mai napig reprezentálják ennek a korai időszaknak a freskófestészetét. A korai középkor művészettörténetének igen jelentős emlékei ezek. Ugyanebből a periódusból származó freskókat tártak fel a közeli a Negyven mártír imatermében is, ami ugyanazon templomkomplexus része.
A templom alapításának korából egyetlen freskótöredéket találtak az apszis bal oldalán, az a híres „Palimpsest”, azaz az a festménytöredék, ami hat különböző korszakból származó festmény lepattogzott darabjai alól került elő. Ennek kora a VI–VIII. század közé tehető. A trónján ülő Szent Szűz a legalsó réteg, ez a templom legöregebb töredéke. A töredék pompája és színgazdagsága, az éles kontúrú figurák stílusa az ugyanebből az időből származó ravennai mozaikokkal rokonítják.
A templom dekorációi a következő sorrendekben készültek: I. Márton pápa (649-653) idején a szentélyt és a közvetlen környezetét díszítették. Mártont száműzték és mártírhalált halt a száműzetésben, mert szembehelyezkedett a császárral. VII. János (705-707) idején ismét átfestették a szentélyt és környezetét, s több gyógyító szent képét készítették el. Zakariás pápa alatt (741-752) a Theodotus kápolnát ékesítették festményekkel.
Theodotus volt az a nemes, aki először vette fel a kapcsolatot a frankokkal. I. Pál (757-767) rendelte meg az apszis építését és a két mellékhajó díszítését. Rómától idegen, a keleti területeken viszont elterjedt díszítőelem és motívum erősítette itt a bizánci hatást, valamint a római pogányság emlékei is megjelennek ezeken a képeken. Az utolsó festmények I. Hadrianus pápa (772-95) idejéből valók.
Az épületegyüttes, amire ez a templom ráépült, Domitianus alatt épült eredetileg, valószínűleg a császári palota előcsarnoka lehetett. Ez, amihez egy fedett feljáró csatlakozott, a mai napig áll.
Az eredeti épületet, amibe a templom beleépült kissé átalakították új funkciója kívánalmai szerint. Az átriumos udvart három hajóssá alakították és a tágas, legbelső fülke lett a szentély, amit csak később egészítettek ki egy apszissal, miután kettévágták a mögötte lévő római falat.
847-ben egy földrengés után a Palatinus épületeinek fala leomlott és lerombolta az épületet. IV. Leo elhagyta és nem építtette újjá az épületet, de helyette a S. Maria Nuovát (S. Francesca Romana) alapította a Venus és Roma templomának falai között. Egyedül az átrium maradt épen és működött még hosszú időn keresztül, mint Szt. Antal kápolna. Úgy gondolják, hogy az a Claudius császár idejéből származó hatalmas pillér, ami a központi medence feletti tetőt támasztotta alá, mutatja az utolsó erőfeszítést, hogy a leomló tetőt valahogyan a helyén tartsák.
A XIII. században a templom épületén belül egy kisebb bazilikát, a Santa Maria Liberatricét építették fel a régi templom fölé. 1702-ben napvilágra került a Santa Maria Antiqua hátsó falának alsó része, az apszis, amit korabeli vízfestmények örökítettek meg, de újból betemették ezeket, és a templom története csak 1900-ban folytatódott, amikor megkezdődött a Forum épületeinek szisztematikus tudományos feltárása. Ezek az ásatások, melyek során tekintélyes mennyiségű földet kellett megmozgatniuk, mintegy két esztendeig tartottak.
A rekonstruált falak 1902-ben készültek el, a tető azonban csak 1910-ben, s így nagyobb esély mutatkozott, hogy a falfestményeket megóvják az enyészettől. Ez azonban újabb és újabb restaurációs munkát követelt. Először 1912-ben, majd 1945-ben és 47-ben, ezután 1954-ben és 1956–57-ben kellett újból és újból restaurálni a környezeti ártalmak, főként a víz és nedvesség általi kártól pusztuló képeket.
Jóllehet a festett falfelület csak 12%-a a teljes falnak, jelentősége mégis óriási. A legutolsó restaurációs munkák 1984–88-ban és 1999-ben folytak a freskók és a templom területén. A képek állapota azonban ma is válságos.
A legújabb állagfelmérő munkák 2002 áprilisában készültek el és megrázó eredményt hoztak. A freskók 60%-a labilis, a nedvesség és az ezáltal kivirágzó só tovább rontja a helyzetet. Azok a módszerek, amelyekkel az 1900-as évek elején konzerválták az eredeti helyükön hagyott freskókat, ma már nem használatosak.
Ezért, hogy a látogatók tovább ne rontsák a freskók állagát, 1980-ban a templomot bezárták a látogatók előtt, s csak különleges engedéllyel tekinthetik meg tudósok és kutatók.
A Forumot gondozó hatóságok azonban most az emlékhely újbóli megnyitásának lehetőségén munkálkodnak, s elkészítettek egy állagmegőrzőés bemutatási programot, amely megoldaná a templom felújítását és megerősítését, illetve a romlás veszélye nélküli bemutatás módját. Ez a terv 2007-re fejeződik be. Így aztán van rá remény, hogy megnézhessük ezeket a különlegesen szép késő antik, kora középkori emlékeket.
© T. Horváth Ágnes