Oratorium XL martyrum

Az oratórium jelentése imaterem, házi kápolna. A római katolikus egyházban olyan félig nyilvános helyek, amelyek egy személy, vagy személyek adományából épültek. Az oratórium zártabb a bárki által bármikor látogatható templomnál és nyitottabb a kápolnánál, amibe csak a tulajdonos engedélyével lehetett belépni.

A Lacus Iuturnae háta mögött található. Nevét az apszist díszítő hatalmas festményről kapta. Ez a festmény az arméniai sebastei mártírokat ábrázolja. Az imaterem minden bizonnyal a VIII. század előtt épült. A névadó freskó kora a VIII–IX. század közé tehető.

Az imaterem nem látogatható mindig.

A negyven szent vértanú

Mártíromságuk ideje: 320. március 9. Emléknapja: március 10.

A negyven vértanú a híres XII. légióban (,,Legio fulminata Melitensis”) szolgáló katona volt. Ez a légió Armenia Minorban és Kappadókiában állomásozott. Szálláshelyük Sebaste, Armenia Minor fővárosa volt.

A kereszténység terjedésének fő területe az I. és II. században elsősorban Kelet volt. A főként szegényebb néprétegek között terjedő vallás hívői mindenféle foglalkozási ágban, így a hadseregben is megjelentek. Már a II. századtól számos keresztény tartozott a XII. légióhoz. I. Constantinus császár idejében a keresztény vallást először is a hadseregben ismerték el. Constantinus uralkodótársa, Licinius, aki kezdetben türelmet, sőt éppenséggel jóakaratot tanúsított a keresztények iránt, Constantinusszal történt meghasonlása után ,,a régi istenek nevében” üldözni kezdte a kereszténységet. Elsőként udvartartásának és a hadseregnek ,,megtisztítását” kezdte el. Egyes városokban megfosztotta a katonákat tiszti rangjuktól, ha nem áldoztak az isteneknek. Cappadociában elrendelte, hogy minden kereszténynek meg kell tagadnia hitét, s ha nem teszi, halállal lakol. Agricolaos, Cappadocia és Armenia Minor helytartója szó szerint végrehajtotta a császári edictumot. Ennek felolvasásakor lépett elő negyven keresztény katona, s mindegyikük kereszténynek vallotta magát Agricolaos előtt. Sem a kitüntetések, sem az előléptetések és pénzjutalmak ígérete, sem a fenyegetések nem vezettek oda, hogy eltántorodjanak hitüktől. Amikor a helytartó kilátásba helyezte a halálbüntetést, azt válaszolták: ,,Hatalmad van a testünkön, amelyet megtanultunk megvetni; a lelkünk azonban nincs alávetve semmiféle kívülről jövő erőszaknak” . Egy heti fogságra vetették őket, s mert ez sem változtatta meg álláspontjukat, a helytartó szokatlanul kegyetlen halálnemet eszelt ki a katonák számára: fagyhalálra ítélte őket. Mivel Arméniában a tél nagyon kemény és hideg, még márciusban is olyan fagy volt, hogy lóval és kocsival is át lehetett kelni a folyók és a tavak jegén. Egy különösen hideg éjszakán, a negyven ,,engedetlen” katonát meztelenül kitették az egyik városfalakon belüli befagyott tóra. Egy ott található fürdőházban – amelynek a romjai fennmaradtak – ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak hitükhöz állhatatosak. Az elítéltek bátran vállalták a halált. Istenhez imádkoztak egymásért: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút”

Egyikük végül mégsem bírta elviselni a lassú fagyhalál kínjait, és befutott a meleg fürdőházba. Ott Isten büntetéseként tüstént elérte a halál, mert megfagyott tagjai nem tudták már elviselni a langyos fürdőt. Isten kegyelméből azonban azonnal a helyébe állt egy másik, úgyhogy a vértanúk negyvenes száma ismét teljessé lett. Azt történt ugyanis, hogy a fürdőháznál őrséget álló katonának látomása volt: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a római hadseregben szokásos győzelmi koszorúkat. A látomás hatására az őr ledobta ruháit, és ,,keresztény vagyok” kiáltással bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét.

Hajnalban a bíró megparancsolta, hogy a még élők karjait és lábszárait törjék össze, majd a testüket égessék el. A szent vértanúk hamuját a helytartó parancsára egy folyóba szórták. A keresztényeknek azonban sikerült a szentek néhány még meglévő maradványait elrejteniük.

