Egyike a Forum Romanum három diadalívének. A Via Sacra legmagasabb pontján áll. Az általános vélekedés szerint Kr. u. 81-ben Domitianus állíttatta fel, hogy emléket állítson Titus jeruzsálemi győzelmének. Ez volt az a hadjárat, amely során 600000 ember halt meg, majd a zsidók szétszóródva a világban létrehozták a zsidó diaszpórát. A hadjárat okát, ha a dolgokat nagyon leegyszerűsítjük, nem a lázadásokban kell keresnünk, annak ellenére sem, hogy a zsidó felkelést verte le, hanem a zsidók vallásában, ugyanis nem voltak hajlandók részt venni a császárkultuszban, amin keresztül pedig a római uralkodók a birodalmi egység megteremtését vélték megtalálni.
A hadjárat során, bár Josephus Flavius azt igyekszik elhitetni, hogy Titus meg akarta kímélni, de a valóság az, hogy kifosztották és lerombolták a jeruzsálemi szentélyt, s a zsidó hadifoglyokkal is igen kegyetlenül bántak. A siker példátlan visszhangot keltett. Keleten Titust diadémával koronázták meg és megkapta az ekkor már egyébként csak a császároknak kijáró „imperator” címet is. A senatus önálló diadalmenetet ajánlott fel neki, s mi sem jelzi jobban apjával szembeni töretlen hűségét, hogy ennek dicsőségét is megosztotta, s a diadalmenet Titus és Vespasianus közös ünneplése lett. A hadjáratot megörökítő diadalkapu olyan fájdalmas emlékeket idézett a zsidók számára, hogy a római zsidó közösség rabbijai megtiltották hittársaiknak, hogy átmenjenek a diadalív alatt.
A diadalív felállításának apropója tehát világos, állíttatója azonban nem ennyire egyértelmű. Bizonyos kutatók ugyanis azt mondják, hogy még maga Titus kezdte meg az építkezést, de korai halála miatt öccsének, Domitianusnak kellett befejezni. Más kutatók tagadván ezt, sokkal későbbi időre, Traianus korára teszik építését. A diadalív ugyanis stilisztikai szempontból számos hasonlóságot mutat Traianus Beneventumban (Benevento) felállított diadalkapujával. Ezt a tudósi állásfoglalást akár el is fogadhatnánk, de meg is fordíthatjuk, hiszen semmi sem bizonyítja, hogy a két kapu azonos megrendelő, esetleg azonos kivitelező tervei alapján készült. Könnyen feltehető az is, hogy a későbbi merített a korábbi stilisztikai megoldásaiból. A későbbi építtetés mellett azt a filológiai érvet szokták még felhozni, hogy a Titus diadalívet meglehetősen későn említik a latin szerzők, s ha már Domitianus idején megépült volna, korábban kellett volna említeniük.
A diadalív akármikor is épült, minden bizonnyal eredetileg nem ott állt, ahol ma. A diadalív alatti útszakasz restaurációs munkái a Via Sacra több, jóval korábbi rétegét tárták fel. Ennek alapján állítják, hogy a diadalkapu eredetileg a Clivus Palatinuson állt, feltehetően a mai helyétől északabbra, ahonnan Venus és Róma templomának megépítésekor helyezték át. Egy, az építési korát 81-nek véve, mintegy száz évvel korábbi, Augustus-kori alapzatra épült, ami még őrzi a valószínűleg 64-es Nero idei tűzvész nyomait. Azt, hogy mi lehetett az építmény ekkor, nem tudjuk.
Az ezen az alapzaton épült diadalív 15,4 m magas, 13,5 m széles és 4,75 m mélységű egykapus diadalkapu, ami attikai pantelicumi (Pendelikón) márványból készült, minden oldalán 4 féloszloppal. A diadalkapu belső nyílásának mérete 8,3 X 5,36 m.
Számos újítás fedezhető fel konstrukciós megoldásán és díszítésén. Ezek közül az egyik legismertebb az ión és korinthoszi oszlopfő egyesítésével kidolgozott, speciálisan római megoldású, ún. kompozit oszlopfő első alkalmazása.
A domborművek a civil és a katonai élet számtalan szimbólumát tartalmazzák. A dekoráció kulcsfigurái Roma istennő, Roma Geniusa és a győzelem istennője. Egy három férfi hordozta fekvő figurában a Jordán folyót megszemélyesítő istenséget ismerhetünk fel, láthatunk szárnyas istennőket, a győzelem megtestesítőiként, megjelenik a Várost szimbolizáló Roma istennő (ugyanez más értelmezésben Virtus, az Erény, Vitézség, Érdem), s a már említett Roma Genius, ami más értelmezésben Bonus Eventus (Siker) vagy Honor (Dicsőség) is lehet.
