Obelisco del Mausoleo di Augusto 2

Obelisco Quirinale

augusto

augusto14, 64 m magas, 43 tonnát nyom. Egyiptominak látszik, de valószínűleg csak római másolat, amit Aurelianus császár készíttetett Augustus mauzóleuma számára. Nincs rajta felirat. A történészek szerint az I. század végén Egyiptomból érkezett Rómába, de valószínűleg száz évet tévednek, s könnyen lehet, hogy nem egyiptomi munkák. Az I. század mellett szóló érvek nem nagyon hihetők, arról szólnak ugyanis, hogy Octavianus Alexandriában meglátogatta Nagy Sándor sírját, és ott tetszett meg neki a sírbolt bejáratát két oldalról őrző obeliszk, s ezután hozatta Rómába őket saját mauzóleuma számára. Forrásaink azonban ezt nem erősítik meg. Azt is feltételezték, hogy mivel sem Plinius, sem Starbón nem említi, tehát Domitianus előtt semmiképp se kerülhettek Rómába. A piazza dell’Esquilinón áll a párja, nagyjából egyformák, mindössze 11 cm-rel alacsonyabb ez a másiknál.

augustoIsmeretlen időben és okból eldőltek, csak akkor találták meg őket Augustus mauzoelumának bejárata alatt, a S. Rocco templom közelében, amikor a via Ripettát építették. A nagyobbat a piazza dell’Esquilinón állították fel. Ezt 1550-ig nem ásták ki, akkor is három darabban, de nem mozdították el megtalálási helyéről 1872-ig, amikor VI. Pius pápa ismét felállíttatta a Quirinalison a Dioscurosok (lóidomárok) szobra mellett. Innen a tér római beceneve: Montecavallo, ’a lovasok tere’. A tér négy évvel később készült el teljesen. Az oszlop tetejét a pápa családi címerének jelvényei, a hármashegy, a csillag és természetesen a kereszt díszíti.  A teret díszítő szoborcsoportot 32 évvel később még kiegészítették egy nagy vízmedencével. A három elem ilyen kombinációja meglehetősen szokatlan.

© T. Horváth Ágnes