Isten mártírjai haláluk előtt írni tudó társukkal feljegyeztették közös végakaratukat, hogy maradványaik ne szolgáljanak ereklyeként, hanem temessék el őket. Ez az írás örökítette meg a vértanúk nevét is.

„Köszöntünk mindnyájatokat mi, negyven egymáshoz láncolt testvér: Meletios, Aëtios, Eutychios, Kyrion, Candidus, Angias, Caius, Kudion, Heraklios, Johannes, Theophilos, Sisinius, Samaragdus, Philoktemon, Gorgonios, Kyrilloz, Severianus, Theoduloz, Nikallos, Flavius, Xanthios, Valerius, Hésychios, Domitianus, Domnus, Helianos, Leontios, akit Theoctistésnek is neveznek, Eunoikos, Valens, Acacius, Alexander, Vicratios, akit Bibianusnak is neveznek, Priscus, Sacerdon, Ecdikios, Athanasios, Lysimachos, Claudius, Iles és Meliton.

Mi, Urunk, Jézus Krisztus negyven foglya egyikünk, Meletios keze által írtuk mindezt. Megerősítjük és helyesnek tartjuk mindazt, amit leírt. Isten Lelkével telve teljes szívünkbol imádkozunk, hogy együttesen elérjük Isten örök javait és királyságát, most és mindörökké. Amen”

A nevekből világosan kitűnik, hogy a római légiók katonasága keleti és nyugati harcosokkal, azaz görög és latin nevet viselő férfiakkal egyaránt telve volt, s hogy a kereszténység már minden területen ismertté vált.

A történet nemcsak az egyházban, hanem a magyar néphitben is erősen meggyökeresedett, a negyven vértanú ünnepe az időjósló szentek ünnepeihez is kapcsolódik. Az időjárás jósló regula úgy hangzik: „Ha fagy a negyven vértanú napján, még negyven napig várhatjuk a zord időt.”

A negyvenes szám szentsége a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. A kultuszkörbe tartozó zsidóknál surun előfordul. A zsidó nép negyven évig vándorolt a pusztában, Illés negyven napot töltött elvonulva, Mózes és Jézus negyven napig böjtölt, negyven nap telik el a feltámadás és a mennybemenetel között stb. Ennek magyarázata, hogy a zsidó naptár luniszoláris számításon alapszik, így negyven nap másfél holdhónapot jelöl.

A magyar nép, több más néphez hasonlóan a tennivalóit a csillagokhoz igazította, főként a Nap és a csillagok egymáshoz viszonyított helyzete volt meghatározó. A munkákat is negyven napos ciklusokban számolták, alapul véve a Napot, ami mintegy negyven napra homályosítja el a nappálya mentén lévő csillagok fényét.

A népi parasztkalendárium negyvenes napjai az időjárás meghatározásban fontos szerepet játszó napok, melyeket követő negyven nap időjárásáról adtak felvilágosítást. Ilyenek például: vízkereszt (január 6. „Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél.” ), Pál fordulása (január 25. „Jóra forduló Pállal végérvényesen átfordul az idő” ), gyertyaszentelő (február 2. Ezen a napon jön ki a medve a barlangjából, ha árnyékát meglátja, visszamegy, hosszú lesz még a tél.), a negyven vértanú (március 10.), József (március 19 . „Ha József napján derül, hőség hozzánk beül” ), Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25. Termőnap palántára; s e napon veti fel magát a hal a vízből. Derült idejével jó termést ígér.), Medárd (június 8. A néphit szerint, ha Medárdkor esik, 40 napig esni fog, Ha Medárd száraz, 40 napos szárazság várható, de ez ellen tenni is lehet, mivel Medárd esővarázsló nap is. Ha e napon megfürdetünk egy kakast, nyomban megnyílik az ég, és ömleni kezd belőle a zápor. De Medárd napján a tóban, folyóban óvatosan fürödjünk, mert a vizek királya és minden vízszellem ezen a napon szedi áldozatait, így könnyen bajba kerülhetünk.), szeptember 1. és szeptember 8. mindkét nap, időjós nap, a nép úgy tartja, hogy Kisboldogasszony napja hajtja a fecskéket. Viszont szép idő esetén még hetek múltán is lehet látni tavaszt hozó barátainkat stb.

(caesarina)