A Mars-mező
Eredetileg egy 250 hektár-nyi árterületi sík mező a Tiberis nyugati partján a Tiberis-szigettel szemben. Keletről a Quirinalis, délkeletről a Capitolinus és a Pincius határolja. Egyike a Város azon területeinek, ami a Kr. e. IX. századtól folyamatosan lakott volt, s amit ma is antik nevén Campo Marziónak neveznek.
A monda szerint innen szállt mennybe (tűnt el) Romulus egy csapatszemle alkalmával. Eredetére nézve több elbeszélést is találunk az írott források között, az egyik legenda szerint Tarquinius Superbus búzaföldje volt, amit a köztársaság megalapításakor felégettek, a rajta termett gabonát, mivel Marsnak szentelt föld volt, tilos volt megenni, ezért levágták, és a Tiberisbe szórtak.
Egy másik hagyomány nem magánbirtokként, hanem közföldként ismeri, eszerint egy Gaia Taracia vagy Fufetia nevű Vesta szűz adományozta az államnak. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a köztársasági kor elején már bizonyosan köztulajdonban volt.
Kezdetben minden bizonnyal legelőként funkcionált, amin főként birkát és lovakat tartottak. A Tarquinius történet arra is enged következtetni, hogy legalább egy részét gabonaművelés alá vették. Itt állt Mars oltára (Ara Martis), ezen a mezőn gyakorlatoztak a római katonák, itt tartották februárban a lovasversenyeket, az Equiriákat. Legfőbb funkciója kezdetben a testgyakorlás mellett a négyévente megtartott census és a népgyűlések megrendezése volt. Legősibb hivatali épületének a Villa publicát tartják, a censust tartó hivatalnokok épületét az Ara Martis tőszomszédságában, de pontosabb helye ismeretlen. Ugyanez az épület adott helyet az idegen követeknek, akik senatusi meghallgatásra vártak, s itt várta a győztes hadjáratból hazatérő hadvezér is a diadalmenetet, ami hagyományosan a Circus Flaminiusból indult el a Capitoliumra.
Az eredetileg tágas, szabad közföld idővel telekadományozások miatt szűkült, így pl. északi részén talán legkorábban a Prata Flaminia a Porta Carmetalis előtt (a Marcellus színház és a mai via Arenula közötti terület), amit a mithridatesi háborúkban anyagilag megszorult Sulla adott el a háborús költségek fedezésére, vagy a Kr. e. II. században a Prata Aemiliana a Quirinalis lejtőjén. A terület kívül esett a pomeriumon, amit bár többször is kiterjesztettek, de egészen az Aurelianusi városfal megépítéséig a Campus kívül is maradt rajta. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne vették volna egyre intenzívebben birtokba Róma lakói.
Az egyre növekvő város megkívánta, hogy a városlakók életterét kiterjesszék, így az ősi városhatáron kívüli campus Martius idővel egyre jobban beépült. A pun háborúkat megelőző időkben csak három kultikus helyről van tudomásunk, az ara Ditis et Proserpinae és Apollo oltára vagy szent ligete mellett a Kr. e. 431-ben épült Apollo templomról és a Kr. e. 296-ban emelt Bellona templomról. A pun háborúktól az actiumi csatáig legalább tizenöt másik szentély vagy templom épült fel ugyanitt. Ezek közé tartoztak azok is, amiket ma a részben feltárt Area Sacra di Largo Argentina templomaiként tartunk számon. Ez a szentélykörzet azoknak a győzelmi templomoknak a sorába tartozik, amit a Kr. e. III-II. század során emeltek a Circus Flaminius körzetében, s amiket ennek a résznek a kivételével (még) nem tártak fel.