A diadalív keleti oldalának felirata a senatus szokásos ajánlása:
SENATVS
POPVLVSQVE ROMANVS
DIVO TITO DIVI VESPASIANI F(ILIO)
VESPASIANO AVGVSTO
„Az isteni Titusnak, az isteni Vespasianus fiának és Vespasianus császárnak a senatus és a római nép”
A felirat alapján világos, hogy a haláluk után isteni kultuszban részesített császárok idején keletkezett. A márvány domborművek a déli oldalon Titus diadalmenetének római bevonulását ábrázolják. Ebben mutatták be a jeruzsálemi templom elrabolt kincseit, az ezüst harsonákat, a hétágú gyertyatartót (menorah), táblákra írva végighordozták a meghódított városok neveit. A jelenet valóban diadalmas, amint a menet áthalad a Porta Triumphalison. Ezeket a kincseket aztán a Vespasianus Forumon felállított Béke-templomában helyezték el.
Az északi oldal domborművén ott áll Titus a quadrigán (négylovas harci kocsi). Előtte méltóságát jelző lictorai a hatalom jelképével, a fascesszel (vesszőnyalábba dugott bárd). A Roma istennő vezette kocsi fölött Victoria, a győzelem szárnyas istennője éppen Titus fejére helyezi a győzelem koszorúját. Mögötte egy fiatal férfi a római népet, egy idősebb, ünnepi togába öltözött alak pedig a római senatust jelképezi. Itt szimbolikus formában jelenik meg a titokzatos négy betű: SPQR (senatus populusque Romanus), ami magát Rómát, a római államhatalmat jelképezi.
A diadalkapu nyílása alatt középen egy kisebb dombormű Titus apotheosisát, halála utáni égbeszállását ábrázolja, amint Iuppiter sasmadara az égbe emeli. Ez a dombormű alátámasztja, hogy nem Titus idején készült el a kapu.
A diadalív a Forum diadalívei közül a legjobb állapotban megmaradt és a legteljesebben restaurált műemlék. Kitűnő állapotának hátterében az áll, hogy a középkorban a magyarországi történelemből is ismert Frangepán család által kiépített védmű-rendszerbe építették be. Ez segített is megőrizni, hiszen nem hordták szét építőanyagként, mint a többi építményt, de egyszersmind romlásához is hozzájárult. Különösen a XII. és XIII. századi ostromok tettek benne nagyobb kárt.
Az erődrendszert 1821–22-ben lebontották és VII. Pius pápa a római régész-építész Giuseppe Valadierrel restauráltatta a diadalívet. A helyreállítás részben az eredeti anyagból történt, részben travertine mészkőből egészítették ki. A domborművek egy része eltűnt, jórészt csak a Colosseum felőli oldalon maradtak meg.
A diadalív, noha a legjobb állapotú, s a Forum látogatható archeológiai területén található, részben mégis elzárt a nagyközönség elől, ma nem lehet alatta átmenni.
Titus, azaz teljes nevén Titus Flavius Sabinus Vespasianus
(79. december 30.–81. szeptember 13.)
Az életrajzírók szerint „az emberiség gyönyörűsége és kedvence” volt. A kora egyik legszebb férfijának tartott, bár portréi alapján alacsony és kissé pocakos, rövid ideig uralkodó császárt a latin történetírók az egyik legnépszerűbb és legnagyobb császárnak tartották. Nem teljesen igaz ez a kép, Titus se igazán népszerű nem volt uralkodása alatt, se korszakos szerepe nem volt a római történelemben. A modern értékelők számtalanszor elmarasztalták a zsidó háború miatt, ám ez inkább apja műve volt, ő csak befejezte, igaz diadalmasan fejezte be. Minden császárként tett intézkedését a megfontolt politikai döntések jellemezték, s bár elbűvölő személyiség volt, kegyetlen szigorral látott ügyei intézéséhez. Minden történetírói igyekezet sem tudja leplezni jellemhibáit: erőszakosságát, a dőzsöléseit, időnkénti könnyed nemtörődömségét.
