Obeliscus Augusti in Campo

Obelisco Solare és a Horologium Augusti

solare121.79 m magas, 230 tonna, és vörös gránitból készült.  Felirata alapján Egyiptom kései korából való, a saisi  (26.) dinasztia korából, II. Psammetik (Kr. e. 594-589), készíttette Ra napisten tiszteletére. Heliopolis Ra templomából hozatta el Augustus Kr. e. 10-ben a ma a Piazza del Popolón álló obeliszkkel együtt. Felállításának apropója Egyiptom meghódításának 20. évfordulója volt.

solareA Campus Martius északi részében állították fel, mint egy napóra (Horologium Divi Augusti) „mutatóját” (gnómon). Elhelyezésére gondosan ügyeltek, kultúrpolitikai szempontból fontos volt, hogy Augustus születésnapján, augusztus 23-án, pontosan az Ara Pacisra esett az árnyéka. A Horologium elfoglalta a mai Piazza di S. Lorenzo in Lucina és a Piazza del Parlamento jelentős részét. Elhelyezését, kialakítását egy ismert matematikushoz, Novius Facundushoz fűzik. Kitűnően működött, de mint Plinius leírja, egy földrengés miatt kissé elmozdították eredeti helyéről, és attól fogva nem mutatott pontosan. Ez azután sem változott, hogy a 70-es, 80-as években a talapzatot mintegy egy méterrel megemelték. A horologium bronz jeleit 1484-ben megtalálták azokkal az ábrákkal együtt, amik az évszakokat, szeleket stb. jelképezték, de betemették, majd 1979/80-ban újra felfedezték.  Ma már csak engedéllyel látogathatók.

Egészen sokáig a helyén maradt, valamikor a VIII. – XII. században dőlt le, elképzelhető, hogy a 849-es földrengéskor. Ekkor öt darabra hasadt. Ettől az időtől kezdve aztán a környék egyéb romjaival együtt a föld alá került.

Már a XVI. században, egészen pontosan 1512-ben II. Gyula pápa alatt egy igen profán ügylet, nevezetesen egy latrina ásaskor ismét megtalálták, de tekintettel rossz állapotára, röviddel ezután ismét visszatemették. 1748-ban vagy 1751-ben VI. Pius a mai parlament épületének munkálatai közben fedezte fel újból, ő állíttatta fel 1792-ben a Palazzo Montecitorio előtt Plinius leírását követve. Az oszlop sok darabra tört, néhány ezek közül el is veszett. A hiányzó részeket a környéken talált más oszlopok, főként a columna Antonini anyagából pótolták ki.

Eredeti, azaz augustusi „napóra” funkciójának megfelelően egy lyukas gömböt helyeztek el a tetején, hogy a szemben lévő oldalak nyílásán átjutó sugarak a kövezeten mutassák az időt. Augustus emlékére 1998 június 7-én felavattak egy új meridiánt is a téren. A modern gnómon azonban nem túl pontos.

A talapzat két oldalán talált felirat,   mely szerint Augustus Egyiptom meghódítása után a Napnak ajánlotta, így hangzik:

IMP. CAESAR.DIVI.F.

AUGUSTUS

PONTIFEX MAXIMUS

IMP. XII COS XI TRIB. POT XIV

AEGUPTO IN POTESTATEM

POPULI ROMANI REDACTA

SOLI DONUM DEDIT

© T. Horváth Ágnes