A Campus építkezései a Kr. e. II. századtól megszaporodtak, annak ellenére is, hogy az árvíz szinte menetrendszerű pontossággal öntötte el a sík területet. A porticusokat ez elleni védekezésül magas platformra tervezték, s az egész területet megemelték a víz elleni védekezésül. A porticosok lehetőséget adtak arra, hogy kivédjék a tűző napot, így teremtve kellemes környezetet a nyári melegben. A fedett folyosók rendszere annyira kiépült, hogy a Kr. u. II. században a Campus arról volt híres, hogy Traianus Forumától at Aelianus-hídig tető alatt lehetett sétálni. A porticusok által közrezárt négyszögletes területekre és a színházakba templomokat építettek.
A Kr. e. I. századtól pompásabbnál pompásabb épületeket emeltek rajta. Ezek közül elsőként kell kiemelni a Kr. e. 55-ben épült Theatrum Pompeianae-t, Pompeius színházát, ami Róma első állandó ilyen intézménye volt. Ugyancsak ő építtette fel az Iseum és a Pantheon között Minerva Chalcidica templomát, és a róla elnevezett Porticus Pompeianaet is. A triumvirek versengésében Caesar itt sem kívánván lemaradni vetélytársától, nagyszabású terveinek ugyan csak egy részét tudta megvalósítani, de felépíttette az Ovile-t, a korlátokkal elválasztott szavazóhely helyén a Saeptát (Saepta Iulia), a comitia centuriata szavazó-csarnokát. A munka csak Agrippa alatt fejeződött be, aki másik három, igen nevezetes épülettel gazdagította a Campust és Róma építészettörténetét. Ezek Basilica vagy Porticus Neptuni, a Saepta Iulia melletti Diribitorium (szavazatszámláló-ház) és a Pantheon voltak. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a Laconicum megépítése, ami az első melegvizes fürdő volt, s amit talán az ifjak testgyakorlására használt tér részeként építtetett. Amikor Kr. e. 19-ben az Aqua Virgo megoldotta a vízellátást, a Laconicumot fürdővé építtette át, ez volt a Thermae Agrippae, amihez hatalmas kert, és úszásra is alkalmas mesterséges medence, a Stagnum Agrippae csatlakozott.
A Saeptától keletre, a mai S. Ignazio templom környékén állt két egyiptomi istenség, Isis és Serapis szentélye. Megépítésüket valószínűleg Caesar szorgalmazta, Kr. e. 43-ban avatták fel őket.
Másik nagy építtetője a területnek T. Statilius Taurus volt, aki Kr. e. 29-ben itt építtette fel az első kő amphitheatrumot Kr. e. 34-ben kivívott diadala emlékre. Ezt követte Marcus Marcellusnak, Augustus unokaöccsének színháza, a Theatrum Marcelli, majd a Campus Martius harmadik színháza, a Theatrum Balbi. Mindkettő ugyanabban az esztendőben, Kr. e. 13-ban épült.
Szintén különlegességnek számított Augustus Horologiuma (Obeliscus Augusti). Kr. e. 13-ban ugyancsak az ő tiszteletére készítették az Ara Pacis Augustae-t, s szintén a Campuson kapott helyet a Kr. e. 27-ben épített Augustus mauzóleum is. A Mauzoleum az Ustrinum Domus Augustae közelében épült, ezen a helyen égették el ugyanis a család halottait. Valahol itt kellett lennie a Mausoleum és az Ara Pacis között a via Lata Campus felőli oldalán Iulius Caesar családi sírboltjának is, de ennek pontos helyét ma még nem ismerjük.
Caesar nagyszabású terve, ami az árvizek elleni védekezésül az egész Campus mintegy 4 méterrel való megemelését, a meglévő épületek részleges lerombolását és magasabb podiumon való újraépítését célozta volna, a triumvir halálával szertefoszlott. Az árvizek ellen a Kr. u. I-II. században a Tiberis melletti töltés felépítését kezdték meg. Erre szükség is volt, hiszen a szövegek az utolsó három században legalább tizenhét nagyobb árvízről emlékeznek meg. A császárkorban a vizek nem okoznak akkora pusztítást, mint korábban, de a természeti katasztrófák nem kerülik el a kerületet, csak a víz helyét átveszi a tűz.