Trónra lépését erősen ellenezte a dinasztikus politikával szembehelyezkedő szenátori párt, akik már Rómába érkezése után erősen támadták és különösen a zsidó hercegnővel, Berenikével folytatott romantikus viszonya miatt kezdték ki. Titus kétszer is nősült, mielőtt megismerkedett a nála mintegy tíz évvel idősebb zsidó nővel, akibe szenvedélyesen beleszeretett, s akivel, mikor az 75-ben bátyjával, II. Agrippa királlyal Rómába ment, nyíltan együtt is élt.
A hölgy számos kitüntetésben részesült és a római nemesség legnagyobb bosszúságára feltűnően nagy befolyásra tett szert. A senatus támadásai miatt azonban Titus hatalomra jutásakor bölcsen, bár a történetírók szerint fájdalmasan búcsúzva lemondott szerelméről.
Uralkodása rosszul indult, mindjárt három katasztrófával: az első a Vezúv kitörése 79-ben, amit az ifj. Plinius leírása és Pompei felfedezése századokkal később is ismertté és népszerűvé tett. Ezt követte 80-ban egy háromnapos római tűzvész, amit nagylelkű császári támogatással indított újjáépítés követett, végül a valaha feljegyzett legborzalmasabb pestisjárvány következett. Titus minden igyekezete, anyagi, orvosi segítségnyújtása és nem utolsó sorban a számtalan áldozatbemutatás sem használtak népszerőtlenségének csökkentésében. Ezért határozott úgy, hogy a szinte teljesen kész Colosseum, vagy ahogyan akkor nevezték: Amphiteatrum Novum teljes elkészültét nem várja meg, hanem beveti a nép kegyéért folytatott harc nagy adujaként. A Colosseumot apja kezdte el építtetni, hogy a kiürült államkassza feltöltésére kieszelt számtalan adónem, mint pl. az éppen Titusnak mondott, „Pecunia non olet” („A pénznek nincs szaga!”) szállóigével hírhedtté tett illemhelyadó miatt elveszített népszerűségét helyreállítsa. A Colosseum építése részben ürítette a kasszát, de mint minden állami megrendelés munkaalkalmat és ezáltal fizetőképes keresletet is teremtett a római piacokon, így beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de már csak Titus életében, aki a trónra lépését követő fagyos római közhangulatot olvasztotta fel a hatalmas amphiteatrum megnyitásakor rendezett száznapos játékokkal. Népszerűségét tovább növelte az Esquilinuson emelt thermákkal, amelyek ugyan csekély maradványaikban láthatók, de példát teremtettek a későbbi császároknak, Traianusnak, Caracallának és Diocletianusnak. Titus népszerűségének csúcsán halt meg, saját, sokszor és sokféleképpen magyarázott utolsó szavai szerint életében csak egyszer hibázva.
A Via Sacra
A Forum Romanum szakrális szempontból legfontosabb épületeit összekötő út. Mind a mai napig nem tisztázott, hogy mikor hol is vezetett pontosan. Leírásai alapján egy hosszabb és egy rövidebb szakaszát tudjuk azonosítani.
A rövidebb a legrégebbi rész, ez a Regia és a Domus Publica között található. Ez a mindössze 40 méteres szakasz kötötte össze az archaikus Róma két legfontosabb szakrális épületét, ezen vonultak az arra hivatottak az áldozatokat bemutatására.
A Via Sacra leghosszabb szakasza a Capitoliumról indult, elvezetett a Comitiumra és a Basilica Aemiliát érintve a Regia és a Domus Publica felé tartott. Innen valószínűleg a többszöri útvonal módosítás mellett a Titus diadalív alatt haladt és a Constantius diadalív mellől vezetett az Esquilinusra. Az utolsó szakaszt a Maxentius Basilica felépítésekor módosították, majd a Venus és Roma templom építésekor ismét kiigazították.
Ez az állandó módosítás, áthelyezés, átépítés az egész Forum történetére általánosan jellemző volt. A Via Sacra is többször változtatta nyomvonalát. A jelenleg látható kövezet alatt még két régebbi utat is feltártak a régészek.
A Via Sacra elnevezés azt az utat jelöli, amelyen a vallási cselekedeteket gyakorlók vonultak fel. Ez lehetett állami hivatalos áldozatbemutatás, vagy diadalmenet, amely szintén végighaladt ennek az útnak egyes részein. A Via Sacra bizonyos szakaszain a legnagyobb rómaiak, császárok, consulok, senatorok, győztes katonák lábnyomában kissé elfogódottan ma is végiglépkedhetünk, amikor a Forum épületeit csodáljuk.
© T. Horváth Ágnes