A Porta S. Paolotól az Ostiába vezető út mentén, sivár, kiábrándító környezetben állt Róma és egyben a katolikus kereszténység egyik legtiszteltebb székesegyháza, a „falakon kívül épült Szent Pál templom”. A második legnagyobb római bazilikát, a Szent Péter-székesegyház után, I. Constantinus építtette Kr. u. 314-ben. II. Valentinianus és Theodosius császárok alatt megnagyobbítatták. Csodálatos módon épségben maradt, egészen 1823-ig, amikor is a tetőn dolgozó munkások gondatlansága következtében tűzvész pusztította el. Az újjáépítést a frissen választott XII. Leó pápa kezdte el, a föld minden tájáról érkezo adományokból, az új templomot azonban már IX. Pius pápa szentelhette csak fel, 1854-ben.
Az újjáépítésekor megújult bazilika fő formáiban, alapvető koncepciójában mégis eredeti, s a térhatás valósága ott a helyszínen hatalmába kerít, a rég múlt világba sodor. Közelítve szentélye felé, a római császárság építészetére olyannyira jellemző korinthoszi oszlopok ritmusa kíséri lépteinket. De a térhatásban ismét nem az oszlopok, oszlopfejezetek egyedi stílusformája a döntő. Feltűnően keskeny oszlopközökön át nyílik betekintés a széparányú középtérből a mellékhajókba. lnkább csak sejtjük, mint áttekintjük az oldaltereket. képzeletünkben szinte végtelenné bővül a templombelső.
Márvány, mozaik, ünnepélyesség a belsőben, egyszerűség, puritánság, hivalkodástól való mentesség a külsőben. Az antik templomok, bazilikák viszont már messziről villogtak gazdag márványköntösükben, aranyozott díszeikkel, szobraikkal. Belső terüket kevésbé járta át dinamikus áramlás. A dinamika inkább kívül érvényesült; a tengely az épületek, templomok elé vetült, reprezentatív szimmetriába kényszerítve a tágabb környezetet.
Mivel a régi bazilika értékes műkincs-gyűjteményével együtt szinte teljes egészében elpusztult, tulajdonképpen új templomot építettek.
Az építtetők, építészek és tervezők szándéka az újjáépítés során az volt, hogy egy minél ragyogóbb, pompásabb, egységes stílusú székesegyházat építsenek, és ennek a célnak áldozatul esett az eredetileg libanoni cédrusból ácsolt nyitott tetőszék, helyébe aranyozott mintás kazettás mennyezetet építettek. Az építők leromboltak sok mindent, ami a tűzben nem pusztult el, csak mert terveiket zavarta.
A mai templomot az árkádsorral övezett szép négyszögletes udvar (quadriporticus) teszi jellegzetessé, amely a főhomlokzat előtti területetet határolja be 146 gránitoszloppal. Ezen az udvaron áll Pietro Canonica Pál apostol című szobra. A nem kevésbé fényűző templombelső öt, 80 bavenói gránitoszloppal elhatárolt hajóból áll. A keresztboltozaton és az oldalhajókon megszakítás nélkül körbefutó frízen 263 pápa képmása követhető sorra. A kiemelkedő kereszthajót Szent Péter és Pál impozáns méretű szobrai uralják.
Szerencsére akad a székesegyházban néhány látnivaló, amely túlélte a tűzvészt és az újjáépítőket. Épen maradt az apszis XIII. századi mozaikja, amely a görög módon áldást osztó, trónján ülő Krisztust Szt. Péter , András, Lukács és Pál társaságában ábrázolja. Arnolfo di Cambio XIII. századi szobrász tabernákulumát is sikerült kimenteni a nagy tűzből. A főoltár dísze. A főoltáré, amely Szent Pál sírja fölött magasodik. A lefejezett apostol testét egy római matróna, Lucina temette el a templom helyén állott családi sírboltjában. Constantinus Kr. u. 346-ban márvány és bronz szarkofágba helyeztette, ezt azonban a fosztogató szaracénok Kr. u. 846-ban elrabolták. Pál apostol sírját őrző szarkofág fölött elhelyezett oltár, a IV. századból származó kőlappal, rajta: Paulo Apostolo Mart…, egy XII. századból származó hatalmas húsvéti gyertyatartót és egy V. századból származó, mozaikokkal kirakott ívet is épségben csodálhatunk meg.
A tűz szerencsére megkímélte a templomhoz csatlakozó bencés kolostor kerengőjét is, amelyet Pietro Vasaletto tervezett,, és bizonyos értelemben még a San Giovanni in Laterano-beli művét is felülmúlta vele. Karcsú. cosmata stílusban díszített, zöld. vörös és arany mozaikokkal dekorált oszlopai rózsakertet és egy halkan csobogó szökőkutat fognak körül.
(bokor)