A császárkorban a legnagyobb pusztítást itt is a Nero idején bekövetkezett tűzvész okozta, ami után Nero thermákat (Thermae Neronianae) építtetett a Pantheon környékén. A campus Titus alatt ismét tűzvész martalékává lett, Domitianus építtette újjá. A hellnisztikus életforma terjedését jelezvén a mai piazza Navona helyén a testgyakorlás színhelyeként megépült a Stadium Domitiani, a zenei bemutatók számára pedig Agrippa kertjeinek nyugati oldalán az Odeum. A Stadium és a Tiberis partja között, a mai via Giulia mentén volt a Trigarium, a trigae, bigae, quadrigae gyakorló helye. Az átépítések közül jelentősebb még, hogy Domitianus az Isis és Serapis szentélyt egy hatalmas podiumra helyezi, és a szent kerülethez csatolja kedvenc istennőjének, Minervának a szentélyét, valamint a győztes zsidó háború tiszteletére megistenült apja és testvére, Vespasianus és Titus emlékére a Porticus Divorumot is.
Hadrianus alatt épül újjá a Pantheon, egy tűz után átépítik a Saeptát és annak keleti végénél nagy templomot állítanak fel a császár megistenült anyósa és nővére tiszteletére. Új basilica is épült (Basilica Matidiae et Marcianae), valamint utat építtetett a Pons Aeliuson keresztül a Transtiberim irányába. Az élénk kereskedelmi tevékenységérők híres utcát Gratianus, Theodosius és Valentinianus porticusokkal fedte be (porticus Maximae), innen ezután a Via Tecta elnevezése. Az utcának a Pons Aelius hídfőjéhez eső végénél állt ugyanezen császárok diadalíve is (Arcus Gratiani Valentiniani et Theodosii), míg a folyó túloldalán Theodosius, Honorius és Arcadiusé (Arcus Theodosii, Honorii et Arcadii).
Az istenné lett Hadrianus temploma (Hadrianeum) Antoninus Pius alatt épült fel, aki elődeinek diadalkaput szentelt. Antoninus Pius tiszteletére oszlopot (Columna Antonii Pii) és oltárt állítottak, Commodus pedig egy máig ismeretlen helyen templomot szentelt megistenült szülei tiszteletére.
Másik nevezetes utcája a Campus Martiusnak a mai Corso, a Via Lata. Ennek környékén állt az Aurelianus császár építtette Templum Solis Aureliani. Katonai jelentőségét őrizte továbbra is a via Lata mentén egy kaszárnya a városi cohorsok részére statio nagyságából ítélve itt lehetett a városi főparancsnokság, és négy diadalív: a Domitianusé, Diocletianus és Maximianus császárok Arcus Novusa, Verus és Aurelius íve, végül az Arcus Claudii.
A mező egy része magánkertekké és díszterekké alakult. Itt voltak a Mons Pincius kertjei (collis hortorum), melyek közül az első a Lucullusé volt, de ide telepítették díszkertjeiket a Domitiusok (Horti Domitiorum), Pompeius (Horti Pompeiani), és talán a leghíresebbek a történetíró Sallustiuséi (Horti Sallustiani), amik a Pincius és Quirinalis közt fekvő völgyet teljes egészében magukba foglalták, s néhány felirat alapján tudjuk, hogy Venus-templom is volt bennük (aedes Venus hortorum Sallustianorum). Ezeknek a kerteknek a helyén részben ma is ligetes sétatér található (Passeggiata del Pincio), amelyek azonban csak az illúzióját őrzik a valaha volt gazdagságnak.
A közösségi és luxus hasznosítás mellett előbb-utóbb várható volt, hogy magánházak is épülnek a Campuson. Ez azonban a császárkorig váratott magára. Ekkor azonban a szórt előzmények után a Notitia is és a Curiosum is 2777 insulae és 140 domus meglétéről tanúskodik. A templomok, emlékhelyek sokasága között házak, üzletek, műhelyek sokasága tűnt fel. A Stadiumtól nyugatra, a mai Via dei Coronari és a Via del Governo Vecchio között a Chiesa Nouváig terjedő területen volt a márványmunkások, a kőfaragók és szobrászok negyede. Az építkezések és ásatások több épületdíszt, épületszobrot és szabadon álló szobrot is napvilágra hoztak, többet közülük még félig kész állapotban.
