San Lorenzo fuori le Mura

san lorenzoSan Lorenzo fuoei le MuraSzent Lőrinc II. Szixtusz pápa egyik diakónusa volt. A pápa halála után 258-ban Valériánusz császár az egyházi javak átadását követelte tőle, de amikor Lőrinc ezt megtagadta, rostélyra bilincselve elevenen megsütötték. A legenda arról is beszámol, hogy Lőrinc – amikor egyik oldala már megsült – kivégzőjéhez fordult, hogy fordítsa meg a tűzön. Ezért az égési sérüléseket szenvedettek védőszentje is, de mindazoké is, akik tűzzel dolgoznak. Nemsokára az egyház egyik leginkább tisztelt vértanújává vált. Sírja fölé 330-ban Konstantin császár templomot emeltetett.

Olyan sok zarándok imádkozott Szt. Lőrinc sírjánál, hogy a XIII. században III. Honorius pápa szükségesnek tartotta a templom kibővítését. IX. Pius pápa 1870-ben újjáépítette a templomot, sőt magát is ide temettette. A S. Lorenzot 1943-ban súlyos bombatalálat érte, a középhajó nagy része romba dőlt. A háború után helyrehozták, de a bombaszilánkok okozta sérüléseket meghagyták, hogy emlékeztessenek a háború szörnyűségeire.

A nyitott előcsarnokot hat ión stílusú gránitoszlop tartja. Belépve a háromhajós bazilikába, azonnal érezzük. san lorenzoHogy ősrégi templomban vagyunk. A nyitott fagerendás mennyezet, a cosmata padozat, a két gyönyörű, ugyancsak cosmata díszítésű ambo, a hajókat elválasztó gránitoszlopok, a baldachinos főoltár, az apszismozaik, a sok kis román ablak egyaránt bizonyítja, hogy a többszöri átépítés ellenére megmaradt a bazilika ősi kellege és hangulata.

A Szent Grál legendája is kapcsolódik a templomhoz. A legenda szerint a Grál Grál leggyakoribb ábrázolása egy kehely, amelyből állítólag Jézus az utolsó vacsorán ivott, és keresztre feszítése után Arimathiai József is ebbe fogta fel a sebeiből kifolyó vért.

Egy olasz régész, Alfredo Barbagallo szerint a kehely a San Lorenzo Fuori le Mura bazilika alatti titkos kápolnában lehet eltemetve. Barbagallo az elméletet a bazilika kelyhet ábrázoló ikonjainak kétéves tanulmányozása alapján állította fel. Ehhez jön az az 1938-ban a katakombákhoz írt kalauz, amelyben egy titkos kamra leírását is megtalálta. A szerző ugyanis egy boltozatos mennyezetű, 20 négyzetméteres helységről emlékezett meg, ahol egy terrakotta kéménykürtő is található, amelynek a nyílása az emberi koponyához hasonlatos. Az Arte e Mistero szervezetet vezető régész szerint ez a kémény rejtheti a Szent Grált.

san lorenzoAz elmélete alapjául az szolgál, hogy i.sz. 258-ban egy keresztényüldözés során V. Sixtus pápa Lőrinc diakónust bízta meg a korai egyház kincseinek védelmével, aki a katakombákban rejtette el az értékes tárgyakat, így a Szent Kelyhet is. Négy nappal később azonban a kincsek rejtekhelyéhez közel meggyilkolták. A szent mártírhalálának helyszínén Nagy Konstantin építtetett egy szentélyt a 4. században, majd ez képezte a San Lorenzo Fuori le Mura 580-ban épített bazilikájának alapját is. Barbagallo szerint ez arra utal, hogy a kincsek mindvégig Rómában, a szent sírja közelében lehettek.

(krisssz)