A Birodalom bukása után a város központi tereinek luxuspalotái és épületei alkalmatlanná váltak arra, hogy lakjanak bennük, s a városiak a campus Martius sűrűn lakott részeibe húzódtak inkább vissza. A kései középkortól kezdődően a reneszánsz ideje alatt ez a terület volt a Város központja. A hatalmas épületek feldarabolódtak, vagy funkciót váltottak. A szent helyeket vagy továbbra is templomokként, vagy adminisztratív célokra használták, esetleg átalakították raktárrá, kereskedőházzá, kocsmává, vagy egyszerűen lakóházzá.
Az antik házak alapjául szolgáltak a modernebb korok épületeinek, az alsó szintek és gyakran a felépítmények is közvetlenül az ókori építményekre támaszkodnak. Jó példája ennek a Grotte del teatro Pompeo, ami a Pompeius színház alépítményében működik a Via del Biscionén.
A Campus Martius részei: A terület maga nagy kiterjedésű volt, ezen belül az antik szerzők több részt is megkülönböztettek.
A) Tarentum (Terentum, Campus ignifer):a Campus Martius leginkább nyugatra eső része, ahol a Tiberisszel érintkezik. Ezen a részen található az Ara Ditis Patris et Proserpinae, azaz Dis Pater és Proserpina oltára. Az alvilági istenek jelenlétét az magyarázza, hogy ezen a részen korábbi vulkáni tevékenyég maradványaként meleg vizű, kénes források fakadnak, s úgy tartották, hogy itt van az Alvilágba vezető út bejárata. A Dis Pater oltárának megtalálásáról szóló legenda szerint az a föld alól került elő, és arccal a Mars mezőre nézett. Ez a rész elválaszthatatlanul összefonódott még a ludi saecularesszel, ahol áldozatot mutattak be Disnek. Ugyancsak vulkanikus tevékenység részeként egy helyen tűz csapott fel, ezért ezt a részt Campus ignifernek is hívták, a rajta keresztül folyó, a Quirinalis lejtőjén (via Panetteria) eredő és a Tiberisbe ömlő patakot (Petronia amnis) Cati fonsnak, illetve az általa alkotott tavat pedig, Paulus Capreának hívták. Ezt a területet alakította át a későbbiekben Agrippa fürdővé.
A terület egy része ligetes volt, ezek közül kettőt név szerint is ismerünk, az Aesculetumot és a Lucus Petelinust.
Közvetlenül a folyó partján a nyugati részen hajókikötők, raktárak, üzletek települtek, a keleti, a via Lata túloldalán lévő magasabban fekvő részeken lakóházak épültek. Az alacsonyabban fekvő rész nem volt alkalmas házépítésre, a folyó ugyanis évről évre elöntötte ezt a részt.
B) Campus Agrippae: Augustus fejezte be és avatta fel Kr. e. 7-ben. A Campus Martius része volt, az aqua Virgo vonalát követve haladt valamivel a mai via S. Claudiótól északra, majd a via Latától a Quirinalisra. Ez volt Gellius szerint a rómaiak legkedveltebb korzója. A via Lata mentén a campus Agrippae nyugati részén épült meg a Porticus Vipsania vagy Polae, ahol Plinius szerint a világ térképét is felállították. A campus Agrippaet később campus Minornak is nevezik, hogy megkülönböztessék a Campus Martius egészétől
C) Campus Flaminius: csak Varro említi így (LL V.154) a circus Flaminius körüli részét a Campus Martiusnak. Valószínűleg ugyanazon rész, mint ami Liviusnál prata Flaminia néven kerül elő.
D) Campus Tiberinus:néha a Campus Martius szinonimájaként használták
© T. Horváth Ágnes,
Nézz körül a térképen is, ahol van részletes cikk, a képre kattintva eléred. Nagyobb méretben is böngészhetsz.